Kereső toggle

Oligarchák országa

Moszkvához kívánkozik Transznisztria is

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az ország területe Baranya megyényi, népessége körülbelül félmillió fő, gazdaságának alapja az acélipar és a csempészet. Bár eddig kizárólag a Képviselet Nélküli Népek és Nemzetek Szervezete ismerte el, mégis 22 éve él és virul, sőt, a nemzetközi helyzet fokozódásával a vezetők úgy döntöttek, itt az idő, hogy a Krím mintájára végképp kiharcolják függetlenségüket, persze csak egy rövid időre, míg szintén a krími példát követve nem csatlakoznak az Orosz Föderációhoz.

A Rejtő-regénybe kívánkozó ország neve Dnyeszter Menti Moldáv Köztársaság, másként Transznisztria, vagy ahogy az oroszok nevezik, Pridnyesztovje, azaz Dnyeszter-mellék. A fővárosnak tekintett Tiraszpolban a parlament április 16-án egyhangúlag elfogadott határozatban szólította fel a nemzetközi közösséget, hogy végre ismerje el országukat „szuverén és független államként”. A hajdani anyaország, Moldova és Románia még aznap elítélte a nyilatkozatot, hiszen a Dnyeszter-melléket mindmáig Moldova részének tekintik hivatalosan. Oroszország sem siettette eddig a terület státusának megváltoztatását, ha azonban Moldova júniusban valóban csatlakozik az Európai Unióhoz, Moszkva mindenképpen felülvizsgálja és megváltoztatja eddigi politikáját – ezt Dmitrij Rogozin alelnök szögezte le a Kommerszantnak adott interjújában. Az EU-t az oroszok ugyanis a NATO előszobájának tekintik, és egy ilyen lépéssel Rogozin szerint Moldova „véget vetne az Oroszországgal való közeli, barátságos, de még semleges viszonynak is”. Válaszlépésként akár vízumot is bevezetnének, ami nagy csapás lenne az Oroszországban dolgozó moldávok tömegeinek.
A Moldova és Ukrajna között húzódó keskeny földsáv jó ideje a környező államok, valamint áttételesen Oroszország és az Európai Unió közötti konfliktusok melegágya. A Dnyeszter-mellék Moldova függetlenné válása után jelentette be elszakadását és saját független állam létrehozását 1990-ben. Az eseményt rövid, véres háború követte, amelyben moldovai csapatok román önkéntesekkel erősítve csaptak össze a szakadárokkal, akiket oroszok, ukránok – főként doni kozákok – támogattak. A konfliktust végül az orosz hadsereg döntötte el, amelynek katonái azóta is folyamatosan állomásoznak a területen, biztosítva, hogy a kvázi állam valóban Moldovától függetlenül működhessen. Így a Dnyeszter-mellék önálló (azaz Moszkvából irányított) külpolitikát alakíthatott ki, még saját valutával is rendelkezik, és semmiben nem függ a szomszédos országtól, amelytől csupán néhány kilométer és a Dnyeszter folyó választja el. Sőt, az itt burjánzó csempészet (ember, drog vagy csupán feketepiaci termékeké) jelentős károkat okoz mind az ukránoknak, mind a moldávoknak.
Kis országról lévén szó, minden összefügg mindennel. A legnagyobb ipari létesítményeket a Sheriff Holding fogja össze, amely az 1991–2011 között elnöklő Igor Szmirnov rokonságához tartozik, és jó kapcsolatokat ápol az orosz és odesszai maffiával. A Dnyeszter-mellék gazdasága gyakorlatilag oligarchák kezében van – a jelenlegi elnök, Jevgenyij Sevcsuk is a Sheriff-birodalomból érkezett. Az állam energiahordozók tekintetében teljesen Moszkvára van utalva: az ország legfőbb gázszolgáltatója a Moldovagaz, ami 50 százalékban a Gazpromé, 35,33 százalékban Mol-dováé és 13,44 százalékban Transz-nisztriáé. Tiraszpol egyébként jelentős gáztartozást halmozott már fel, de Moszkvának megéri szemet hunyni
efelett, míg a területen állomásozó haderőivel egyszerre gyakorolhat nyomást Ukrajnára és Moldovára.
Ez utóbbi azért is szükséges, mert Moldova egyre inkább az Európai Unió felé orientálódik, ahelyett hogy Putyin szándékainak megfelelően az Eurázsiai Unióhoz csatlakozna. A tagságot azonban nem kaphatja meg addig, amíg a vitatott terület kérdését nem rendezi – hacsak nem újraegyesül Romániával, aminek a lehetőségét mindeddig elutasították, bár a román fél újra és újra ajánlatot tesz rá. Rogozin már tavaly ősszel előrevetítette Tiraszpolba látogatva, hogy „az Európai Unió felé vezető úton a moldáv gyorsvonat könnyen elveszítheti Dnyeszter-melléki vagonjait”. Ez a fenyegetés már csak azért is súlyos, mert maga után vonhatja a moldovai gagauz elszakadási törekvések erősödését is.
Transznisztriát úgy is emlegetik, mint a Szovjetunió utolsó fellegvárát. Olyannyira az, hogy az egyetlen olyan volt tagállamként tartják számon, ahol sarló és kalapács szerepel a hivatalos zászlón, és a KGB nevét nem tartották szükségesnek megváltoztatni. Szinte a teljes lakosságra – amely nagyjából egyenlő arányban áll moldávokból, oroszokból és ukránokból – jellemző a szovjet múlt utáni nosztalgia, amelyet leginkább a létbizonytalanság táplál. 2006-ban egy nemzetközileg máig el nem ismert népszavazáson 97 százalékuk az Oroszországhoz való csatlakozás mellett tette le a voksát.
A Krím annektálásával a Dnyeszter-mellék régóta húzódó ügye újra aktualizálódott Moszkvában. Bár Putyin igyekezett tartózkodóan viselkedni, az orosz lapok arról cikkeztek, hogy Kisinyovban, a moldáv fővárosban kitört a pánik, és a politikai vezetők rögtön Washingtonba és Brüsszelbe telefonáltak, hogy segítséget kérjenek. Maga Putyin a tiraszpoli határozat másnapján a következőképpen fogalmazott egy élő adásban feltett nézői kérdésre reagálva: „A Dnyeszter-melléken legnagyobb számban orosz polgárok élnek. Ezeknek az embereknek megvan a saját elképzelésük arról, hogy miként kívánják felépíteni a jövőjüket, a sorsukat. Az, hogy megengedjük nekik, hogy azt tegyék, amit akarnak, mi lenne más, ha nem demokrácia?”

Olvasson tovább: