Kereső toggle

Az idő Irán szövetségese

Újabb fél év haladékot kapott Teherán a nagyhatalmaktól

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Újra meghosszabbították a nagyhatalmak és Irán között zajló atomtárgyalások határidejét, miután a végleges megállapodásra kitűzött november 24-ei dátumra nem sikerült tető alá hozni az egyezményt. Bár Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnök megfogalmazása szerint „ha nincs egyezmény, az jobb, mint egy rossz alku”, az elemzők szerint az újabb haladékkal Irán járt jobban.

Egy éve, tavaly novemberben jött létre átmeneti megállapodás arról, hogy Irán hat hónapon belül felhagy a katonai célra alkalmas urándúsítással.
Az ígéretért cserébe az ENSZ és az Európai Unió előzetesen hozzájárult az Irán ellen bevezetett szigorú gazdasági és pénzügyi szankciók részleges feloldásához. A július 20-ai határidő azonban anélkül telt el, hogy érdemben közeledtek volna az álláspontok.
A felek ezért további négy hónapot adtak egymásnak, de erre az időpontra sem jött létre megállapodás. Pedig a sajtóhírek szerint az Egyesült Államok két fontos kérdésben is készen állt a kompromisszumra. Eszerint Washington már nem ragaszkodik ahhoz, hogy Irán szerelje szét az urándúsító centrifugáit, és megelégszik csupán azok működésének leállításával. Ez az engedmény nyilvánvalóan lerövidíti azt az időt, amire Teheránnak egy atombomba előállításához lenne szüksége abban az esetben, ha a megállapodást valamilyen ürüggyel fel kívánják mondani.
A másik engedmény szerint – amelyet John Kerry külügyminiszter közvetlenül a novemberi határidő lejárta előtt ismertetett – az Egyesült Államok már nem követeli Irántól azt, hogy a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség számára tárja fel transzparens módon, milyen tevékenységet folytatott az elmúlt több mint egy évtizedben az atomfegyver előállítása érdekében.
A bécsi tárgyalások kudarca után iráni tisztviselők azzal fenyegettek, hogy ha nem vetnek véget a nyugati szankcióknak, Pekinghez és Moszkvához fordulhatnak. „Természetesen van B tervünk – közölte egy magas rangú iráni tisztviselő. – Nem árulhatok el részleteket, de mindig is jók voltak a kapcsolataink Oroszországgal és Kínával. Ha a nukleáris tárgyalások kudarcot vallanak, fokozni fogjuk az együttműködést barátainkkal, és több lehetőséget biztosítunk számukra az iráni piacon.”
Kína az iráni olaj legfőbb vásárlója és azon kevés országok egyike, amelyek az elmúlt három évben a szigorodó szankciók ellenére sem csökkentették iráni exportjukat. Oroszország pedig fegyvereket adott el és atomerőművet épített Iránnak, valamint technológiával támogatta Teheránt. Moszkva Pekinggel együtt diplomáciai fedezetet is nyújthat Iránnak az ENSZ Biztonsági Tanácsában.
Segítségüknek mégis komoly ára van: Kína eddig is jelentős kedvezményeket követelt az iráni olaj vásárlásához, és valószínűleg még kevesebbet fog fizetni most, hogy az olaj világpiaci ára zuhanóban van. Oroszország pedig a kereskedelmi kiskapuk fejében hozzáférést követelhet Irán tengeri kikötőihez, amelyek közvetlen utat nyithatnak Moszkva számára a Közel-Kelet és az Indiai-óceán irányába.
Az orosz támogatásnak ugyanakkor korlátot szabhat az, hogy a zuhanó kőolajárak miatt a költségvetési forrásai drasztikusan lecsökkentek.
Az iráni politikai vezetés azzal számol, hogy Barack Obama számára stratégiai szükségszerűség a megegyezés, ezért a határidő-hosszabbítással csak nyerhetnek, mert minél tovább húzzák a megállapodást, annál jobb feltételeket érhetnek el. Egy ismert izraeli publicista, Caroline Glick szerint Obama úgy tekint Iránra, mint annak idején Nixon elnök a kommunista Kínára, amellyel a politikai és ideológiai nézetkülönbségek ellenére ki akart egyezni, hogy ellensúlyozza ezzel Moszkva befolyását.
Az amerikai kormányzat az iráni atomtárgyalásokat alárendeli az Iszlám Állam elleni háborújának, amelyben számít Irán támogatására, annak ellenére, hogy a teheráni rezsim a nagy hatótávolságú rakétaprogramja miatt közvetlen fenyegetést jelenthet a jövőben az Egyesült Államok számára. Ennél közvetlenebb veszély az, hogy Amerika közel-keleti szövetségesei, Izrael és a szunnita arab országok (Szaúd-Arábia és az Öböl-menti államok) ellen támadhat.
Irán máris aktívabb lett a térségben: a síita rezsim által támogatott húszi milícia szeptemberben elfoglalta a jemeni fővárost, Szaanát. Jemen stratégiai jelentőségét növeli az, hogy Szaúd-Arábiával több mint 1700 kilométeres közös határszakasszal rendelkezik. Az Iráni Forradalmi Gárda parancsnoka nyíltan tárgyalt Irakban a kurd pesmergákkal és az iraki hadsereg vezetőivel is. A teheráni rezsim belbiztonsági szolgálatának vezetője, Ali Samhani néhány héttel ezelőtt Libanonba utazott, ahol fegyvereket és katonai felszereléseket ígért a kormányerőknek.
Mindezek azt jelzik, hogy Teherán a nagyhatalmak megosztását és érdekellentéteit kihasználva tovább erősíti regionális vezető szerepét, miközben nem tett le az atomprogramjáról és a terrorizmus támogatásáról sem. Ez utóbbi téren elsősorban a Hezbollah terrorszervezetre támaszkodik, amelynek alvó sejtjei évek óta készenlétben állnak arra, hogy Teherán jelzésére működésbe lépjenek Nyugat-Európa és Észak-Amerika nagyvárosaiban.

Olvasson tovább: