Kereső toggle

Csábító ajánlatok – Verseny az új állampolgárokért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az állampolgárság külföldiek számára való eladásával enyhítené a különböző országokat sújtó gazdasági válság hatásait egy svájci jogász vállalkozása. Az ötlet iránt a multimilliomosok mellett egyre több államvezető is érdeklődik, hiszen az üzlet évi több millió euró pluszbevételt hozhat országaik számára.

Két karibi sziget, Saint Kitts és Nevis kezdte először hivatalosan pénzért árusítani az állampolgárságot, méghozzá nagyon kedvező feltételekkel: 250 ezer dollárért bárki megkaphatja az útlevelet anélkül, hogy akár csak egyszer is ténylegesen el kellene látogatnia az Államszövetségbe. Emellett a leendő állampolgárok vízum nélkül utazhatnak a világ 132 országába, és természetesen a bevételeik után sem kell adózniuk. Az utóbbi két kedvezménnyel egyébként nagyon különböző célcsoportokat sikerült megszólítaniuk.
Egyrészt akár bűnözők és terroristák is igényelhetnek olyan útlevelet, mellyel a világ bármely pontjára eljuthatnak vízum nélkül, másrészt kritikusok szerint az ötlet újabb lehetőséget teremt a gazdagok számára az adóelkerüléshez.
A kezdeményezés pedig még vonzóbb lehet azok számára, akik nem pusztán gazdagok, hanem ráadásul illegális eszközökkel tettek szert vagyonukra. Az útlevelek árusítása tehát számos példa nyomán a korrupció és a pénzmosás melegágyává is válhat – az amerikai pénzügyminisztérium pedig tavaly májusban arra figyelmeztetett, hogy Saint Kitts útlevelet adott el olyan iráni állampolgároknak is, akik feltételezhetőleg a perzsa állam atomprogramja miatti gazdasági szankciókat igyekeznek kikerülni.
Az azonban tény, hogy Saint Kitts viszonylag hamar ki tudott lábalni a gazdasági válságból az új bevételi forrásnak köszönhetően, amire Christian Kalin svájci jogász ötlete nélkül esélyük sem lett volna, hiszen a sziget az állampolgárságon kívül mást nem tud felkínálni eladásra. A „recept” sikerét látva Ciprus és Granada is elkezdte az árusítást 2010 után, és Kalin szerint „egyre több állam válik nyitottá arra, hogy befektetési célból elérhetővé tegye az állampolgári jogokat”. Ciprus azzal igyekszik magához vonzani a befektetőket, hogy európai útlevelet kínál bárkinek akár hetven nap alatt, cserébe pedig „mindössze” annyit vár el, hogy az ügyfél 2,5 millió eurót befektessen egy villába, és fizessen ki további 7000 euró illetéket.
Az Európai Unió viszont természetesen nem nézi jó szemmel a gazdaságilag megszorult kisállamok útlevél-kereskedelmét. Viviane Reding, az Európai Bizottság jogérvényesülés, alapvető jogok és uniós polgárságának korábbi biztosa is figyelmeztetett, hogy az állampolgárságot nem kellene árusítani. Az üzletet körülvevő  dilemmák ellenére már Málta is pénzért ad el állampolgárságot tavaly január óta, aminek köszönhetően egy év alatt ötszáz millió euróval nőtt meg az állam bevétele.
Az útleveleket pedig elsősorban kínaiak, oroszok és közel-keleti országokból származók veszik meg, azonban a motivációjuk különbözhet egymástól. A politikailag instabil államokból származók érthető okokból örömmel veszik igénybe a szolgáltatást, így nemcsak elköltözhetnek, ha háború törne ki, hanem szabadabban is utazgathatnak. Egyes multimilliomosok a vízumigényléssel járó hercehurcát szeretnék elkerülni, és azok is jól járnak, akik másképpen nem járhatnák be a világot. Az indonéz állampolgárok ugyanis csak 56 országba látogathatnak el vízum nélkül, és nincs ezek között az Egyesült Államok vagy az EU tagállamok. Egy máltai útlevéllel viszont már sokkal több helyre elutazhatnak nyaralni vagy akár a pénzüket befektetni. Egyre nagyobb tehát az érdeklődés az állampolgárságok megvásárlása iránt, a projektben részt vevő államok pedig egymással is versenyeznek az ügyfelekért, akik egyébként csak a tavalyi évben kétmilliárd dollárt költöttek útlevélvásárlásra.
Az államok kreatív szlogenekkel igyekeznek megnyerni a leendő állampolgárokat. Antigua és Barbuda miniszterelnöke például több roadshow-n is részt vett Torontóban, Londonban és Szingapúrban, ahol arról beszélt, hogy az országában található „365 tengerpart, ősi vizek és a csodálatos éghajlat” miatt érdemes 400 ezer dollárt befektetni az ingatlanpiacon. A hírek szerint Albániát, Horvátországot, Jamaicát, Montenegrót és Szlovéniát is foglalkoztatja a lehetőség, így elképzelhető, hogy a jövőben még több országban válik elérhetővé a pénzért megvásárolható állampolgárság.

Olvasson tovább: