Kereső toggle

Ortodox hívők utasítják el a chipes egészségügyi kártyát

Az ördög műve?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Közel egymillió román nem vette át eddig a február elsejétől kötelező új egészségbiztosítási kártyáját, jó részük vallási okokra hivatkozva utasította el azt. Bár a román ortodox egyház hivatalosan nem ellenzi a chipes kártyák használatát, papjai mégis suttogó ellenpropagandát folytatnak.

A kártya „az ördög műve”, olvasható számos román blog címszavában. Az ellenérzés oka, hogy a román kártya (card) szó visszafelé olvasva ördögöt (drac) jelent. A falusi pópák is így teszik fel híveiknek a kérdést: „Egy elkötelezett ortodox hívő sétálna a zsebében az ördöggel?” – magyarázta lapunknak a kialakult helyzetet Deák Árpád kolozsvári szociológus, aki maga is hall ott egy falusi templomban a kártya ellen uszító felszólalást, persze nem a hivatalos istentisztelet alatt, hanem utána, egy beszélgetésen.
A témában még konferenciát is szerveztek, ahol többek között Radu Iacoboaie, az Ortodoxia Védelméért Egyesület képviselője érvelt a kártya kötelezővé tétele ellen: „Ez visszaélés, az élethez és a méltósághoz való jog megsértése. Szerelmet kierőszakolni nem lehet.” A rendezvényen jelen lévő szervezetek azt követelték a kormánytól, hogy sürgősen találjon megoldást, nehogy a kártyát vallási okokból elutasító ortodox hívők orvosi ellátás nélkül maradjanak. Hasonló kérést fogalmazott meg a múlt év őszén a Szent Szinódus, az ortodox egyház vezető testülete is – idézi fel lapunknak a kolozsvári szociológus. Az új egészségbiztosítási kártya ugyanis tartalmazza a páciens vércsoportját, krónikus betegségeit, esetleges allergiáit, kórtörténetét és a korábban felírt gyógyszerek neveit is, valamint egy kényes kérdésre adott választ: hozzájárul-e ahhoz, hogy halála után a szerveit átültessék. Az utóbbi kérdésre nem kötelező válaszolni, az ortodox híveket azonban ez nem nyugtatja meg.
Tavaly ősszel közel ezer ortodox pap, szerzetes és apáca tiltakozott a bukaresti parlament előtt minden elektronikus chippel ellátott hivatalos okmány ellen. A szentképekkel, keresztekkel és román nemzeti zászlókkal felvonuló tüntetők „elektronikus lágerről, totális kontrollról” beszéltek, és követelték a törvényhozástól az „Antikrisztus pecsétjének” visszavonását, azzal fenyegetve, hogy népi engedetlenségi mozgalmat szerveznek a mikrochippel ellátott egészségügyi kártya és személyazonossági igazolvány átvétele ellen.  
„Az ortodox hívők odafigyelnek papjaik intelmére” – mondja lapunknak Ferenczi Zsolt újságíró. Az elkötelezett hívek egy részét korábban az is felháborította, hogy a bukaresti tömegközlekedési eszközökön digitális jegyellenőrző automatákat szereltek fel, a papírjegyet pedig elektronikus kártya (card) váltotta fel. Emiatt minden hasonló elektronikus kártyát a „sötét erők” eszközének tekintenek, amiben papjaik hallgatólagos támogatását is maguk mögött tudják, mondja a jelenségről Ferenczi Zsolt.
A hatóságok szerint egyébként mindössze háromezren utasították el vallási okokból a kártyát, míg egymillió példányt állítólag azért nem sikerült kézbesíteni, mert a címzetteket nem találta otthon a postás. Ezzel szemben ortodox szervezetek határozottan állítják, hogy egymillió ortodox hívő nem kér az ördögi kártyákból, és szó sincs postai adminisztrációs hibáról – magyarázza Ferenczi Zsolt.
Vasile Ciurchea, az egészségbiztosító (CNAS) elnöke mindenkit megnyugtatott, hogy a kártyát elutasító pácienseket is ellátják, amennyiben bizonyítani tudják, hogy járulékfizetők. Ehhez azonban minden alkalommal el kell majd utazniuk a megyeközpontba, és bizonylatot kell kérniük az egészségbiztosítási pénztártól. A román kormány szerint az új rendszer bevezetése fontos lépés a korrupció visszaszorítására, hiszen nem lehet majd fiktív egészségügyi szolgáltatásokat elszámolni az állami egészségbiztosítónál.

A kártya

Az eddig elkészült 9,5 millió kártya kinyomtatása 28 millió euróba került, a végleges összeg pedig valószínűleg a többszörösére rúg majd, hiszen nehéz megállapítani, ki él tartósan külföldön, és ki az, aki elköltözött. Az egészségügyi kártya a bankkártyával megegyező méretű és külsejű, mikrocsipet tartalmazó dokumentum, amely digitális formában tartalmazza a biztosított személyi adatait, és - bizonyos feltételek mellett - lehetővé teszi a hozzáférést az illető kórlapjához, a számára korábban felírt gyógyszerek listájához is az őt kezelő orvosok számára.

Olvasson tovább: