Kereső toggle

2015: fordulat vagy káosz Izraelben

Mindenki egy ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Szilveszter éjfélkor megszűnhet a második legnagyobb izraeli kereskedelmi televízió adása. A súlyosan eladósodott 10-es csatorna sugárzási licence ugyanis az év utolsó napján lejár, az állami médiahatóság pedig a kisujját sem mozdította az ellenzéki hangvételűnek tartott adó megmentéséért. A televízió december 28-án adásszünettel tiltakozott, nyolc órán keresztül a válságért felelős izraeli kommunikációs miniszter képét sugározta nézőinek.

Természetesen a 10-es csatorna körüli vihar nem független a tíz hét múlva sorra kerülő izraeli választásoktól. A kommunikációs minisztert ugyanis Benjamin Netanjahunak hívják, aki alighanem bánja már, hogy megtartotta magánál a kommunikációs tárcát, így ugyanis a népszerű televízió nyílt politikai bosszúnak tudja beállítani a csatorna ellehetetlenítését. A 10-es csatorna válsága az izraeli demokráciát veszélyezteti – erre figyelmeztetett még Netanjahu párttársa, Reuven Rivlin államelnök is, aki szerint nem szabad korlátozni a közvélemény előtt megjelenő nézetek sokszínűségét, különösen a választások előtt.
Ennél sokkal élesebben fogalmazott a volt pénzügyminiszter, Jair Lapid, akinek a menesztése november végén kormányválságot eredményezett, és elkerülhetetlenné tette az előrehozott választások kiírását. „Netanjahu a szabad média elleni támadással a demokráciát rombolja, pusztán azért, hogy személyes előnyöket kovácsoljon a csatorna nehéz helyzetéből” – mondta Lapid, aki természetesen azt ígéri, hogy kormányra kerülve biztosítja a televízió zavartalan működését. A gesztus jól hangzik, hiszen Lapid hosszú és sikeres televíziós karrierjének nagy részét a rivális 2-es csatornánál töltötte.
A médiacsatából Netanjahu akkor sem kerülhet ki jól, ha az utolsó percben mentőövet dobnak a csatornának, és a választásokig meghosszabbítják a sugárzási licencét. Pedig a médiára nagy szüksége lenne a miniszterelnöknek, akivel szemben példátlanul széles hazai és nemzetközi koalíció kezd kibontakozni. Netanjahu évzáró sajtótájékoztatóján a külföldi újságírók kérdései egyértelművé tették, hogy Londonban, Párizsban, Berlinben – de még Washingtonban is – azt várják, hogy sikerül megszabadulni a „békefolyamat koloncának” tartott miniszterelnöktől. A Sky News riportere egyenesen azt kérdezte Netanjahutól, hogy „most, amikor valószínűleg az utolsó újévi köszöntőjét mondja majd el, hogyan értékeli politikai örökségét: Izrael nemzetközileg elszigetelt, kormánya nem hajlandó elismerni a palesztinok jogát az államalapításra, miközben saját állampolgárait sem tudja megvédeni a folyamatos támadásokkal szemben, de hatalmas összegekkel támogatja a telepesek illegális terjeszkedését”.
Netanjahu válaszai saját hívei szerint is kiábrándítóak voltak. A kiváló kommunikációs érzékkel rendelkező miniszterelnök azzal próbálta védeni politikáját, hogy „az izraeli nép tudja, én vagyok a legalkalmasabb arra, hogy a rendkívüli kihívásokkal szemben megvédelmezzem Izrael Államát”. Az év végi utolsó felmérések azonban nem támasztják alá Netanjahu optimizmusát: a Jerusalem Post elemzése szerint a baloldali Munkapárt már most nagyobb támogatottsággal rendelkezik (23 mandátum), mint a Likud (21). Ha pedig az ellenzéki oldalon együtt indul a Jair Lapid vezette Jes Atid és a politikai kaméleonnak tartott Mose Kahalon volt Likud-miniszter új pártja, akkor Netanjahu és a Likud a harmadik helyre szorulhat. A Jerusalem Post szerint az sem kizárt, hogy Netanjahut a jobboldalról is megelőzi Naftali Bennett, aki begyűjtheti a miniszterelnökkel elégedetlen likudos szavazatokat.
Tovább gyengítheti a kormányfő újraválasztási esélyeit, hogy szinte biztosan le kell mondania külügyminisztere, Avigdor Lieberman támogatásáról is, aki egy nyilatkozatában már arról beszélt: Izraelnek egyetlen esélye van arra, hogy feltartóztassa az ellene indult „diplomáciai cunamit”, nevezetesen, ha „megegyezik az arabokkal, mert enélkül nem lehet helyreállítani a kapcsolatokat az Európai Unióval és az Egyesült Államokkal”. Lieberman szerint, ha tovább folytatódik a jelenlegi politika, és nincs egyezség a palesztinokkal, Izraelnek olyan gazdasági szankciókkal kell számolnia, mint Oroszországnak az ukrajnai válság miatt. A korábban jobboldali héjának tartott külügyminiszter ezzel az álláspontjával egyértelművé tette, hogy politikai jövőjét nem Netanjahu mellett képzeli el.
A Lieberman által említett diplomáciai cunami 2014 utolsó heteiben valóban elérte Izraelt. „Valami alapvetően megváltozott. A palesztinok semmivel nem teljesítenek jobban, viszont Izrael alól egyre inkább kicsúszik a talaj” – írta az al-Arabíja angol nyelvű hírportál azt követően, hogy december közepén több nemzetközi fórum is egyértelműen a palesztinok mellett foglalt állást a kétoldalú konfliktusban.
A nemzetközi fordulatot elsősorban az európai döntések jelzik Izraellel szemben. Az Európai Parlament Strasbourgban elsöprő többséggel, 498-88 arányban (111 tartózkodás mellett) megszavazta a palesztin állam elvi elismerését, az „1967-es határok között, Jeruzsálem fővárossal”. A parlamenti állásfoglalás szerint „meg kell szilárdítani a palesztin kormány hatalmát, és le kell zárni a palesztin frakciók – ide értve a Hamaszt is – közötti ellentéteket”.
A döntés előzménye, hogy két hónap alatt hat EU-tagállam szavazott igennel, legutóbb Portugália. Bár egyedül az – időközben megbukott – svéd kormány döntése hivatalos, a szavazati arányok és a gyorsuló ütem megerősíti azt a képet, hogy Európa eldöntötte, aktív szerepet kíván játszani a Közel-Keleten, és itt legfontosabb teendőjének nem Bassár el- Aszad, az iráni rezsim vagy az Iszlám Állam, hanem Izrael megrendszabályozását tekinti, diplomáciai elszigetelés és gazdasági szankciók révén.
Szimbolikusnak vehető az is, hogy a strasbourgi szavazás napján, december 17-én az Európai Unió Bírósága törölte a palesztin Hamasz szervezetet a terrorista csoportokat felsoroló európai uniós listáról. A luxemburgi székhelyű törvényszék arra hivatkozott, hogy a 2001-ben létrehozott „feketelistát” a médiából leszűrt következtetések alapozták meg. A döntéssel szemben az Európai Bizottság fellebbezhet, de erről még nem született döntés.
Európán kívül is fokozódott az Izraellel szembeni nyomás: a New York-i palesztin ENSZ-képviselet benyújtotta a Biztonsági Tanácshoz azt a határozati javaslatot, amely kétéves határidőt szabna a Palesztin Állam egyoldalú elismerésére, és felszólítja Izraelt, hogy 2017-ig minden „1967 óta megszállt területet” ürítsen ki, beleérve Ciszjordánia egész területét, valamint Kelet-Jeruzsálemet, az Óvárossal és a Templom-heggyel együtt. Bár az Egyesült Államok jelezte, hogy élni kíván vétójogával a határozattal szemben, a palesztinok arra hivatkoznak, hogy „nem várhatnak tovább”, mert „megszakadt a békefolyamat”.
Az ENSZ közgyűlése közben 170 szavazattal 5 ellenében megszavazta, hogy Izrael fizessen 850 millió dollár kártérítést Libanonnak a 2006-os háború „környezeti káraiért, elsősorban a tengerparti olajszennyezésért”. Figyelemre méltó, hogy a világszervezet eddig  soha nem szavazott meg kártérítést a palesztin terrortámadások áldozatai vagy az izraeli állam javára.
A példátlan nemzetközi diplomáciai offenzívát mindkét oldal igyekszik kihasználni az izraeli választási kampányban. Több mint ezer izraeli baloldali értelmiségi nyílt levélben tiltakozott a kormány politikája ellen, ami szerintük „tűrhetetlen elszigetelődésbe” sodorta az országot, miközben már Kubát és Iránt is visszafogadta a nemzetközi közösség. A Likudtól jobbra lévő pártok – elsősorban a Naftali Bennett vezette Zsidó Otthon – pedig azzal érvelnek, hogy nincs értelme további engedményeknek és meghátrálásnak.

Olvasson tovább: