Kereső toggle

Lendületben a korrupcióellenes harc Romániában

Kilövési engedély

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Elena Udrea volt román regionális fejlesztési és turisztikai miniszter előzetes letartóztatását rendelte el a román korrupcióellenes ügyosztály. Udreát, aki az elmúlt tíz évben Traian Basescu államelnök bizalmasaként az egyik legbefolyásosabb politikus volt Romániában, három rendbeli befolyással való üzérkedéssel és pénzmosással gyanúsítják.

Romániában gyakorlatilag nincs olyan hét, hogy az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) ne vinne el bilincsbe verve egy politikust, pártállástól függetlenül. „Kormánypárti vagy ellenzéki, országosan ismert vagy helyi potentát, képviselő, polgármester vagy állami cég vezetője – senki nincs biztonságban, akinek kétes ügyletei vannak” – mondja lapunknak Ferenczi Zsolt háromszéki újságíró, amikor a DNA-ról kérdezzük. Az Európai Bizottság által is elismert intézmény ugyan Traian Basescu korábbi elnök kezdeményezésére jött létre, de az ügyészek tavaly nyáron elvitték az elnök testvérét is, akit befolyással való üzérkedéssel gyanúsítanak, miután megpróbálta elintézni egy alvilági figura szabadlábra helyezését.
Az ügyészség tíz éve működik a jelenlegi formájában, megalkotója a korrupció elleni kíméletlen harcáról elhíresült egykori román ügyész, Monica Macovei. A mára európai politikussá avanzsált Macovei közel két évig vezette a román igazságügyi tárcát, reformjainak köszönhető, hogy a korábban elégedetlen Európai Unió végül tagjai közé fogadta keleti szomszédunkat. A nemzetközi hírű emberi jogi aktivista mindig is kérlelhetetlen keménységgel lépett fel a korrupcióval szemben, 2002-ben például létrehozta a Nemzeti Korrupcióellenes Ügyészséget (PNA), amelyből aztán kialakult az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). „Az ügyészség eleinte csendben tette a dolgát, de Basescu elnök »kirakatba helyezte«, és a korrupt politikusok igazságos elszámoltató hivatalaként nyerte el a román közvélemény széles körű támogatottságát” – mondja az ügyészség történetéről Ferenczi Zsolt. A legújabb közvélemény-kutatási adatok szerint folyamatosan nő a szerv iránt érzett bizalom. Többek között ez derül ki a romániai intézmények népszerűségét vizsgáló felmérésekből. Az INSCOP intézet felmérése szerint a DNA eddig soha nem látott népszerűséget ért el, harmadik a listán – nyilván amiatt, hogy egyre-másra indítja az eljárásokat vezető politikusok és helyi oligarchák ellen is.
Valóságos nimbusz övezi a szervezetet, az utca emberének szemében az a legszimpatikusabb, hogy nincs kivétel, nincs tabu; egyfajta elégtételként éli meg a román közvélemény, ha az illető börtönbüntetést kap a felderített ügyei után – állítja Kolumbán Gábor székelyudvarhelyi politológus. Az eddigi legnagyobb fogás kétségkívül a volt miniszterelnök, jogászprofesszor Adrian Nastase volt, akit két ügyben is elítéltek, és jelenleg is börtönbüntetését tölti, de Kolumbán szerint lesz még nagyobb fogása is az ügyészeknek, hiszen a most letartóztatott Elena Udrea évekig Traian Basescu volt elnök bizalmasa és mentoráltja volt. A hivatalából távozó államfő utolsó, még elnökként elmondott beszédében éppen a jogállamiság megteremtését, az igazságszolgáltatás és korrupció elleni küzdelemben elért eredményeit nevezte tízéves tevékenysége legfontosabb momentumának. „Basescu szerint a bírák és ügyészek bátrabbak lettek, megértették, hogy a törvények betartását a politikusokon is számon kell kérni” – mondja lapunknak Kolumbán Gábor. Talán a sors, de inkább az elnöki befolyás megszűnése hozta úgy, hogy alig két hónappal Basescu távozása után éppen egyik legfontosabb bizalmasát viszi el az ügyészség harminc napra – előbb három ügyben vádolva korrupcióval, majd újabb hét elteltével újabb három ügyben vádolva meg Udreát.
Az új román elnök, Klaus Johannis továbbmegy az elődje által megkezdett úton: választási győzelme utáni első beszédében felszólította a román parlamentet, hogy haladéktalanul szavazzák meg a bűnvádi eljárásokba bonyolódott, besározódott képviselők és szenátorok mentelmi jogának felfüggesztését, és kijelentette: Románia számára az egyetlen járható út az, ha megszabadul a korrupciótól.
Az ügyészség időnkénti elhamarkodott vádemelései és a túlzónak tartott bírósági ítéletek sem csökkentik a polgárok bizalmát. Az egyik ilyen komoly vitát kiváltó eset a jelenleg börtönbüntetését töltő RMDSZ-es politikus, miniszter Nagy Zsolt büntetőügye. Hazaárulás vádjával négy év letöltendő börtönbüntetésre ítélték a volt távközlési minisztert, egy hónappal ezelőtt. Codruţ Sereş volt gazdasági miniszterre négy év és nyolc hónap letöltendő börtönbüntetést róttak ki, ugyanebben az ügyben. A tárcavezetőket azzal vádolták, hogy bizalmas információkat szivárogtattak ki bizonyos állami vállalatok, nevezetesen a Romtelecom, a Romaero és a Román Posta privatizációja során, és ez az ügyészség, majd a bíróság szerint kimerítette a hazaárulás fogalmát. Az erdélyi magyar közösség, de számos román sajtóorgánum is figyelemmel kísérte a tárgyalássorozatot, és erős kétkedéssel fogadta az elmarasztaló ítéletet, ami jelenleg is borzolja a kedélyeket, hiszen a volt miniszter, Nagy Zsolt börtönből írott leveleit népes tábor olvassa a közösségi hálón.

Olvasson tovább: