Kereső toggle

Ezért tudott Netanjahu a hajrában fordítani

Előzés jobbról

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Számos európai és amerikai tévétársasággal ellentétben az al-Dzsazíra már az izraeli választások éjjelén levonta a tanulságot: „Ez a realitás, Benjamin Netanjahu fogja a következő kormányt is megalakítani, ami ráadásul még sokkal erősebb is lehet, mint az előző, ha csatlakozik hozzá Jair Lapid centrista pártja.” Mások még nyilvánvaló Likud-győzelem után is azt számolgatták, hogyan lehetne többsége a bal-közép Cionista Uniónak, az arab lista támogatásával. A hivatalos döntés Rubi Rivlin államelnökre vár, lapzártánk után.

Rivlinnek közismerten nincs jó véleménye a jelenlegi miniszterelnökről, ám a demokrácia feltétlen híveként aligha marad más választása, mint újra felkérni Benjamin Netanjahut kormányalakításra. A választási eredményt a magas részvétel is legitimálja: 1999 óta most mentek el a legtöbben szavazni, a választók 71,8 százaléka járult az urnákhoz.

A külföldről, a nagykövetségekről érkező szavazatok nélkül a 99 százalékos majdnem végeredmény alapján a Likud most egyedül majdnem ugyanannyi, 30 mandátumot szerzett, mint két évvel ezelőtt Avigdor Lieberman pártjával együtt (31 mandátum, ebből 18-at szerzett a Likud, 13-at a Beitenu). Miután Liebermanék most is bekerültek a Kneszetbe 6 mandátummal, így az erősödés számottevő, főként a Likud szempontjából.

Különösen, ha az előzetes várakozásokkal vetjük össze: a választások előtti utolsó felmérések ugyanis 3-4 mandátumos hátrányban mérték Netanjahut a Cionista Unióval, vagyis a Munkapárt és Cipi Livni volt külügyminiszter minipártjának, a Hatunának a koalíciójával szemben. Az unió végül 24 helyet szerzett, ami a várt győzelem helyett komoly, 6 mandátumos vereség a Likuddal szemben. A váratlan fordulat okairól kicsit később, most nézzük a többi párt eredményét: Netanjahu lehetséges szövetségesei közül Naftali Bennett pártja, a Zsidó Otthon 8, a két vallásos párt, a szefárd hívőket képviselő Sasz és az askenázi UTJ 7, illetve 6 mandátumot szerzett. Eddigiek tehát összesen 56 helyet jelentenek, így Netanjahunak még legalább egy párt támogatására szüksége van. Ez valószínűleg a Mose Kahalon által vezetett új párt, a Kulanu, amely 10 mandátumhoz jutott. De helyettük vagy mellettük szóba jöhet Jair Lapid centrista pártja, a Jes Átíd is (11 mandátum). Ha mindkét párt csatlakozik, akkor Netanjahu egy rendkívül erős, közel kétharmados kormányt tud összeállítani.

Az említetteken kívül még két párt került be a törvényhozásba. A most először induló izraeli arab pártok jó eredményt értek el, és 14 mandátummal a harmadik legerősebb pártot alkotják az új, sorrendben 20. izraeli Kneszetben. A hagyományos baloldali-liberális Merec éppenhogy megugrotta a küszöböt, és 4 mandátummal újra az ellenzéket erősítheti.

A választás egy három hónapos időszakot zárt le, amelyet megfigyelők az eddigi legfeszültebb kampányként jellemeztek (bár a legutóbbi választás után is ugyanezt mondták). A feszültséget nem kis részben a külső beavatkozás eredményezte: a világ számos pontjáról bekapcsolódtak a „Bárkit, csak ne Bibit” kampányba. Barack Obama nem is titkolta, mennyire örült volna annak, ha Netanjahu helyett legközelebb mással kell leülnie a fehér házi kandalló elé.

Tett is ennek érdekében, egyenesen saját, 2012-es kampányának országos igazgatóját, Jeremy Birdöt küldte – természetesen nem hivatalosan – Izraelbe. Mint beszámoltunk róla (Hogyan akarja Obama megbuktatni Netanjahut? Hetek, 2015. február 6.), Bird feladata volt, hogy megszervezze a Netanjahuval szembeni „népi ellenállást”. A Bird által irányított kampánymenedzsment cég 2014 őszén a washingtoni külügyminisztériumtól 200 ezer dolláros támogatást kapott. Sőt a Victory15 (V-15) elnevezésű céget a State Department (az amerikai külügyminisztérium) honlapján a „partnerek” között sorolta fel.

Egy másik amerikai civil szervezet, az Abraham Fund szintén a külügyminisztériumtól kapott támogatást. Az arab választók mozgósítását támogató alap

98 ezer dollárt kapott 2014 szeptemberében. Ugyanezzel a céllal alakult, csak a baloldali választók mozgósítására a One Voice nevű NGO. Ez is támogatásban részesült a State Department Közel-keleti Partnerségi Program keretében. Mindezek mellett Soros György által támogatott, illetve a skandináv országok forrásaiból működő izraeli civil szervezetek is bekapcsolódtak a kampányba. Nem véletlen, hogy Netanjahu a választás napján Facebook-üzenetben mozgósította táborát a választási részvételre, mondván „az arabok sorban állnak az urnáknál”. Ugyanezt a célt szolgálta, hogy a kampányfinisben megígérte: amíg ő a miniszterelnök, nem lesz önálló palesztin állam, és nem fogják felosztani Jeruzsálemet sem.

A sikerhez azonban ennél több kellett. Jó döntés volt Netanjahu részéről, hogy elment Washintonba érvelni az Obama által erőltetett „rossz alku”, vagyis az iráni atommegállapodás ellen. Ebben az ügyben nemcsak Izrael, hanem a régió képviselőjeként is beszélt, miután Szaúd-Arábia és más szunnita országok érdekeit is sérti Teherán nukleáris fegyverkezése.

Bejött az is, hogy bár az izraeli média 80 százaléka az ellenzéket támogatta, erre nem bojkottal reagált, hanem az elmúlt hetekben minden jelentős médiumnak nyilatkozott, akármilyen „ellenséges” kérdéseket tettek is fel neki. Új jelenség volt, hogy Netanjahu önkritikus volt saját teljesítményével kapcsolatban. A riasztó közvélemény-kutatási eredmények nyomán felismerte, hogy az izraeliek nemcsak az ország védelmét várják a kormánytól, hanem azt is, hogy segítse az emberek megélhetését, a lakásfeltételektől kezdve a családok támogatásáig. A kormányfő a kampány hajrájában elismerte, hogy ezen a téren hatéves kormányzása alatt sokat mulasztott, és ígérte, ha újra bizalmat szavaznak neki, változtatni fog.

Végül a fordulathoz az is kellett, hogy a jobboldal a korábbinál egységesebben sorakozott fel Netanjahu mögött. „Nem a Likudra, hanem természetesen Naftali Bennett pártjára szavaztam volna, ha nincs olyan veszély, hogy a baloldal nyeri meg a választást” – mondta a Heteknek Ari Abramowitz rabbi, aki 2013-ban a Bennett-párt képviselőjelöltje volt. „Izraelnek azonban most egy erős vezetőre van szüksége, hogy meg tudjon állni a belső és külső kihívásokkal szemben. A Cionista Unió több vezetője, a pártlogó ellenére, nem hisz a zsidó állam jövőjében. Igazi államférfira valló tett volt Bennettől, hogy személyes érdekeit alárendelte annak, hogy nemzeti kormány alakulhasson Izraelben. Sajnos nem vagyok biztos abban, hogy az ultraortodox pártok is ilyen önzetlenül tudnak viselkedni, amikor a koalícióalakításról van szó. Mindenesetre egy pillanatra fellélegezhetünk, de tisztában kell lennünk azzal, hogy a nyomás Izraelen csak nőni fog. Ezért bármilyen jó vezetőnk is van, az Örökkévaló segítsége nélkül nem tudunk megállni” – mondta Abramowitz rabbi.

Olvasson tovább: