Kereső toggle

Iszlamista vérfürdő Párizsban

Sokkolta Európát a mészárlás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A sajtószabadság, a francia és egyben az európai kultúra ellen intézett terrortámadást az a három fegyveres, akik szerdán délben lemészárolták a Charlie Hebdo nevű szatirikus lap szerkesztőségének színe-javát, köztük a francia karikatúra emblematikus alakjait. A terroristák fényes nappal, a környéken lakók szeme láttára, Allahu Akbar! kiáltással rontottak be a szerkesztőségbe, ahol azt kiabálták, hogy „megbosszultuk a prófétát”.

A Charlie Hebdo szerkesztősége ellen végrehajtott terrortámadásnak szimbolikus jelentése van: a terroristák a sajtószabadság egyik jelképe és a francia kultúra ellen indítottak támadást. A Charlie Hebdo ugyanis az az újság, amelyik a sajtószabadság jegyében számos cikket, karikatúrát publikált, sokszor szembemenve a politikai korrektség trendjével. 2006-ban, szintén a sajtószabadság és a szolidaritás jegyében utánközölte a dán Jyllands-Posten Mohamedet elborítják a fundamentalisták című karikatúrasorozatát, melyben Mohamed sírva panaszkodik arról, hogy „Durva, hogy a bunkók szeretnek”. A 12 eredeti karikatúra mellé a lap saját rajzait is mellékelte. A szokásos 100 ezres példányszámhoz képest 160 ezret adtak el, és 150 ezres utánnyomás készült még aznap. Bár Jacques Chirac elnök „nyílt provokációnak” nevezte a Hebdo lépését, a lap szerkesztői a sajtószabadságra hivatkoztak döntésükben. 2006. március 15-én a Kulturális Minisztérium a sajtószabadság miatti kiállásukért kitüntette a Charlie Hebdo karikaturistáit – a kitüntetettek közül hármat (Cabu, Wolinski és Charb) szerdán meggyilkoltak. A meglehetősen vallásellenes lap mellesleg nemcsak a muszlimokkal kapcsolatban közölt szatirikus vagy gúnyos véleményeket, hanem katolikusokról, zsidókról és az általuk szektáknak titulált felekezetekről is – igaz, csak a próféta hívei ragadtak fegyvert, hogy elégtételt vegyenek a humorért.

A brutális, fényes nappal elkövetett terrortámadás érzékenyen érinti Franciaországot, ahol egyre többször hangzik el az Allahu Akbar! kiáltás. A karácsonyi időszakban Nantes-ban a karácsonyi vásár látogatói közé hajtott egy furgon vezetője, Allahu Akbar! kiáltással. Hasonló eset történt néhány nappal korábban Dijonban is, ahol szintén a városközpontban hajtott a tömegbe egy muszlim autóvezető. A merényleteknek, bár számos sérüléssel jártak, nem volt halálos áldozata. A Charlie Hebdo ellen elkövetett merénylethez hasonló terrortámadásra viszont húsz éve nem került sor. Legutoljára 1995-ben történt hasonló léptékű terrorcselekmény, amikor a Fegyveres Iszlám Csoport nevű algériai eredetű szervezet által megtervezett terrorhullám söpört végig az országon. Az iszlám szervezet több merényletet hajtott végre a vasút- és metróvonalak ellen, július 25-én pedig Párizs központjában, a Notre-Dame-tól néhány száz méternyire, a helyiérdekű vasút Saint-Michel téri megállójában robbantottak, aminek nyolc halálos áldozata és több mint száz sebesültje volt. Charles Pasqua szerint – aki a merénylet idején belügyminiszter volt – az iszlám szélsőségesek által jelentett veszély ma sokkal nagyobb, mint 1995-ben volt.

Lapzártánk idején a rendőrség nagy valószínűséggel azonosította a három elkövetőt, akik 18, 32 és 34 évesek. Valószínűleg egy testvérpár követte el a támadást, de a rendőrség egy hajléktalant is keres.

A beszámolók szerint  a Charlie Hebdo támadói tökéletes franciasággal beszéltek, és a lapnál dolgozó Corinne Reyt, alias Cocót kényszerítették, hogy a kóddal nyíló kapun beengedje őket. Coco éppen a kislányával tért vissza az óvodából: „Amikor a szerkesztőség ajtajához értünk, két álarcos fegyveres súlyosan megfenyegetett minket. Be akartak menni, majd fel. Beütöttem a kódot. Rálőttek Wolinskira, Cabura… 5 percig tartott az egész. Egy asztal alá menekültem… Tökéletesen beszéltek franciául… Az al-Kaidára hivatkoztak” – mondta el a l’Humanité című lapnak Coco. Más beszámolók szerint a támadók azt követően, hogy berohantak a szerkesztőségbe, ahol éppen lapértekezletet tartottak, vezetéknevükön szólították az ott jelen levő újságírókat, és Kalasnyikovokkal tüzeltek. Ezt követően azt kiáltozták, hogy „megbosszultuk a prófétát!”

A támadók, akik 12 ember életét oltották ki, láthatóan nyugodt, képzett  harcosok voltak, a magas szintű katonai kiképzés jeleit mutatta minden lépésük. A helyszínen készült fotók tanúsága szerint tetőtől talpig feketében voltak, arcukat is eltakarták, lábukon katonai bakancsot viseltek. A támadók tökéletes pontossággal hajtották végre feladatukat, hidegvérrel lelőtték kiszemelt áldozataikat, majd az utcán két rendőrrel is végeztek. A támadásról készült amatőr felvételen látszik, hogy klasszikus gyalogsági taktikával mozognak: az épületből kilépve összehangoltan, egymást fedezve haladnak előre. Automata fegyvereikkel csak rövid sorozatokat adtak le, takarékoskodva a töltényekkel.

A támadók nyugodt kommunikációja is profizmusra utal – nyilvánvalóan arra törekedtek, hogy minél nagyobb vér-ontást okozzanak. Rövid idő alatt bejárta a világot az a sokkoló videó, amelyen látszik, ahogyan a támadók észrevették az utcán sebesülten fekvő rendőrt. Nyugodtan megközelítették a felemelt kezű férfit, majd míg egyikük fedezetet biztosított, a másik egy fejlövéssel végzett vele. A támadók egy fekete Citroën DS-ben menekültek el a helyszínről, majd, miután összetörték azt, egy tulajdonosától elrabolt autóban menekültek tovább, Párizs külső kerületei felé.

A rendőrség az üldözés miatt lezárta a várost, és lapzártánk idején folytatja a támadók utáni vadászatot. A párizsi lapszerkesztőségeket rendőrségi védelem alá helyezték, a terrorkészültséget pedig a legmagasabb szintre emelték Párizsban.  Megerősítették a védelmet a bevásárlóközpontok, templomok, imahelyek környékén és a tömegközlekedésben is – jelentette be a miniszterelnöki hivatal. Ennek értelmében több mint háromezer rendőr árasztotta el a párizsi utcákat, és az iskolai kirándulásokat is elhalasztották.

A Nemzeti Front elnöke a terrortámadás napján kijelentette: „Felelősségem kimondani azt, hogy a félelmet le kell győzni, és azt, hogy ez a merénylet fel kell, hogy jogosítson az iszlám fundamentalizmus ellen való beszédre, arra, hogy ne hallgassunk, és végre nevezzük nevén a dolgokat. Ne féljünk attól, hogy kimondjuk: a radikális iszlám nevében elkövetett terrorista merényletről van szó” – áll Marine Le Pennek a Front National hivatalos honlapján megjelent nyilatkozatában.

Charlie Hebdo

A Charlie Hebdo a francia sajtó nagyon jellegzetes és fontos szereplője. A Le Canard Enchainé (A leláncolt kacsa) nevű lappal együtt azok közé a hetilapok közé tartozik, amelyek a politikai eseményeket szatirikus éllel, sok karikatúrával dolgozzák fel. A lapnak már az indulása is nehézkes volt, eredetileg Hara-kiri Hebdo (Heti hara-kiri) volt a neve, de alig néhány hónappal az indulás után betiltották. Egy korábbi tragikus eseményre utalva, amikor egy diszkóban kitört tűzben 146 ember meghalt, de Gaulle tábornok halálhíréről a lap a következő címmel számolt be: Tragikus bál Colombey-ban, egy halott. Az eset kiverte a biztosítékot Raymond Marcellin belügyminiszternél, aki a Hara-kiri Hebdót betiltotta.
A szerkesztőség később Charlie Hebdo néven indította újra a lapot.
Bár a lap a baloldali politikai közösséghez áll közelebb, a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás után elszakadt a baloldali Amerika-ellenes köröktől. 2002-ben Robert Misrahi filozófusnak az Oriana Fallaci könyvéről írt recenziója váltott ki nagy visszhangot, amelyet a lap publikált. Az intellektuális bátorság címmel megjelent cikkében Misrahi azzal méltatta Fallacit, hogy „nemcsak a gyilkos iszlám ellen emelte fel a szavát, hanem az ellen a tagadás ellen, ami az európai közvéleményben folyik, legyen az francia vagy olasz, amelyik tagadja és nem akarja elismerni, hogy az iszlám folytat keresztes hadjáratot a Nyugat ellen, és nem fordítva”.
A Mohamed-karikatúrák 2006-os publikálását követően a most meggyilkolt Cabu rajza miatt a Párizsi nagymecset, a Franciaországi Iszlám Szervezetek Egyesülete, valamint az Iszlám Liga beperelték a lapot. Nicolas Sarkozy későbbi elnök a bíróságnak küldött levélben állt ki a lap mellett, a francia szatíra régi hagyományát dicsérve. François Hollande, a baloldal akkori vezetője szintén kifejezte a szólásszabadság iránti elkötelezettségét. A lapot végül 2007. március 22-én felmentették a vád alól. 2011-ben a november 2-ára virradó éjjelen Molotov-koktélt dobtak a szerkesztőségre, a lap honlapja pedig hackertámadás áldozatává vált, miután a címlapon egy Mekkát ábrázoló képet, illetve a Koránból származó verseket helyeztek el. Az ok, hogy a lap másnapi – korábban már beharangozott – száma Charia Hebdo (a saría jogra való utalás) címen jelent meg, Mohameddel mint főszerkesztővel, azt „ünnepelve”, hogy Tunéziában az Ennahdha nevű iszlamista párt nyert a választásokon. Ezt követően a rendőrség folyamatosan a szerkesztőség előtt posztolt, ennek az eredménye az, hogy a terroristák áldozatai között két rendőr is van.

Akció vagy reakció

Nagy kísértés azt gondolni, hogy az iszlám fanatizmus a Nyugat elleni reakció terméke, de a dzsihádisták azért ölnek, mert ez a dolguk – állítja a brit The Telegraph hasábjain Padraig Reidy, az Index of Censorship korábbi vezető szerzője. 2011-ben a következetesen egyházellenes Hebdo iszlám témájú karikatúrákat közölt különszámában, melynek címlapján ez a figyelmeztetés állt: „100 korbácsütés, ha nem halsz bele a nevetésbe” – emlékeztet Reidy. Akkor vita folyt arról, hogy túl messzire mentek-e a magazin szerkesztői és rajzolói. Reidy felidézi Bruce Crumley-nak, a Time tudósítójának véleménycikkét, amely nem a karikatúrák miatt a szerkesztőségre támadó robbantókat, hanem a rajzolókat ítélte el, iszlamofóbnak, nevetségesnek és gyerekesnek nevezve a karikatúrákat, amelyek kihívják az iszlamisták erőszakos reakcióját. Más elemzők a franciaországi muszlimok elidegenedését okolták az iszlamista támadásokért.
Mindezek mögött egy régóta fennálló vélekedés áll, mely szerint az iszlamista támadások mindig reakciók, amelyeket a Nyugat provokációi váltanak ki – állítja Reidy. Azóta, hogy Khomeini ajatollah vérdíjat tűzött ki Salman Rushdie fejére, elhittük, hogy a szerzőknek, művészeknek és karikaturistáknak kell tisztázniuk magukat a fenyegetéssel és az erőszakkal szemben. Ugyanakkor, ha az Iszlám Állam felemelkedése valamit is tanított a világnak, az az, hogy a provokációnak mindehhez semmi köze. Teljesen mindegy, hogy francia karikaturista vagy vagy jazidi gyerek, segélyszervezet önkéntese vagy újságíró: ha nem tartozol a kiválasztott kevesek közé, akkor szabad préda vagy. A provokáció egyszerűen csak kifogás, amit az erőszak elkövetői használnak tetteik igazolására, és annak biztosítására, hogy a világ meghajoljon előttük. Milyen szégyen, hogy ennyi vért kellett kiontani azért, hogy végre észrevegyük: a saját sírunkat ássuk, amikor megengedjük, hogy hitetleneknek nevezzenek minket, és megengedjük, hogy a véleményeket az erőszak támassza alá. A mai párizsi vérontás sokkolhat bennünket, de nem akadhat el a szavunk – figyelmeztet Padraig Reidy.

Olvasson tovább: