Kereső toggle

Világszerte erősödik a nyomás Izraelre

„Bárkit, csak ne Bibit”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az izraeli kormányválság és az előrehozott választások kiírása világszerte lendületet adott az Izraelt megrendszabályozni akaró erőknek. Ez a virtuális koalíció példátlanul széles körű, az Egyesült Államoktól kezdve az ENSZ-en át Európáig tart, és akkor nem is beszéltünk még az önfeladásra mindig kész izraeli baloldali politikusokról és értelmiségiekről. A színes Izrael-ellenes tábor közös jelszava most az új választások előtt: „Bárkit, csak ne Bibit.”

Barack Obama régi álma teljesedhet be, ha a márciusi választáson Benjamin Netanjahu nem kap negyedszer is bizalmat a szavazóktól. Az elnöknek köztudottan feszült a kapcsolata az izraeli miniszterelnökkel, akit első számú felelősnek tart az amerikai békekezdeményezések kudarcáért. A The Daily Beast című lap elemzése szerint az amerikai adminisztráció abban bízik, hogy egy új izraeli vezetővel még megmenthető lenne a Nobel-békedíjas Obama közel-keleti teljesítménye.

A lap azonban óva int attól, hogy Washington megpróbáljon közvetlenül beavatkozni a választásokba. Emlékeztetnek rá, hogy ez eddig többször a visszájára sült el, mint például 1996-ban, amikor Bill Clinton a Közel-Keletre utazott, hogy egy rögtönzött békecsúcs keretében megpróbálja megmenteni Simon Pereszt, aki Rabin meggyilkolása után ügyvezető miniszterelnökként indult Netanjahuval szemben. Az izraeli választók megtapsolták Clintont, aki Jeruzsálemben könnyezve búcsúzott Rabintól („Sálom, háver”), majd elmentek és Netanjahura szavaztak. Clinton 2000 de-cemberében, elnöksége utolsó heteiben is felsült, amikor Izraelbe repült, hogy megpróbáljon békeegyezményt kicsikarni Ehud Barak és Jasszer Arafat között. A misszió sikertelen volt, és 2001 februárjában Ariel Saron lett az új miniszterelnök.

Az Obama–Kerry páros személyes ellenszenvétől eltekintve azonban az Egyesült Államok még mindig Izrael legfontosabb védelmezőjének számít, Kanadával együtt. Ez a két ország állt ki egyedül – két másik csendes-óceáni mikroállammal együtt – december elején az ENSZ Közgyűlésben Izrael mellett, ahol 161 tagállam megszavazta az „atomfegyvermentes Közel-Kelet” megteremtéséről szóló határozatot. (A képviselőházban továbbra is egyértelmű Izrael támogatása, és a januártól republikánus többségű szenátus miatt ez inkább erősödni fog a közeljövőben.) A nem kötelező érvényű ENSZ-döntés egyértelműen az izraeli nukleáris védőpajzs felszámolását célozza. A népszerű „atomstop” kezdeményezés ugyanakkor nem érinti az agresszív, nyíltan más országok, elsősorban Izrael elpusztítására törekvő iráni nukleáris programot, miközben Izraelt megfosztaná az elrettentés lehetőségétől. (A zsidó állam kötelezettséget vállalt arra, hogy nem fenyeget másokat, és semmilyen körülmények között nem vet be elsőként atomfegyvert.) A elsöprő, 161–5 arányú szavazás (18 tartózkodás mellett) azt jelzi, hogy Izraelt immár nemcsak a hagyományos arab lobbi akarja megleckéztetni, hanem szinte az egész világ.

Ennek az új Izrael elleni koalíciónak most Európa a motorja. Az unió tagállamai közül elsőként a svéd kormány ismerte el hivatalosan „Palesztinát”, majd több országban is – Nagy-Britanniában, Spanyolországban és Franciaországban – szimbolikus parlamenti szavazást tartottak ugyanerről. Az Európai Parlament eredetileg novemberben szavazott volna a – hivatalosan nem létező – palesztin állam elismeréséről, de a döntést december második felére halasztották.

A kezdeményezést az Európai Egyesült Baloldal (GUE) képviselőcsoport – amelyhez a görög Sziriza és a spanyol Podemos is tartozik – nyújtotta be. A csoport szóvivője Brüsszelben kijelentette, hogy „az Európai Néppárt hiába halasztotta el az izraeli lobbi nyomására novemberben a szavazást, bízunk abban, hogy december 17-én Strasbourgban sikerül meghozni ezt a történelmi döntést”.

David Lundy szerint a nyári gázai háború az európai közvéleményt egyértelműen a palesztinok oldalára állította, „ezt azóta a politikusok is kezdik felismerni”. A szavazással „üzenetet kívánunk küldeni a palesztin népnek, hogy támogatjuk nemzeti küzdelmüket és egyenjogú partnernek tekintjük őket Izraellel” – mondta a baloldali képviselőcsoport szóvivője, aki az interjúban egyetlen szóval sem bírálta az izraeli civil lakosság elleni palesztin terrorháborút.

Feltűnő, hogy az európai palesztinpárti mozgalom mögött nem a nagy politikai tömbök állnak – az Európai Egyesült Baloldalnak 52, a Zöldeknek 50 képviselőjük van a 751 tagú EP-ben –, kezdeményezéseiket mégis gyorsan átveszik, elsősorban a szociáldemokrata baloldali képviselőcsoport.

Nemcsak politikai, hanem földrajzi szempontból is a kisebb országok játsszák a kezdeményező szerepet. Belgiumban politikai konszenzus jött létre, hogy Svédországhoz hasonlóan kormányelismerésben részesítsék „Palesztinát”, miközben a dán külügyminiszter bejelentette, hogy országa felülvizsgálja az Izraellel megkötött kereskedelmi egyezményeit. Az izraeli i24 televízió elemzése szerint várható, hogy a skandináv blokk az Izrael elleni kezdeményezések egyik központja lehet, arra hivatkozva, hogy ők indították el az „Oslói folyamatot”, így erkölcsi kötelességük „megvédeni azt”.

És ha a külső nyomás nem lenne elég, a palesztin lobbi mindig számíthat az izraeli béketábor „permanens aláíróira”. A héten a mindig aktív Amosz Oz, David Grossman és A. B. Jehosua baloldali íróhármas kezdeményezésére 878 izraeli fordult az Európai Parlamenthez, hogy támogassa a „palesztin állam elismerését”.

Olvasson tovább: