hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Betlehemi jászol, spagettiszörny és a többiek
Kiskarácsony, nagykarácsony

2014. 12. 25.
Bírósági határozattal tiltották ki a betlehemi jászolt a franciaországi Vendée megyeházából néhány hete – írja a Le Figaro. „A közszolgálat semlegességével összeegyeztethetetlen vallási szimbólum” a Libre pensée (Szabad gondolkodás) nevű szervezet beavatkozásának köszönheti balsorsát. A karácsony szelleme ugyanakkor a kanadai muszlimokat is megérintette, amikor Mont Royalban arra kérték a városvezetést, hogy a zsidó-keresztény jelképek mellé saját vallási szimbólumaikat is kihelyezhessék. Mindeközben Floridában a sátánisták is részt kérnek a karácsonyi hangulatból.

A kanadai Mont Royal városában végül érdekes döntés született: karácsony alkalmából sem a menórát, sem a betlehemi jászolt nem állították fel a városháza előtti téren – ily módon azonban a város muszlim polgárainak karácsonyi kívánsága sem teljesülhetett.

Míg közelednek a „boldog, békés ünnepek”, addig az állam és az egyház határozott szétválasztását valló Franciaországban korántsem mondhatóak békésnek az ünnepi készülődések. De­cember elején bírósági határozattal lakoltatták ki a betlehemi jászolt a vendée-i megyeházából. A Le Figaro című francia napilap beszámolója szerint az indoklás „a közszolgálat semlegességével összeegyeztethetetlennek” találta ezt a vallási szimbólumot. A laicizmus buzgó szószólója, a Libre pensée nevű szervezet azonban nem érte be ennyivel, ugyanerre kötelezte volna Béziers város polgármesterét, Robert Ménard-t is, aki szintúgy betlehemi jászol felállítására készült. Béziers-ben azonban a szabadgondolkodók nem jártak sikerrel, a vendée-i városatyák pedig fellebbeztek a „groteszknek” titulált döntés ellen.

Az eset nem csak politikai berkekben, hanem a társadalom széles köreiben is éles reakciókat váltott ki. A Le Figaro honlapján kommentelők tucatjai nyilvánították ki nemtetszésüket. Egyesek szerint „A nagy büdös semmiről szól a vita”, más ironizálva jegyzi meg: „Egy több méteres erotikus töltetű szobor felállítása a Vendőme téren nem gond, egy kis betlehemi jászol már zavaró.” Van, aki szerint azért kavart nagy port a kérdés, mert a betlehemi jászol „elsősorban egy hagyomány, amely a kultú­ránk részét képezi”, nem pedig vallási szimbólum. De hol húzódik vajon az effajta korlátozások határa? – teszi fel a kérdést egy kommentelő. „Már csak az hiányzik, hogy minden Saint-nel kezdődő városnevet lecseréljünk, mint például Saint-Étienne vagy Saint-Raphaël.”

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!