Kereső toggle

Obama újabb ellenséggel békült meg

Irán után Kuba

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Erős külpolitikai heteken van túl Barack Obama. Alig egy héttel az előzetes iráni atommegállapodást követően hivatalos találkozót tartott a kommunista Kuba első emberével,  Raúl Castróval. De a hírre még az ősellenség, Fidel Castro is megelevenedett, és közel egy év után újra megjelent a nyilvánosság előtt. Elvégre a kubai forradalom győzelme óta 11 amerikai elnök váltotta egymást, akik közül többen el is akarták tenni Castrót láb alól. Az a tény, hogy Obamának mégis egy Castróval kellett kezet fognia, ha nem is a nagy öreggel, sok amerikai szemében a vereség elismerését jelzi.

A nagy találkozóra Panamában került sor, a latin-, közép- és észak-amerikai államok csúcstalálkozóján, úgymond a „partvonalon”. A kézfogás egy hosszú korszakot zár le (lásd keretes írásunk), nem véletlenül állítják párhuzamba az iráni paktummal, ahol ugyancsak évtizedes ellenségeskedés után szintén az Egyesült Államok engedett (miközben az iráni vezetők nem vonták vissza a „nagy sátán” minősítést, ahogyan Kuba sem tért le a kommunista útról, csak finomított). Raúl Castro a konferencián mondott hosszú beszédében részletesen bírálta az Egyesült Államok politikáját, ezzel is erősítve azt a képet, hogy Obama volt, aki engedett az évtizedes szembenállásban.
A kritikák ellenére az amerikai elnök a csúcstalálkozó végén tartott sajtótájékoztatóján azt mondta, hogy szerinte az amerikai közvélemény mellette áll a kubai kiegyezés ügyében, és Irán esetében is csak a republikánus politikusok akadékoskodnak. Nem is halogatta a következő döntését sem, és amint visszaérkezett Washingtonba, aláírta a rendeletet, amellyel törölték Kubát a terrorizmust támogató országok listájáról. Ezzel megnyílhat az út a diplomáciai kapcsolatok helyreállítása előtt. (A „feketelistán” így csupán három ország maradt: Irán, Szudán és Szíria.)
A döntést hivatalosan a külügyminisztérium javasolta, és az elnöknek nem kell azt jóváhagyatnia a kongresszussal. Igaz, a képviselők többségi szavazással elutasíthatják azt, de erre elemzők kevés esélyt látnak. Az Egyesült Államok láthatóan úgy ítéli, hogy Kuba már nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot az ország számára, mint korábban, amikor a Szovjetunió előretolt helyőrsége volt. Ezt még azok a republikánusok is elismerik, akik szerint Obama Irán esetében veszélyezteti az ország érdekeit. „Talán a legnagyobb különbség, hogy míg Irán eredendően biztonsági kérdés, Kuba nem az” – mondta Carl Meacham politikai elemző.
Kevésbé elnézőek viszont a déli republikánusok. „Obama elnök külpolitikája a diktátorok, hadurak és más ellenségeink megbékítésére épül” – nyilatkozta Lindsey Graham dél-karolinai republikánus politikus, aki maga is ringbe szállhat a 2016-os elnökjelöltségért. „Nevetségesnek” és „értelmetlennek” nevezte a békülést a kubai származású floridai republikánus szenátor, Marco Rubio is, aki elsőként jelentette be, hogy versenybe száll pártja elnökjelöltségének megszerzéséért. Rubio szerint Kuba továbbra is aktív kémtevékenységet folytat az Egyesült Államok ellen, menedéket nyújt olyan személyeknek, akik amerikai állampolgárok meggyilkolásában vettek részt, és támogatja a kolumbiai FARC terrorszervezetet és más hasonló csoportokat. Rubio azzal vádolta Obamát, hogy a Castróval való találkozója csak Amerika ellenségeinek nyújtott bátorítást.

55 év magány

A kubai–amerikai viszony elmúlt több mint fél évszázadát az éles szembenállás, elszigetelés, embargók, sőt egy időszakban a világháborúval fenyegető nyílt katonai konfliktus veszélye jellemezte. Ez a feszült viszony a Szovjetunió bukása után is fennmaradt. Ebből a szempontból nagy jelentőségű fordulat az, amit Obama és Castro találkozója jelképezett  Panamában. Fidel Castro 1959-ben ragadta meg a hatalmat Havannában. Az Egyesült Államok az új rezsim kommunista ideológiája ellenére először elismerte a Castro-kormányt. Miután azonban Kuba államosította az amerikai érdekeltségeket, különadókkal sújtotta az Egyesült Államokból érkező árukat és egyre szorosabbra fűzte a politikai és gazdasági kapcsolatait a Szovjetunióval, Washington is szankciókkal válaszolt. Kennedy elnök megválasztásával beállt a teljes szakítás: az Egyesült Államok megszüntette diplomáciai kapcsolatait Kubával, és nyíltan a Castro-rendszer megdöntésére törekedett. Az 1961-es Disznó-öbölbeli partraszállás kudarca egyenesen vezetett az egy évvel későbbi rakétaválságig. A világháborúval fenyegető 13 nap alatt Kennedy tengeri blokádot rendelt el a sziget körül, válaszul arra, hogy Moszkva atomrakétákat készült telepíteni Kubába.  Az elnök azt követelte Hruscsovtól, hogy állítsa le a rakétaszállítmányokat és Kuba pedig semmisítse meg a már elkészült silókat a szigeten.  A válság végül egyezséggel zárult, amelyben Amerika elállt az inváziótól, a szovjetek pedig a rakétatelepítéstől. A politikai és gazdasági izoláció azonban fennmaradt Kuba körül Kennedy meggyilkolása után is (amelyben máig tisztázatlan az, hogy volt-e „kubai szál”).
A Szovjetunió és a Varsói Szerződés összeomlása, valamint a kelet-európai rendszerváltás után elméletileg a kubai kapcsolatokban is el kellett volna kezdődni a normalizálódásnak, ám ennek az ellenkezője történt. 1992-ben Washington tovább szigorította az embargót és elfogadta azokat a törvényeket, amelyek a szankciók feloldását a szabad és demokratikus választások megtartásához kötötték, valamint a Castro család hatalomból való távozásához. (Ez végül nem valósult meg, miután Fidel Castro öccsének, Raúlnak adta át a hatalmat 2008-ban, azzal az ígérettel, hogy legkésőbb 2018-ban ő is távozik). Az első Obama-ciklus az óvatos tapogatózás és szimbolikus gesztusok (mint a Kubai Ötök néven ismert hírszerzők szabadon engedése) jegyében telt.  Egyre többet lehetett hallani arról, hogy az embargó milyen károkat okoz Amerikának (a kubai kormány becslései szerint 50 év alatt a gazdasági veszteség elérte az 1126 milliárd dollárt), miközben a floridai kubai emigránsok – akik hallani sem akartak a kibékülésről a gyűlölt Castro-rezsimmel – száma az elöregedés miatt egyre csökkent. Az áttörést  a 2012-es választás hozta, amikor Obamának sikerült megnyernie a fiatal spanyol ajkú választók segítségével Floridát, így megnyílt a politikai út a kiegyezés felé.

Olvasson tovább: