Kereső toggle

Téli olimpia a szubtrópuson

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A régi szocialista filmszatírák hangulatát idézi a Szocsi olimpia előkészületeinek története. Putyin egyik fő ellenlábasa, Alekszej Navalnij a napokban hosszú leleplező cikket írt az építkezések körüli korrupcióról, túlköltekezésekről és bűncselekményekről. Bár a sportrajongókat eddig csak a terrorfenyegetés bizonytalanította el az odautazásban, most már az elkészült épületek kivitelezése miatt is főhet a fejük. Íme, minden idők legdrágább olimpiájának tragikomédiába illő története.

Sokakban már akkor felsejlett a gyanú, amikor kiderült, hogy Oroszország, amely egyébként nem szűkölködik sarkvidéki, havas tájakban, az egyik legmelegebb éghajlatú térségében akar téli olimpiát rendezni. Borisz Nemtsov ellenzéki politikus szerint Putyin az olimpiát személyes projektjének tekinti, és ehhez sikerült megtalálnia azt az egy helyet, ahol a téli sportok gyakorlása egyébként nem jellemző. Egy tavaly készült felmérés szerint az ország kétharmada volt meggyőződve arról, hogy a Szocsira kiutalt összegek nagy részét egyszerűen „lenyúlják”. A Navalnij által most közzétett számadat minden gyanút igazolni látszik: a maga 50 milliárd dolláros végösszegével Szocsi máris rekordokat döntött. Ez a téli olimpia többe került eddig, mint az utóbbi 21 téli játék együttvéve, és drágább, mint bármelyik nyári olimpia, amit eddig megrendeztek. (Eddig a pekingi nyári olimpiára költöttek legtöbbet, de ők is megálltak 43 milliárdnál.)

Navalnij interaktív Szocsi térképet tett közzé, ahol az egyes létesítmények ikonjára kattintva az olvasó részletes, cég- és személyneveket, költségkimutatásokat tartalmazó hosszas leírásokat talál a hatalmas beruházás egyes állomásairól. Íme néhány példa.
Az olimpiai médiaközpontot, amely 8000 újságírónak ad majd szállást, az Inzhtransstroy nevű vállalat építtette, amelyben egy leányvállalaton keresztül 51 százalékos tulajdonnal rendelkezett Arkagyij Rotenberg, Putyin régi barátja és dzsúdópartnere, aki történetesen milliárdos is egyben (vagyonát többnyire állami pályázatokon elnyert projekteken keresztül szerezte). Amint arról két másik ellenzéki vezető, Borisz Nyemcov és Leonyid Martinjuk is beszámolt, az Arkagyijhoz és testvéréhez, Boriszhoz köthető cégek kapták a második legnagyobb összeget a Szocsi fejlesztésekhez (többnyire versenyeztetés nélkül). Ez összesen 21 szerződést és 229 milliárd rubelt (7 milliárd dollárt) jelentett – ez több, mint a vancouveri téli olimpia összköltsége (6 milliárd dollár).

Az orosz szellem vasútja

A majdani korcsolyaversenyek helyszínéül szolgáló Sajba műjégpálya a maga 98,5 millió dolláros költségével másfélszer drágábbnak bizonyult, mint az eddigi olimpiai jégpályák. Állítólag magánpénzekből épült: Iszkander Makmudov oligarcha finanszírozta, aki több milliárd dollárt érő vagyonát többnyire az Orosz Vasutak nevű állami vállalattal kötött ügyletekből szerezte. Az Orosz Vasutak volt a Szocsi játékok egyik fő kivitelezője; vezetője, Vlagyimir Jakunyin pedig, aki a harmadik legnagyobb összeget kapta a játékokra, közeli barátja Makmudovnak és Putyinnak.
Az Orosz Vasutak építette az Adler–Krasznaja Poljana vasútvonalat és autópályát, amelyen az olimpia látogatói közlekedhetnek majd az egyes helyszínek között. A projekt egyik kivitelezője – néhány alvállalkozói „csavar” beiktatásán keresztül – megint csak Putyin dzsúdópartnere volt. A történet ott kezdődött, hogy a közeli Ahschtyr nevű falucska mit sem sejtő lakói egy szép napon az útépítés kellős közepén találták magukat. A helység egyetlen útján megállás nélkül teherautók kezdtek közlekedni: nappal földet, éjjel pedig szemetet fuvaroztak szorgosan.
A helybélieknek így már azelőtt elege lett az olimpiából, hogy az elkezdődött volna. Főleg, miután az állami cég szemétlerakót és két kőbányát is létesített a szomszédságukban. Előbbi a közeli Mzymta folyó édesvízkészletét is veszélyezteti, ami Szocsi fő ivóvízforrása. Az építkezés során kiapadtak Ahschtyr kútjai, így a lakók 2009 óta lajtos kocsiban kapják a friss vizet – hetente egyszer. Bár a polgármester többször is ígéretet tett a helyzet orvoslására, legutóbb már kijelentette: a vízhálózat megépítésére bizony csak az olimpia után kerülhet sor. A cég a Szocsi Nemzeti Parkban is jelentős pusztítást végzett: számos veszélyeztetett fafajtát kivágtak, az újratelepítések nagy része pedig nem sikerült.
Az Orosz Vasutakra mindezért potom 3000 dollárnyi büntetést róttak ki, miközben az általuk megépített alig 50 kilométeres útszakasz 8,7 milliárd dollárba került, ami több, mint a 2010-es vancouveri olimpia összköltsége. Az orosz Esquire magazin szerint ennyiért akár Beluga kaviárral is kikövezhették volna az utat.
De érdemes megemlíteni az új „orosz témájú” vidámparkot is. Az építtető cég vezetője a huszonnyolc éves Roman
Batalov, a krasznodari regionális parlament legifjabb tagja, és mellesleg a helyi kormányzó veje. Bár a szóróanyagok szerint a park témája „az orosz nemzeti büszkeség”, a háttér meglehetősen nemzetközi: a helyszín tulajdonosa egy karibi off-shore cég, a vasutakat Európából importálták, az építkezést pedig egy török alvállalkozó kivitelezte.

Kicsit félkész, de a miénk

Nem kevésbé tragikomikus a Szocsi Nemzetközi Repülőtér története sem. Elvégre kevés ilyen létesítmény mondhatja el magáról, hogy kétszer volt hivatalos átadása. Először a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hivatalos értékelő terepszemléjén. Mivel a kivitelezés késett, Szocsi polgármestere méltán aggódott a jövő felől. A hatóságok végül minden tőlük telhetőt megtettek, hogy a vendégekkel elhitessék, egy működő reptérrel állnak szemben. A helyiek szerint állami alkalmazottakat, tanárokat vezényeltek ki nagy bőröndökkel a helyszínre, miközben közel s távol a bizottság gépe volt az egyetlen, ami akkoriban a reptéren landolt. Igaz, még gyorsan átfestettek egy régi kiszuperált TU-154-est is, de azt már a kifutópályáig sem bírták elvontatni. Az élő „showban” Szocsi lakói és iskolásai voltak még a statiszták, akik olimpiai uniformisban üdvözölték a bizottságot. Megtehették, hisz aznapra munka- és iskolaszüneti napot kaptak. A sikeres performansz után aztán mindenki újra munkához látott, és a reptér végül három évvel később, 2010-ben készült el. Tavaly szeptemberben, a heves esőzések után komoly javításokra szorult az épület, a VIP-terminált pedig csak most decemberben fejezték be.
Sajátos „sikertörténet” az Adler erőmű is, amelynek célja a város elektromos energiájának a biztosítása. A fő befektető itt a Gazprom volt, amely a TEK Mosenergot szerződtette a munkára. Ez a cég történetesen éppen Arkagyij Rotenberg – a fent említett dzsúdópartner – irányítása alatt áll. A 2013. januári megnyitón Medvegyev miniszterelnök ünnepélyesen bejelentette, hogy ezzel megoldódnak az eddigi problémák az áramellátás körül, februárban pedig Putyin elnök biztosította Szocsi lakóit: az áramszünetek kora lejárt. Azóta egy év telt el: az áramszünetek gyakoribbak, mint valaha, a helyiek ezért már perrel is megfenyegették a városvezetést és az áramszolgáltatót. A helyi újságírók szerint az olimpiai létesítmények tesztelései során általában áramszünet van a városban, ami arra enged következtetni, hogy a rendszer nem tudja egyszerre kiszolgálni a várost és a sporteseményt.

A rossz nyelvek szerint a dzsúdó mellett a síoktatás is hasznos tevékenység lehet manapság. Vegyük csak például a Krasznaja Poljanai Alpesi Turistaközpontot, amit a Gazprom még 2000-ben kezdett el építeni, ám csak később került be az olimpiai programba. A feltétel az volt, hogy a Gazprom építse még ki a Laura nevű sí- és biatlonkomplexumot is. Ehhez 200 hektárnyi erdőt kellett kiirtani a Szocsi Nemzeti Parkban, ami az UNESCO világörökség részét képezi. Ez a környékbeli szarvas-, medve- és őzpopuláció mindennapjait is feldúlta, de a halak is eltűntek a környékbeli folyókból, miután jelentős mennyiségű szemetet zúdítottak beléjük. A Gazprom egyetlen alvállalkozója az a cég volt, amelynek vezetője történetesen Medvegyev korábbi síoktatója.
Az olimpia előkészületeit volt hivatott felügyelni az Olimpsztroj nevű állami vállalat, amelynek alig hatéves fennállása alatt már négy igazgatója is volt. Az első vezető fél évig volt a posztján, és bár ez idő alatt egy kapavágást sem tett, azt azért jelezte, hogy túl szűkös a büdzsé és 150 százalékos emelést kér.
A második elnök szintén képtelen volt arra, hogy beindítsa a fontos projektet, mígnem utóda, Putyin egyik barátja, Tajmuraz Bollojev végre megkezdte a munkálatokat. A határidőket ugyan nem tudta tartani, de azért ő is kérvényezte a folyósítandó összegek megemelését. Lemondása után kiderült, hogy a cég bérszámfejtésében nem létező dolgozók szerepeltek.
A negyedik elnök végül befejezte a projektet, még ha a minőségi követelményeket figyelmen kívül hagyta is. A vezetőváltásokat sikkasztás, korrupció és hatáskör túllépése miatti vizsgálódások követték. Per azonban nem lett egyikből sem – egyelőre. De lehet, hogy nem is lesz soha. Az Olimpsztroj kimutatásait egyelőre csak a Számvevő Kamara ismeri, amely viszont nem hozza nyilvánosságra az adatokat.
A sor azonban még hosszan folytatható: Navalnij kutatásai szerint nincs olyan létesítmény, amelyre ne fonódna rá egy-egy polipkar. Az uram-bátyám rendszerben folyó túlköltekezések eredményeképpen például a Fisht Stadionban egyetlen ülőhely kivitelezése 13 300 dollárba került, az olimpiai faluban pedig egy szoba ára vetekszik majd egy kisebb moszkvai lakás árával
(363 000 dollár) a játékok befejezése után. A Lunnaja Poljana tisztáshoz épített út a hivatalos verzió szerint a meteorológiai állomáshoz kellett, amely majd az időjárást figyeli a játékok alatt, de Navalnij szerint valójában Putyin kedvenc síelő helyéhez vezet. Bár sok esetben a kivitelezők, mint „magánbefektetők” jelentek meg a színen, a valóságban a projektek nagy részét ők is állami pénzből, a Sberbank vagy a Vnyesekonombank finanszírozásával fejezték be. A bankok általában rövid időn belül leírták ezeket a hiteleket, mivel kiderült, hogy a „befektetők” nem tudják majd visszafizetni az összegeket, vagyis a „privát szektor” is az orosz adófizetők pénztárcája terhére volt nagylelkű.

A fekete özvegyek

Andrej Szoldatov, az orosz hírszerző szervek szakértője azok számára sem kecsegtet túl sok jóval, akik eddig a terrorveszély miatt aggódtak. Bár a biztonsági szervek közel 100 ezer főt vezényeltek ki a térségbe, ahová 4,4 millió turistát várnak a játékok idejére, a szakértő szerint „a biztonságiak különböző ügynökségektől, az ország különböző részeiből érkeznek. Lehet, hogy képviselnek egyfajta visszatartó erőt, de fogalmuk sincs arról, hogyan lehet felismerni egy öngyilkos merénylőt”.
Pedig állítólag öt úgynevezett fekete özvegy készül támadásra, akik közül egy már lehet, hogy be is jutott Szocsiba. Az amerikai külügyminisztérium mindenesetre bejelentette: „Megtettük a szükséges intézkedéseket arra az esetre, ha evakuálni kellene az állampolgárainkat”.
Leon Aron, az American Enterprise Institute munkatársa szerint még nincs veszve minden. Ott voltak például a 2010-es Újdelhi Nemzetközösségi Játékok, ahol a leszakadt hidak és a lakhatatlan szállások végül a korrupcióellenes politika felszárnyalását és az ellenzéki pártok megválasztását eredményezte négy indiai államban. A nemzetközi lebőgés gondolata Putyin elnök fölött valószínűleg sötét árnyékként lebeg, hiszen mi lesz, ha összeomlik egy rosszul kivitelezett épület a tömeg alatt? Mi lesz, ha egy szlalomverseny közben hirtelen kialszik a világítás? Ebben az esetben mindenki csak egy névre fog emlékezni a történetből. Szocsiban nem csak a sportolók számára nagy most a tét.

Olvasson tovább: