Kereső toggle

Bizarr szövetségek - Kié a vallásszabadság?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Dánia lehet az első demokratikus, modern állam, amelyben de facto megszűnik a vallásszabadság, miután a parlament elfogadta a homoszexuálisok egyházi esküvőjéről szóló törvényt. Mivel az azonos neműek házasságkötését mindegyik dán egyháznak kivétel nélkül celebrálnia kell, a törvényhozás gyakorlatilag illegalitásba kényszerítette a katolikusokat, evangéliumi keresztényeket, és más vallási csoportokat. Nagy-Britannia eközben külképviseletein keresztül intéz támadást azok ellen az államok ellen, amelyek nem fogadják el a melegházasságot. Az azonos neműek házassága jelenleg 27 európai államban legális.

Dániában hosszas viták után a napokban fogadták el azt a törvényt, amely homoszexuális párok számára is elérhetővé tette az egyházi esküvőt, annak ellenére, hogy az ország lelkészeinek egyharmada előre bejelentette, hogy vissza fog utasítani minden ilyen kérést. Az egyes lelkészeknek erre joguk van, az érintett egyház területi vezetőségének azonban kötelező jelleggel ki kell jelölnie valaki mást, aki elvégzi a ceremóniát.  A dán parlament nagy többséggel szavazta meg az új törvényt: a 111 parlamenti képviselőből 85-en támogatták. Dánia egyházügyi minisztere, Manu Sareen „történelminek” nevezte a döntést, azzal indokolva az új törvény szükségességét, hogy minden egyháztagnak meg kell adni a jogot a házasságkötésre. Sareen, aki régóta a melegjogok élharcosa Dániában, magát agnosztikusnak valló indiai bevándorló. Évekig vitte a szociális tárcát, és elsöprő népszerűségre tett szert a dán LMBT (a szexuális kisebbségek összefoglaló elnevezése) közösség körében, akik a 2000-es években háromszor is az év politikusának választották.

A radikális beavatkozás hátterében részben Dánia speciális helyzete áll: a hivatalos államegyház, a Dán Népegyház nem csak az állam támogatását élvezi, hanem gyakorlatilag teljesen összefonódott azzal. Legmagasabb rangú adminisztratív tisztviselője az egyházügyi miniszter, az egyház legfelső törvényhozó testülete pedig a dán parlament. 2005-ben a dánok 83 százaléka volt az államegyház tagja, bár a tagoknak csak kevesebb mint 5 százaléka vett részt legalább hetente az istentiszteleteken, ami igazolja a dánok önképét, miszerint országuk „szekulárisan homogén”. Ennek ellenére a dán állampolgár, amikor elkezd adót fizetni az államnak, automatikusan megkezdi az egyházi adó fizetését is. A törvény azonban vonatkozik a többi vallási csoportra is – kérdés, hogy hogyan fognak reagálni a muszlim közösségek, amennyiben egy imámot felkérnek egy melegházasság megáldására? Történtek már kísérletek az álláspontok közelítésére: 2012-ben például a Mr. Gay Denmark homoszexuális szépségverseny egyik versenyzője, Michael Sinan Thomsen azzal sokkolta a közvéleményt, hogy nyilvánosságra hozta muszlim hitét. Thomsen elismerte, hogy életmódja miatt nem tudja látogatni a dán mecseteket, ami veszélyes lenne rá nézve, ellenben van sok muszlim barátja, akik megértik őt.

A melegek újabb győzelmét jelenti az új brit törvény is, amely lehetővé teszi, hogy azonos nemű brit párok házasságot köthessenek már külföldi brit konzulátusokon is. Több mint 20 olyan országban tehetik ezt meg, ahol az azonos neműek házassága nem legális, köztük Oroszországban, Szerbiában, Kínában, Azerbejdzsánban és Magyarországon is. Ezek közül sok államban vörös posztó lehet a konzulátuson celebrált meleg esküvő, hiszen Moszkva például törvényben tiltja a homoszexuális propagandát. Chris Bryant, korábbi külügyi államtitkár üdvözölte a döntést, és elmondta, reményei szerint ez ünnep lesz az oroszországi melegek számára. Bryant, aki lelkészként is tevékenykedik, nyíltan vállalja homoszexualitását. „A Külügyminisztérium munkájának egy része, hogy a brit értékeket külföldre exportáljuk” – nyilatkozta a melegházasságok kiterjesztéséről, egyben „bűnrészesnek” nevezve az államokat és egyházakat abban, hogy a homoszexuálisoknak a világ számos pontján előítéletekkel és üldözéssel kell szembenézniük.

Erzsébet királynő egyébként lassan egy éve adta „királyi hozzájárulását” a melegházasságot legalizáló törvényhez, ami Anglia és Wales területére vonatkozott. Nagy felzúdulást keltett a brit muszlim közösségekben, hogy 5 muszlim képviselő is a törvény mellett szavazott, azzal indokolva döntésüket, hogy az államnak el kell ismernie és támogatnia kell a szereteten és hosszú távú elkötelezettségen alapuló kapcsolatokat. A képviselőkre több muszlim vezető is fatvát mondott ki, ám mindeddig nem esett bántódásuk. A törvény ellen akkor legerősebben az euszkeptikus Ukip párt kampányolt, amelynek képviselője, David Donogan a következőt mondta: „A bejegyzett élettársi kapcsolat teljesen rendben van, de a melegházasság egy szörnyű nonszensz. Legközelebb már azt fogják mondani, hogy disznókkal kéne házasságot kötnünk.” Anglia hivatalos egyháza, a Church of England továbbra is egy férfi és egy nő szövetségének tartja a házasságot, amit a kormány egyelőre tiszteletben tart.

Idén februárban Skóciában is megszavazták a melegházasságot elfogadó törvényt, azonban hagytak szabad döntési jogot az egyházaknak, hogy összeadják-e az azonos neműeket vagy sem. A  két legnagyobb egyház, a Skócia Egyháza és a Római Katolikus Egyház már most bejelentette, hogy elutasítják a törvényt, ami senkit sem lepett meg, mivel eddig is aktívan kampányoltak ellene.

Svédországban 2009-ben lépett életbe a melegházasságot engedélyező törvény, ami mind polgári, mind egyházi ceremóniát lehetővé tesz – de az egyházak képviselőinek nem teszi kötelezővé a melegek „megesketését”. A lutheránus Svéd Egyház azonban – amelyhez a lakosság háromnegyede tartozik – már 2007-ben felajánlotta, hogy áldását adja az azonos neműek kapcsolatára.

Svájcban jelenleg a homoszexuális párok nem házasodhatnak össze, azonban a 7 éve érvényben lévő Partnerségi törvény fontos lépés volt a  társadalmi elfogadottság felé.

Összességében el lehet mondani, hogy a protestáns európai államokban úgy halad a melegjogok kiterjesztése, mint kés a vajban. Egy 2013-as felmérés szerint a hollandok 85 százaléka, a németeknek pedig 74 százaléka helyesli, hogy az azonos nemű párok összeházasodhassanak és gyermekeket fogadhassanak örökbe. Katolikus országokban, mint Spanyolországban 2005-ben, vagy Franciaországban 2013-ban, nagy tüntetések kísérték a melegházasság törvénybe iktatását – a baloldali kormányok azonban mégis keresztülvitték az akaratukat.

Olaszországban nincs melegházasság, az LMBT-közösség azonban itt is kisebb győzelmet könyvelhet el, miután Alessandro Bernaroli öt éve folyó jogi csatározást nyert meg, ugyanis a bíróság elismerte, hogy nős maradhat – annak ellenére, hogy nemváltó műtéten esett keresztül, és már évek óta Alessandraként, azaz nőként él együtt feleségével. Ezen kívül áprilisban Toszkánában anyakönyvezték két olasz férfi New Yorkban kötött házasságát is.

A Benelux államokban jelenleg két homoszexuális államfő is tölti a hivatali idejét: Belgiumban Elio di Rupo, aki saját hitvallása szerint „ateista, racionalista és szabadkőműves”, Luxemburgban pedig Xavier Bettel. Izlandon 2010-ben hoztak törvényt a melegházasságról, ami után nem sokkal az akkori miniszterelnök, Johanna Sigurdardottir házasságra is lépett élettársával, Jonina Leosdottir írónővel. Sigurdottirnak korábbi házasságából 3, míg Leosdottirnak 1 gyermeke van.

A melegházasság kérdése egy kelet-nyugati tengely mentén is megosztja az Uniót: míg a nyugati országokban gyorsan halad a törvényhozás afelé, hogy minden országban házasságot köthessenek és gyermeket örökbefogadhassanak a melegek, Keleten több ország, köztük Magyarország, Horvátország és a közelmúltban Szlovákia is alkotmányban rögzítette, hogy a házasság egy férfi és egy nő szövetsége, és ebben a minőségében képvisel értéket.

Olvasson tovább: