Kereső toggle

Százával halnak a menekülők a Földközi-tengeren

Európa tranzit

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Tömegsírrá válhat a Földközi-tenger, ha nem sikerül az Afrikából és a Közel-Keletről menekülők sorozatos tragédiáit megállítani. A múlt hétvégén mintegy 800-an vesztették életüket, amikor a halászhajó, amivel Európába akartak jutni, elsüllyedt. Az eset kapcsán, amely az eddigi legsúlyosabb volt, többen Európa  cselekvésképtelenségére és érzéketlenségére hívják fel a figyelmet. A többnyire az erőszak és a szegénység elől menekülők tömegei ugyanis évek óta megoldatlan problémát jelentenek az Európai Unióban.

Több mint 1100 ember halt meg egy hét leforgása alatt Líbia és Olaszország között a tengerben. Ez azt jelenti, hogy az áldozatok száma idén már meghaladja az 1700-at, ami 30-szorosa annak, mint ahányan tavaly ugyanebben az időszakban odavesztek a Földközi-tengeren, miközben Európába próbáltak jutni. Ha ez a tendencia folytatódik, akkor 2015-ben akár 30 ezren is meghalhatnak útban Észak-Afrikából Európába. A drámai adatok jól tükrözik, mennyire égető problémát jelent a menekültek kérdése, akik éle-tüket kockáztatva vágnak neki túlzsúfolt lélekvesztőkön a tengeri útnak, hogy Európába jussanak. Még azok is, akik túlélték a veszélyes utazást, azt mondják, hogy általában 95 százalék az esélye annak, hogy nem érik el úti céljukat.

Azonban ezek a beszámolók sem hatnak elrettentőként – az utóbbi időszakban csak nőtt a migránsok száma. Eritreából, amely a világ egyik legszegényebb és leg-elzártabb országai közé tartozik, már régóta tart a kivándorlás. Ennek oka az elnyomó kormányzat, a szegénység és a meghatározatlan idejű katonai szolgálat. Egyre többen menekülnek Szíriából is, a 2011 óta tartó polgárháború elől. A menekülők további népes csoportját a szomáliaiak teszik ki, akik számára az al-Shabaab iszlamista terrorcsoport, a rendkívüli szegénység, a szexuális erőszak és az emberi jogokat lábbal taposó gyakorlat miatt vált elviselhetetlenné az élet országukban. Nyugat-Afrikából is tapasztalható egy kivándorlási hullám. Szenegálból, Maliból, Guineából és Gambiából többnyire húszas éveikben járó egyedülálló férfiak menekülnek, anyagi okokból. A térségben ugyanis a népesség növekedésével együtt szűkülnek a gazdasági lehetőségek. Maliban a dzsihádisták térnyerése is hozzájárult ahhoz, hogy többen elhagyták az országot. A Boko Haram brutalitása pedig Nigériából űzi el egyre nagyobb számban a keresztényeket.

Az embercsempészek az igények illetve a kereslet növekedésével „kitűnő” bázist találtak Líbiában, amely nemcsak a földrajzi adottságai miatt megfelelő a számukra, hanem a politikai helyzet is kedvez nekik. Az észak-afrikai ország a Moammer Kadhafi diktátort megbuktató 2011-es felkelés óta káoszba fulladt: nem rendelkezik működőképes központi kormányzattal, hanem különböző fegyveres csoportok csataterévé vált, amelyek területért és befolyásért harcolnak. Ilyen körülmények között nem meglepő, hogy az embercsempészet virágzásnak indult, és hogy a csempészek, akik milíciákkal is kapcsolatban állnak, óriási profitra tesznek szert a menekülőkből. A kivándorlók képesek a legembertelenebb körülményeket is átvészelni és a legdrágább árakat is kifizetni. Útközben sivatagokon és hegyeken kelnek át, fegyveresektől, emberrablóktól és tolvajoktól fenyegetve.

Egy férfi például napokig fogkrémen élt, egy eritreai nő pedig ötezer dollárt fizetett, hogy eljusson a Földközi-tengerig. Az embercsempészetet a szíriai válság még jövedelmezőbbé és szervezettebbé tette. A szíriai menekültek ugyanis általában jobb módúak, mint a nyugat-afrikaiak, és hajlandók többet fizetni azért, hogy a hajókon „kényelmesebb” helyet kapjanak. A csempészek általában nem utaznak a hajókon, nehogy lebukjanak. Iránytűvel vagy GPS-szel látják el a kivándorlókat, akik minden navigációs képzettség és tengeri tapasztalat nélkül indulnak útnak olyan csónakokon, amelyek teljesen alkalmatlanok ilyen hosszú útra és ennyi ember szállítására.

A kivándorlás problémája egyébként nem új keletű, észak-afrikai menekültek már több mint egy évtizede próbálnak Olaszország szigetein kikötni. A helyzet Moammer Kadhafi uralma alatt ugyanakkor korántsem volt ilyen drámai, a diktátor ellenőrzése alatt tartotta a kivándorlókat szállító hajókat. 2008-ban Olaszország akkori miniszterelnöke, Silvio Berlusconi és Kadhafi történelmi megállapodást írt alá, amelyben az olaszok azt ígérték, hogy 5 milliárd dollárt fektetnek be a líbiai infrastruktúrába, cserébe Kadhafi pedig lezárja a menekülők útját. A diktátor meg is tartotta a szavát, és ezek után drasztikusan csökkent az Európába érkezők száma. Kadhafi megbuktatása után viszont robbant a migrációs bomba: 2011-ben több mint 140 ezren érkeztek Észak-Afrikából. A menekültekkel teli hajók újra rendszeresen jártak a Földközi-tengeren, és ezzel együtt jöttek a súlyosabb tragédiák is.

2013 októberében Lampedusa szigeténél kigyulladt, majd elsüllyedt egy csónak 349 emberrel a fedélzetén – köztük egy újszülött, aki még köldökzsinórjával az édesanyjához volt kötve. Tavaly szeptemberben pedig Máltánál mintegy 500-an fulladtak meg, amikor két hajó összeütközött és elsüllyedt. A katasztrófát az embercsempészek idézték elő azzal, hogy a nyílt vízen arra szólították fel a menekülteket, hogy szálljanak át egy másik hajóra, ami miatt dulakodás alakult ki. A múlt héten pedig az egyik menekülteket szállító hajón 12 embert dobtak a tengerbe csak azért, mert keresztények voltak. Az egyik túlélő szerint az út során a muszlimok elkezdték kipécézni maguknak a keresztényeket. A nyílt tengeren ghánai és nigériai keresztényeket kezdtek verni, majd a tengerbe dobni. A többiek azzal úszták meg a halált, hogy egymásba kapaszkodva élőláncot alkottak.

A minden eddiginél súlyosabb, 800 áldozattal járó tragédia körülményeit még vizsgálják, sokan azonban az Európai Unió felelősségét firtatják, amely évek óta struccpolitikát folytat a menekültkérdésben. Az észak-afrikai kivándorlás ugyanis egész Európát érinti, mivel a 13 százalékos munkanélküliséggel küzdő Olaszország csak „tranzitország”, sokan inkább Észak-Európában akarnak letelepedni, ahol a jóléti állam jobb álláslehetőségeket és szervezettebb menekültközösségeket biztosít a számukra. Tavaly a menedékjogért folyamadók közel fele Németországot és Svédországot választotta az unióban.

Úti céljukat viszonylag könnyedén el tudják érni, hiszen az olaszok nem vesződnek sokat a beérkezőkkel, továbbengedik őket. Olaszország tavaly év végén megszüntette Mare Nostrum nevű kereső–mentő misszióját, mivel nem kapott támogatást a többi uniós tagországtól, a költségek pedig jelentősen emelkedtek. Ezt egy kisebb eszközállománnyal és költségvetéssel rendelkező misszió, az EU irányítása alatt álló Triton váltotta fel. A Triton viszont egy helikopterrel és repülőgéppel, valamint hét kisebb hajójával csak a határokat védi és ellenőrzi, a líbiai partok közelébe nem mennek, pedig a tragédiák általában itt történnek. 

Európa részéről hatékony lépés nem történt a migrációs válsághelyzet kezelésére. A tagországok ugyanis megosztottak a menekültkérdésekben. Az Európai Bizottság a legutóbbi katasztrófát követően tíz pontból álló „azonnali cselekvési tervet” készített, ami tartalmazza többek között a Triton költségvetésének és hajói számának megduplázását. Lapzártánk után az Unió állam- és kormányfőinek tanácsa is összeül, hogy megvitassa a menekülttragédiát. Sokan azonban úgy vélik, ezekkel a lépésekkel nem sokra megy Európa. Matteo Renzi olasz kormányfő már hónapok óta hangoztatja, hogy nem a határellenőrzés megerősítésére van szükség, hanem arra, hogy minden erőfeszítést megtegyenek az instabil állapotok felszámolására Líbiában, és működőképes jogállam legyen.

Olvasson tovább: