Kereső toggle

Hosszú távon kell számolni a francia szélsőjobbal

Meglepetés-eredmény

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elmaradt a szélsőjobboldali áttörés Franciaországban a megyei önkormányzati választások első fordulójában, amely a mintegy ötszáz kanton és a megyei közgyűlések képviselőit hivatott megválasztani. Nicolas Sarkozy pártja
 maga mögé utasította a Marine Le Pen nevével fémjelzett Nemzeti Frontot (FN), amelynek előretörését jósolta szinte az összes korábbi előrejelzés.

Az első fordulót a jobboldali UMP-UDI párttömörülés nyerte 29 százalékkal, a mintegy 25 százalékot elért FN és a 21 százalékos szocialisták, François Hollande pártja előtt. Ez az eredmény azonban jócskán meglepte a legtöbb szemlélőt, a közvéleménykutató cégek ugyanis hónapokon keresztül folyamatosan 30 százalék körül mérték az FN-t. Az Odoxa például már de-cemberben 28 százalék körülire becsülte Marine Le Pen pártjának sikerét, majd március elején már azt prognosztizálták, hogy a párt 33 százalékot fog elérni. Egy átfogó felmérés során az egyik legnagyobb francia közvéleménykutató intézet, az IFOP is 30 százalékos sikert jósolt a szélsőjobboldali pártnak. Ezeknek a prognózisoknak köszönhetően Marine Le Pen kampánya során többször kijelentette: ki fog derülni, hogy az FN Franciaország első számú pártja.
A várt siker azonban elmaradt, a Nicolas Sarkozy által vezetett jobboldali UMP-UDI-formáció magabiztosan megnyerte a választás első fordulóját, ami hatalmas személyes siker a volt elnök számára. Sokak szerint az eredmény Sarkozy UMP-elnökké választásának köszönhető. Azzal ugyanis, hogy újra ő lett az UMP első embere, ismét van vitathatatlan vezetője a jobboldalnak. Sarkozy a kampány során sikeresen pozicionálta magát abban a szerepkörben, amely szerint ő az, aki megállíthatja Marine Le Pent. Bár a volt elnök a kampányt egyértelműen FN-ellenesre hangolta, elzárkózott attól, hogy azokon a helyeken, ahol az UMP harmadikként végzett, és nem jutott be a második fordulóba, a szocialista jelölt támogatására szólítson fel. „Azokon a helyeken, ahol a jelöltünk nem jutott be a második fordulóba – ilyen nem sok van –, nem fogjuk arra kérni a választókat, hogy az FN-re szavazzanak, akikkel semmi közös nincs bennünk, de arra sem, hogy a szocialistákra szavazzanak, akikkel a politikai síkon harcolunk.”
Nem mindenki ért egyet azonban a volt elnökkel, az UMP másik nagybefolyású politikusa, Alain Juppé – aki akár Franciaország következő elnöke is lehet – szerint ugyanis jelen pillanatban az elsődleges cél az FN visszaszorítása. Ezzel értenek egyet a szocialisták is, akik felszólították saját választóikat, hogy azokon a helyeken, ahol nincs szocialista jelölt a második fordulóban, az UMP jelöltjét támogassák a szélsőjobboldali jelölttel szemben.
Az FN gyakorlatilag konzerválta a tavalyi EP-választásokon elért 25 százalékos eredményt, egyben azt az állapotot, amelynek következtében három szereplőssé vált a francia politikai paletta. Az eredmény azt mutatja, hogy az FN-nel most már hosszú távon is számolni kell. A várt siker elmaradása miatt azonban a pártot meglegyintette a kudarc szele, és ez a megtorpanás fontos lehet majd a 2017-es elnökválasztási kampány során.
Ahogyan az FN nem könyvelhetett el teljes áttörést, a szocialisták elkerülték a teljes összeomlást. Közel 22 százalékos eredményük valamivel jobb a vártnál, a veszteségek azonban így is súlyosak: a szocialisták elveszítették az ország északi részét, ahol negyvenegy kantonból huszonhétből kiszorultak. Le Pen pártja még a hagyományosan szocialista erősségnek számító Pas-de-
Calais-ben is megelőzte a szocialistákat, az ötszáz kanton mintegy felében pedig be sem kerültek a második fordulóba.
A vasárnapi második fordulóban két szimbolikus vereségre is sor kerülhet: az egyikre Corrèz tartományban, amelynek elnöke 2008 és 2012 között François Hollande volt. A másikra pedig a Párizs melletti Essonne-ban lehet számítani, ahol többségbe kerülhet a jobboldal, és ez érzékeny veszteség lenne Manuel Valls miniszterelnök számára, aki több mint tíz évig a megye első számú választókerületének képviselője, valamint a megyeközpont (Évry) polgármestere volt.

Olvasson tovább: