Kereső toggle

Korszakzárás a Vatikánban

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Pietro Parolin püspököt, a venezuelai nunciust nevezte ki a pápai adminisztrációt irányító szentszéki államtitkárság vezetőjévé a katolikus egyházfő. Vatikáni szakértők szerint azonban a néhány napja megszületett döntés valójában nem Parolin kinevezéséről, hanem elődjének, a rendkívül befolyásos Tarcisio Bertone bíborosnak, XVI. Benedek bizalmasának a leváltásáról szól. A Corriere della Sera szakértője pedig nem kevesebbet állít, mint hogy ez a lépés olyan súlyú, hogy Ferenc pápa uralkodása igazából Bertone távozásától kezdődik.

„Ecclesia semper reformanda”, vagyis „az egyház folyamatosan reformra szorul” – mintha ezt az ősi protestáns elvet tette volna magáévá Ferenc pápa, aki a napokban nekilátott a vatikáni adminisztráció várva várt radikális szervezeti megújításának. Kezdte mindezt a legfontosabb vatikáni pozíció, a szentszéki államtitkárság élén. A múlt pénteken bejelentette ugyanis, hogy elfogadta Tarcisio Bertone korábbi államtitkár lemondását, s a pápai adminisztráció vezetésével egy 58 éves olasz püspököt, Pietro Parolint bízta meg. Parolin jelenleg Caracas-ban, venezuelai nunciusként teljesít szolgálatot, és hivatalát október 15-től foglalhatja el.

Parolin kinevezése valóságos korszakváltást jelent a vatikáni adminisztráció irányításában. Ez a vezetőváltás ugyanis nemcsak személyi változásról szól, hanem a szentszéki államtitkári pozíció radikális újraértelmezéséről is. Hiszen míg Bertone idejében ez a poszt elsősorban a pápa szinte teljhatalmú helyettesét jelentette, különösen a korábbi pápának az adminisztrációval kapcsolatos közismert averziója miatt, addig Ferenc és tanácsadói szerint ez a pozíció nem szólhat másról, mint a szó igazi értelmében vett titkári szerepről. Vagyis nem az államtitkár saját hatalmának és befolyásának építéséről, hanem a pápa érdekeinek szolgálatáról. Erre a szerepre pedig az új jelölt kétségtelenül ideális. Éles ellentétben elődjével, aki a „könyvtárból”, vagyis a Hittani Kongregáció titkári pozíciójából érkezett az államtitkárságra, Pietro Parolin rendkívül tapasztalt, sokat látott diplomata.

Egyes elemzők az államtitkári pozíció újraértékelését vélik felfedezni abban is, hogy Parolin személyében Ferenc egy – vatikáni léptékkel mérve – fiatal, 58 éves jelöltet választott, aki ráadásul még nem is bíboros. Ez is azt mutatja, hogy Ferenc „helyére kívánja tenni” az államtitkári hivatalt, s határozott célja a Bertone idejében túlburjánzott adminisztráció visszanyesése. Egyes vatikáni elemzők álláspontja szerint a Ferenc döntésének hátterében meghúzódó másik ok, hogy ezzel a lépéssel finoman ugyan, de elég határozottan le kívánja zárni a Ratzinger-korszakot. Tarcisio Bertone ugyanis XVI. Benedek bizalmasa, támasza és legfőbb tanács-adója volt. Ráadásul az adminisztráció, a hatékony szervezetirányítás, a hivatali munka, ahogyan főnökének, úgy neki sem igazán volt az erőssége. Nem véletlen, hogy elődje, az államtitkárságot nagyon mélyen ismerő Angelo Sodano az egyik legjelentősebb kritikusává vált.

Ám messze nem Sodano volt az egyetlen a Vatikánban, aki Bertone személyéről hasonló véleményt formált. A Vatileaks dokumentumokból éppen az derül ki, hogy tevékenységével, valamint az általa megvalósított hivatali kultúrával nagyon sok bíboros volt elégedetlen. Sőt, a kiszivárogtatásokkal kapcsolatosan egyesek egyenesen úgy vélik, hogy azok igazi célpontja ő maga volt. Meglepő módon ez utóbbi álláspontot maga Bertone is szinte megerősíti egy interjúban, amelyet a vezetőváltás kapcsán a napokban adott olasz újságíróknak: „Az elmúlt időszakban besúgók és viperák között dolgoztam…” – mondja Bertone, s itt nagyon nehéz a Vatileaks botránnyal kapcsolatos utalást nem észrevenni.  Ráadásul – mint egyesek megjegyzik – a Vatileaks botrány kezelése körüli sok ügyetlenkedést sem tudja a Vatikán az ablakba kitenni.

Kritikusai emellett azt is Bertone szemére hányják, hogy Ratzinger idejében az olasz politikával való kapcsolattartást is szinte teljesen kisajátította, s Berlusconival annyira jó viszonyt ápolt, amilyet katolikus főpap már nem tehet meg. Sokan az ő befolyását gyanítják amögött is, hogy Berlusconi szexbotrányainak kirobbanásakor a Vatikán hónapokig  hallgatott, mígnem ez már annyira kínossá vált, hogy végül maguk a katolikus hívek elégelték meg. Legnagyobb hivatali bakiját azonban Bertone kétségtelenül a Szent X. Pius Testvériség egyik püspökének, a nyíltan holokauszttagadó Richard Williamsonnak a visszafogadásával követte el. Bár a döntést formálisan XVI. Benedek hozta, Bertone felelőssége az ügyben tagadhatatlan, hiszen a javaslatot ő tette az egyházfő felé. Nagyon sokan ugyanakkor a Vatikán bankja körül az elmúlt években kirobbant botrányok kapcsán is az ő felelősségét feszegetik.

Olvasson tovább: