hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az új német médiasztár
Naponta kétszer szerepel Hitler a képernyőn

2014. 05. 16.
Minden korábbinál nagyobb érdeklődés jellemzi a németeket Adolf Hitler iránt – áll egy, a német médiát figyelő kutatás jelentésében. 2013-ban mintegy 2000, a Führerről szóló könyvet adtak ki, míg ez év januárjától április végéig összesen 242, azaz naponta két olyan dokumentumfilmet sugároztak Németországban a tévécsatornák, amelynek címében a náci vezér neve szerepelt.

A mindösszesen 4100 adást vizsgáló Német Média Kontroll kutatócsoport jelentése szerint rekord mennyiségben jelennek meg a fasiszta vezetőt bemutató filmek és könyvek. A négy hónap alatt levetített csaknem 250, címében Hitler nevét viselő film mellett mint­egy 500 dokumentumfilm és egyéb tévéadás foglalkozott a náci érával. Nemcsak az egyébként is történelmi témájú műsorokat sugárzó adók, mint például a ZDF Infó mutattak be rekord számú dokumentumfilmet a németek II. világháborús szerepéről és vezetőjéről, hanem olyan hírcsatornák is, mint például az N24 vagy az n-tv, melyek átlagosan 2-4 naponta sugároztak Hitlerrel kapcsolatos adást.
A programot összeállítók változatos kombinációkban használják a diktátor nevét: a Hitler csodafegyverei, vagy Hitler és a szent lándzsa csak egy-egy a számtalan címből.  Természetesen, a Führerrel kapcsolatos műsorok nagy száma miatt nem ritka a hasonló filmek
vetítése, vagy épp egy korábban másik csatornán látott műsor ismétlése. Például az n-tv Hitler villámháborúja sugárzása után másnap a ZDF Info csatorna Hitler 1940-es villámháborúja címmel tervez dokumentumfilmet bemutatni.
Szociológusok szerint a Hitler és a nácik iránt mutatott érdeklődés növekedésének oka többek között, hogy a mai németeknek nincs közvetlen élménye a II. világháború borzalmairól, és kevésbé tartják szégyenteljesnek országuk szerepét, mint a korábbi generációk. A mai német családok legtöbbjében csak a szülők vagy a nagyszülők éltek a náci időszakban, akik sok esetben a háborút annak lezárása után még évtizedekig tabuként kezelték. A ma ötvenes és hatvanas éveiket taposó szerzők tollából a témában megjelenő új könyvek családjuk megrázóan sötét múltjáról lebbentik fel a fátylat, feltárva, hogy felmenőik odaszánt, olykor brutális nácik voltak.
Nem minden kiadványra jellemző azonban az őszinte szembenézés. 2012-ben jelent meg az akkor 45 éves, korábban álnéven író Timur Vermes magyarul Nézd ki van itt címmel megjelent, sokak szerint ellentmondásos kisregénye, melynek főhőse a mai Berlinben felébredő Hitler (Jóképű diktátorokra vár a nép. Hetek, 2013. szeptember 20.).
A Németországban több mint egy millió példányszámban eladott, 35 nyelvre lefordított mű szerzőjének célja Hitler kifigurázása és nevetségessé tétele volt. A kritikusok szerint azonban a megjelenését követően csakhamar bestsellerré váló mű népszerűsége arra utal, hogy a németek a náci időszak horrorját humorral kívánják mérsékelni. Mindez a regényben Hitler fellépését kísérő, „Nem minden volt rossz” szlogennel együtt arra utal, hogy a mű a Hitler rehabilitálásához vezető utat készíti elő.
A náci éra iránti fokozott érdeklődés közepette folyik Hitler nagyhatású műve, a Mein Kampf újranyomtatásáról szóló vita. Az eredetileg Hitler halála után 70 évig tartó kiadási
tilalom 2015-ben jár le, és történészek már dolgoznak az egyébként tudományos célból Németország-szerte megvásárolható mű szövegét magyarázó lábjegyzeteken. A neonáci csoportok további erősödésének veszélye miatt azonban Bajorország, amely a Mein Kampf szerzői jogának birtokosa, továbbra is fenntartaná a jelenlegi állapotot, és megtiltaná a könyv újabb kiadását. A tavaly de­cemberben a bajor vezetés által hozott döntés azonban, úgy tűnik, csak szimbolikus, hiszen valójában senkit nem gátol meg abban, hogy a Mein Kampfot megszerezze. Elektronikus formában ugyanis bárki könnyen hozzájuthat, és az Amazon online könyvesbolt „Propaganda és politikai pszichológia” szekciójában a Mein Kampf e-book a letöltési listavezető.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!