Kereső toggle

Alvajárók ébredése - Putyin és a Nyugat

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

„Alvajárásnak tűnhetett” az Európai Unió magatartása az ukrajnai válság, pontosabban a putyini Oroszország megítélésében a Lordok Házának februári jelentése szerint. Ha a bevezetőben ismertetett óvatos formula még angolosan alábecsüli is a körülírt jelenséget, a következő mondat már pengeéles: a főrendek szerint az EU tagállamai „katasztrofális  hibákat” követtek el az események értelmezésénél, ezért lephette meg őket a Kreml eljárása e válságban, amelyhez hasonlóra a hidegháború vége óta nem volt példa földrészünkön.

E formulákat a párizsi Le Monde idézi. Sylvie Kauffmann, a lap vezető külpolitikai elemzője arra kereste a választ cikkében, hogy miért nem figyelt fel időben a Nyugat Vlagyimir Putyin nyomulására, az orosz vezető politikájának voltaképpen már régóta kibontakozó, mind támadóbb jellegére.

A brit jelentés szerint Oroszország az elmúlt évtizedben fokozatosan eltávolodott Európától, ám az európai országok nem vonták le a szükséges következtetéseket. „Az EU … nem értékelte át elég gyorsan politikáját, késett a megfelelő válasz” – fogalmaztak a jelentés szerzői, akik szerint az illetékesek „elvesztették kollektív elemzőképességüket”. A főrendek ezt azzal magyarázták, hogy (a Nyugattal inkább együttműködő) Gorbacsov és Jelcin Oroszországa hamis biztonságérzetbe ringatta az európai vezetőket.

A brit kormány úgy vélte, hogy miután 1991 végén felbomlott a Szovjetunió, Oroszország már nem jelent veszélyt: ezért London leépítette a Kreml titkait kutató szakembergárdát. Hasonlóképpen járt el több más nyugat-európai ország is, már csak azért is, mert időközben az EU befogadta az egykori szovjet tömb számos országát és azok szakértőit. A hidegháború befejeződésével sokan bíztak abban, hogy Oroszország beolvad „a demokratikus országok koncertjébe”, megvalósul Francis Fukuyama amerikai filozófus álma „a történelem végéről”, egy olyan világról, amelyben már nem fenyeget planetáris értékkonfliktus.

Így Európa és az Egyesült Államok ébersége is lazult – és ezen az sem változtatott, hogy 2000-ben egy bizonyos Putyin került hatalomra Moszkvában. Az euróövezet megteremtésével és a keleti bővítéssel elfoglalt EU nem fi-gyelt fel arra, hogy 2007-től Moszkva keményebben kezdte megfogalmazni biztonsági politikáját. Így például a 2008-as grúziai orosz hadjárat sem akadályozta meg, hogy Sarkozy francia elnök szerződést kössön Putyinnal Mistral helikopterhordozó hadihajók szállításáról (az üzletet az ukrajnai fejlemények nyomán függesztette fel nemrég François Hollande francia elnök). 2008-ban pedig Franciaország és Németország gyakorlatilag leállította a NATO bővítését, mert azt rossz szemmel nézte Oroszország – emlékeztetett Sylvie Kauffmann.

Semmiféle stratégiát nem dolgozott ki azonban a Nyugat az EU és Oroszország „közeli szomszédságának” országaira. Időközben a 2008-as pénzügyi válság megmutatta az orosz gazdaság sebezhetőségét, Putyin erre válaszul hirdette meg az „Eurázsiai Unió” tervét, amely a volt szovjet térségben – így Ukrajnában – orosz vezető szerepet feltételezne. Angela Merkel szemében már ekkor világossá vált, hogy – akárcsak a hidegháború idején, – ismét két rendszer kerül szembe egymással. Az Egyesült Államok azonban, amelyet Obama elnökségétől kezdve főleg Kína felemelkedése foglalkoztatott, még 2009-ben is baráti ajánlatot tett Moszkvának a kapcsolatok „új alapokra helyezésére”, az EU pedig 2010-től éppenséggel partnerségi és társulási programokat javasolt Moszkva szomszédainak, így Ukrajnának is, figyelmen kívül hagyva az ezzel kapcsolatos orosz ellenérdekeket.

A Nyugat nem riadt fel arra sem, hogy 2012-ben, miután harmadszor is elnökké választották, Putyin elrendelte az orosz fegyveres erők nagyszabású korszerűsítését – pedig Moszkva korántsem titkolta terveit. 2013-ban egy jaltai konferencián Szergej Glazijev, Putyin egyik tanácsadója fejtette ki: „az ukrán hatalom óriási hibát vét azt feltételezve, hogy az oroszok semlegesek maradnak, ha Ukrajna társul az EU-val”. Ugyanez a Glazijev a londoni The Guardian hasábjain nem sokkal később nyíltan kilátásba helyezte „szeparatista mozgalmak megjelenését Ukrajna orosz ajkú délkeleti részén”. Mi több, azt is megjósolta, hogy „az Oroszország és Ukrajna közötti határról szóló szerződést el fogják törölni”.

A nyugati „alvajárókat” mégis meglepték a 2014-es drámai fejlemények, a Krím orosz bekebelezése, az oroszbarát és orosz segítséget élvező „szakadárok” Kelet-Ukrajnában kibontakozó hadjáratai. François Hollande francia elnök még idén január 4-én is úgy vélekedett, hogy Putyin nem akarja annektálni Kelet-Ukrajnát. „Biztos vagyok ebben, ő maga mondta nekem” – idézte szavait a Le Monde. Azóta persze ő is túl van az illúziókon. Angela Merkel pedig, aki a néhai NDK-ban töltötte ifjúkorát, Moszkva logikáját belülről ismerve régóta tudja, hogy akárcsak a hidegháborúban, a konfrontáció sokáig fog tartani. Ahogy azt is, hogy a Nyugat számára az alvajárás – akárcsak 1914 (vagy 1939) előtt – végzetessé válhat.

Olvasson tovább: