hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Teátrális gesztus?
Önkéntes lefegyverzésbe kezdett az ETA terrorszervezet

2014. 03. 08.
Teátrálisnak nevezte a spanyol kormány az ETA baszk terrorszervezet legutóbbi akcióját, amelyet teljes önkéntes lefegyverzésük első lépésének szántak, arra számítva, hogy a spanyol és francia kormány ennek figyelembevételével kezeli majd bebörtönzött és menekülő tagjaikat. A baszk nacionalista körök azonban aggódnak, ugyanis az ETA a 2011-ben bejelentett fegyverszünet óta csak az időt húzza.

Pénteken jelentette be egy nemzetközi közvetítőkből álló bizottság, hogy az ETA (Euskadi Ta Askatasuna – Otthont és Szabadságot Baszkföldnek) fegyverarzenáljának egy része hivatalos leltárjegyzékkel átadásra került – a szándékok szerint ez az egyoldalú lépés az első a teljes lefegyverzés felé vezető úton. A Nemzetközi Vizsgálóbizottság (IVC) Bilbaóban kiadott nyilatkozata szerint „a bizottság igazolja, hogy az ETA meghatározott mennyiségű fegyvert, lőszert és robbanóanyagot zárt el és vont ki a használat alól, amiről videofelvétel is készült”. A bizottságot, amelynek tagjai között nemzetközi politikusok és magas rangú diplomaták is vannak, Ram Manikkalingam vezeti, aki Srí Lanka kormányának tanácsadójaként tevékenykedett a Tamil Tigrisek terrorszervezettel folytatott tárgyalássorozatban.

A fegyverátadás valójában nem nevezhető jelentősnek, ugyanis a szervezet mindössze 16,4 kilogramm robbanóanyagot, 4 kézilőfegyvert, 300 lőszert, egyetlen kézigránátot, néhány időzítőt és detonációs kábelt adott át. A szervezet által birtokolt fegyverek mennyisége hivatalosan nem ismert, viszont nagy valószínűséggel több tonna robbanóanyag lehet a birtokukban. 2006-ban az ETA tagjai a franciaországi Vauvertben egy fegyvergyárból 350 kézi lőfegyvert tulajdonítottak el, illetve nagy mennyiségű lőszert, így a most átadott fegyverek mennyisége valóban jelképesnek tekinthető.

Jorge Fernández Díaz spanyol belügyminiszter szerint az egész „teátrális mutatványra” semmi szükség nincsen, ugyanis a spanyol kormány jó ideje dolgozik azon, hogy teljesen felszámolja a szervezetet, amelyet a spanyolok legnagyobb része terrorcsoportnak tart. Díaz elmondta a sajtónak, hogy a spanyol kormánynak korábban sem volt szüksége közvetítőkre, hogy felszámolja a terrorszervezetet, elég volt hozzá a rendőrség és a polgárőrség.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!