Kereső toggle

Decemberi enyhülés

„Ha nyugdíjban lennék, elmondanám”

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Oroszország jobban teljesít. A kormányzati kommunikáció ugyanis sosem beszél válságról – mindig csak „előttünk álló kihívások” és „megoldandó feladatok” vannak. Az ellenzék által emlegetett korrupció, az igazságszolgáltatás függetlenségének hiánya, a vidéki Oroszországban tapasztalható szegénység, a népesség fogyása és a lakosság általános rossz közérzete az orosz állami médiából jobbára hiányzó témák. Putyin elnök pedig kihívó nélküli politikai vezetője Oroszországnak: miniszterelnökként vagy elnökként – szinte mindegy.

Miközben a nyugati világ legbefolyásosabb politikai vezetői a demokratikus alapjogok tömeges megsértésére hivatkozva bojkottálják a Szocsiban hamarosan kezdődő olimpiai játékokat, Putyin elnök stábja komoly imázsépítő kampányba fogott. A politikai alapon elítélt Pussy Riot-tagokat, Hodorkovszkijt, valamint a Greenpeace-aktivistákat amnesztiában részesítette. Hatalmas összegekkel támogatja a bedőlni készülő ukrán gazdaságot, félmilliárd dolláros hosszú lejáratú kölcsönt nyújt a baráti Fehéroroszországnak. Befogadja Gérard Depardieu-t, az üldözött Edward Snowdent, és kritizálja az Egyesült Államokat a lehallgatási botrány miatt. Mindemellett megakadályozza a nyugati hatalmak szíriai beavatkozását, és a vegyi fegyverek leszerelésének felügyeletét magára vállalja, továbbá az iráni atomprogram békés rendezését is feladatának tekinti.
Hubert Seipel az Én, Putyin című, korábban forgatott dokumentumfilmjében megszólaltatja Szergej Sztyepasin korábbi miniszterelnököt, az orosz állami számvevőszék jelenlegi elnökét. Sztyepasin jellemzése szerint Putyin politikusként, férfiként és kollégaként bajtárs, aki sosem hagy cserben, sosem árul el, mindig kiáll a munkatársaiért. Saját politikai céljai eléréséért képes igazat adni kollégáinak, ha az az ország javát szolgálja. Ugyanakkor az újságírói kérdésre, hogy melyek az elnök negatív tulajdonságai, Sztyepasin zavartan elneveti magát, majd közli: ha nyugdíjban lennék, elmondanám.
Talán ez tükrözi leginkább az orosz berendezkedést. Hivatalosan nincs cenzúra, hivatalosan szólás-, sajtó- és gyülekezési szabadság van. Kritikát megfogalmazni az elnökkel szemben szabad, de a következményekkel számolni kell. Sztyepasin ennek ellenére az interjúban vette a bátorságot, és megfogalmazta, melyek az elnök negatív tulajdonságai szerinte: szinte lehetetlen meggyőzni. Továbbá nem bocsát meg, nem képes elengedni egy sértést, egy bántást. Ezek az emberi tulajdonságok a hatalom gyakorlásában is tetten érhetőek, amit a nemrégiben amnesztiában részesített Hodorkovszkij példája is jól mutat. Az elnök a kilencvenes évek vadkapitalista szabadrablásának korszakában meggazdagodott oligarchákra alapvetően partnerként tekintett, noha első ciklusa idején már célul tűzte ki megzabolázásukat. 2003. február 8-án a Kremlbe hívta a legnagyobb befolyással bíró oligarchákat, és figyelmeztette őket: nem üthetik az orrukat a politikába. Felhívta figyelmüket a törvényes működésre, és bejelentette, hogy az ország szétrablásának vége.
Mihail Hodorkovszkijnak azonban más tervei voltak. Az üzletember, aki egyébként kétes üzletek és komoly kormányzati kapcsolatok révén Oroszország leggazdagabb embere lett, elkezdte pénzelni az ellenzéket és nyugati üzleti kapcsolatot épített. Az ország második legnagyobb olajvállalatát, a tulajdonában lévő Jukoszt amerikai olajvállalatnak kívánta értékesíteni, a Kremlt pedig korrupcióval vádolta meg. Amikor az elnökkel folytatott találkozón Hodorkovszkij felvetette, hogy a Kreml éves szinten 30 milliárd dolláros összegben, az orosz GDP 10-12 százalékát elérő mértékben érintett a korrupciót tekintve, az elnök adócsalással vádolta meg. Néhány hónapra rá pedig letartóztatták, és egy évtizedre szibériai munkatáborba küldték.
A „decemberi enyhülés” nemcsak az oligarcha szabadulását eredményezte, hanem a Pussy Riot punkzenekar és a garázdasággal vádolt Greenpeace-aktivisták amnesztiáját is. „Ezzel a döntésével Putyin a kezdődő téli olimpia háttérinformációit igyekszik kiszínezni – vélekedik Sztanyiszlav Belkovszkij orosz politológus, majd hozzáteszi – Mihail Boriszovics édesanyja súlyosan beteg, ezért az elnök ilyen módon akarta elősegíteni a leghíresebb orosz politikai elítélt találkozását az anyjával.” Ugyanakkor azt is figyelembe kell venni, hogy mind Hodorkovszkij, mind a Pussy Riot tagjai esetében néhány hónap múlva lejárt volna a büntetés. Tehát az elemzők szerint a gesztus nem más, mint hideg számítás. A „megkegyelmezés gesztusa” pontosan a korlátlan hatalom kifejezéseként értelmezhető, a Nyugat részére pedig azt sugallja: „Tessék, ebben engedtünk, de a továbbiakban ne szóljatok a saját ügyeinkbe!”
Az újságírók által felkapott ügyek azt sugallják, hogy az országban enyhülés zajlik. Az elnöki amnesztia viszont nem terjedt ki mintegy kétszázezer más elítéltre, akik szintén hasonló körülmények között kerültek börtönbe. Irina Pavlova történész szerint az olimpia után el fog kezdődni a második világháborús győzelem 70. évfordulójának nagy állami csinnadrattával történő megünneplése, profi kormányzati PR-eszközök bevetésével, és más akciók, amelyek mind a jelenleg regnáló hatalom bebetonozását segítik elő – nem nyújtva gyógyírt a lassuló gazdaság, a társadalmi leszakadás kérdésére, de jól elfedve azt. n

Olvasson tovább: