Kereső toggle

Hongkong - Válság közelít?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pöttöm kislány szalad a zöld gyepen, jobb kezében Hongkong, a balban a Kínai Népköztársaság zászlajával. A fotó elegánsan jeleníti meg, hogy a hajdani brit birtok 1997 óta a Kínai Népköztársaság - a kommunista Kína - különleges igazgatású területe, amely 2047-ig megőrizheti korlátozott autonómiáját, liberálisabb hagyományait, kapitalizmusát, a szólás- és gyülekezési szabadságot, életformájának legtöbb elemét. Egy ország, két társadalmi rendszer – ezt a néhai Teng Hsziao-ping kínai vezető által kiötlött tömör formulát hivatott kifejezni a két zászlócska. A kép mégis vegyes érzéseket kelthet Hongkong megannyi lakójában.

Nem azért, ami látszik rajta, hanem azért, ami nem. A fotó ugyanis akkor készült, amikor a kínai hadsereg hongkongi támaszpontján nyílt napot rendeztek a helyi lakosság iránti barátság jelszavával. Ez június 29-én, a hatalomváltás 17. évfordulója előtt történt. A képen semmi nem utal a katonákra, talán mert annak idején tömeges, százezres nagyságrendű elvándorlás indult meg azoknak a hongkongiaknak a körében, akik úgy érezték, hogy egy kínai garnizon jelenléte összeegyeztethetetlen lesz addigi életükkel. A döntő többség azonban maradt; vagy, mert nem engedhette meg magának a távozást, vagy, mert bízott Peking ígéreteiben.
Manapság azonban Peking mind erélyesebben próbálja érvényesíteni akaratát a 7,2 millió lakosú, gazdag déli kikötővárosban, amelynek területe Budapestének kétszerese. A lakosság egy része hangosan és szervezetten tiltakozik, a főleg diákokból, értelmiségiekből álló Occupy Central nevű demokrácia-mozgalom a városközpont „elfoglalására”, megbénítására készül. Augusztus végére akár új válság is kialakulhat Kína különleges igazgatású területén, megosztva annak lakosságát, veszélyeztetve a kommunista Kína és a Nyugat bonyolult kapcsolatrendszerének egészét.
Hongkong akkor is kulcsfontosságú eleme volt ennek a viszonynak, amikor még brit fennhatóság alatt állt. A város és a hozzá tartozó terület másfél évszázadon át minden kínai szemében a félgyarmati megaláztatás fájó jelképe volt. Azoknak a súlyos katonai vereségeknek nyomán került – 1842-től kezdve, több lépcsőben – Nagy-Britannia birtokába, amelyeket még a császári Kína szenvedett el a 19. század ópiumháborúiban a modernebb felszerelésű távoli hódítóktól. A szigetet és a környező területeket uralva a brit hatalom feltörhette az önmagába zárkózó „középbirodalom” burkát, és a maga feltételeit kényszeríthette rá. Kína így fokozatosan félgyarmati sorba került, viszont a kereskedelem hasznának jelentős részét lefölöző Hongkong Ázsia egyik legragyogóbb urbánus központjává fejlődött.
London megengedhette magának, hogy idővel – főleg a második Világháború utáni évtizedekben – az angol életforma megannyi fontos elemét is elérhetővé tegye a hétmilliós metropolisszá nőtt város kínai lakosságának. Ide tartozott az angol nyelv, a vélemény- és sajtószabadság, a gyülekezési jog, amelynek gyakorlását azonban szigorúan felügyelték – nem felejtették el a kínai „kulturális forradalom” idején Peking maoista hívei által szervezett hongkongi zavargásokat.
Választójoggal azonban Hongkong lakóit a brit időkben sem ruházták fel, a mindenkori kormányzót London nevezte ki, és a britekhez közel álló gazdasági-politikai elit tagjait juttatta a kulcspozíciókba. Kissé merészebb reformmal csak akkor próbálkoztak, amikor közeledett a gyarmat visszaszolgáltatásának ideje. Chris Patten, az utolsó brit kormányzó növelni próbálta a hongkongiak által választható tanácsosok számát a helyi törvényhozásban, Peking azonnal tiltakozott: nem kívánt olyan demokratikus vírust beengedni, aminőt a maguk fennhatósága idején a britek távol tartottak a gyarmattól. A Patten-féle helyi törvényhozás helyébe a hatalomváltáskor így olyan, 1200 fős testület lépett, amelynek tagjait egy – a pekingi kormány által külön erre a célra létrehozott – bizottság nevezte ki helyi személyiségekből. Leung Csun-jing jelenlegi városvezető is így került posztjára. Hongkong alaptörvényének szövegét a hatalomváltás idején a kínai parlament, az Országos Népi Gyűlés szentesítette, amely a hatalmat gyakorló kommunista párt döntéseit ülteti át törvényekbe. Leung a napokban a korábbihoz erősen hasonlító rendszert javasolt a pekingi parlament augusztusi ülésére, amely módosítani készül a hongkongi statútumot.
A hongkongi demokráciamozgalmak viszont tizenhét éve sürgetik, hogy a városállam lakói kapjanak nagyobb szerepet a vezetők ki- és megválasztásában. 2007-ben Peking megígérte, hogy újabb tíz év múlva a hongkongiak maguk választhatják meg a város vezetőjét, később pedig a helyi törvényhozás valamennyi tagját is. Ez csökkentette a feszültséget, viszont újabban a kínai illetékesek mintha visszatáncolnának. A korábban merészen szabad szellemű hongkongi sajtó egyre óvatosabban bírál, ami talán összefügg azzal, hogy a vállalkozók ritkábban hirdetnek az Apple Daily című demokráciapárti, ellenzéki lap hasábjain. Az ilyen jelenségek ellen tiltakozva július 1-jén, az átadás 17. évfordulóján több ezer fiatal ülősztrájkot rendezett a város központjában. A rendőrség 511 személyt őrizetbe vett egy időre. A tüntetőket nem csak Peking hívei – köztük az általa kiválasztott városi vezetők – intették nyugalomra, de a demokráciamozgalom óvatosabb személyiségei is, akiket aggaszt a súlyosabb konfrontációk és a szigorúbb szankciók lehetősége.
Az ellenzéket különösen Csang Hsziao-minnek, a kínai kormány Hongkongba kinevezett képviselőjének egyik állásfoglalása hozta ki a sodrából. Csang szerint a jövőben is egy „széles körű reprezentativitással rendelkező” testületnek kell kiválasztania (nyilván az eddigi 1200 fős tanács mintájára) a jelölteket. „Nincs más lehetőség” – írta Csang, aki elvileg csak pontosította a központi kormány ígéretét, miszerint a hongkongiak választhatják majd meg a város első emberét. Igen, de hozzáfűzte, hogy a posztért csak az indulhat, aki ehhez megkapja az említett testület (és így Peking) hozzájárulását.
Az Occupy Central mozgalom a júliusi „főpróba” óta mind erőteljesebben hangoztatja, hogy ha az új szabályozás nem felel meg a demokrácia követelményeinek akkor a pekingi törvényhozás ülésére időzítve meg fogja bénítani Hongkong központját. A szervezők kilátásba helyezték, hogy 10 ezer hívüket mozgósítják erre (bár a South China Morning Post, a város tekintélyes angol nyelvű lapja kiszámította, hogy ehhez legalább 22 ezer ember részvételére lenne szükség!) A mozgalom júliusi demonstrációját engedélyezte ugyan a rendőrség, sok tüntető mégis rács mögé került. A korábbi tüntetéseken letartóztatott aktivisták ügyvédje a maga részéről arra figyelmeztetett, hogy az utóbbi időben szigorodnak a bírák által kiszabott büntetések. A demokráciamozgalom radikalizálódásával anarchista csoportok is mind gyakrabban feltűnnek a korábban fegyelmezettségükről ismert hongkongi tömegekben.
Senki sem számíthatja ki, hová vezet egy ilyen konfliktus. Ha Hongkong Peking fennhatósága alatt is Kína és Ázsia egyik vezető gazdasági, kereskedelmi és pénzügyi központja maradhatott, ha GDP-je a 36. helyen áll, híres tőzsdéje pedig a 6. legnagyobb forgalmat bonyolítja le a világon, az jórészt annak köszönhető, hogy a hatalomváltás előtti életformájának javát máig megőrizhette. Peking saját érdekeinek is ártana, ha kiüresítené Hongkong jogait. Ahogy a kínai mondás tartja: saját lábára ejtené a követ, amelyet megemel.

Olvasson tovább: