hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Mégis jó a lehallgatás?
Váratlanul feltámadt az al-Kaida

2013. 08. 08.
Testbe operált plasztikbombákkal támadhatnak az al-Kaida terroristái. A fémmentes, így a detektorok által kimutathatatlan szerkezeteket a terrorhálózat szolgálatában álló – részben nyugati – orvosok műtéti eljárás­sal helyezik el mélyen a has­üreg­be, a belső szervek közé rejtve az öngyilkos merénylők testében. Az „emberbombák” alkalmasak utas­szállító repülőgépek megsemmisítésére, továbbá nagykövetségek és turisták által látogatott helyszínek elleni támadásokra. A fenyegetés nyomán 2001. szeptember 11-e óta nem látott biztonsági intézkedéseket rendeltek el számos országban.

Bár az Obama-kormányzat és személyesen maga az elnök is a közelmúltban többször deklarálta, hogy az al-Kaida végzetesen meggyengült, elveszítette központi irányítását, és nem jelent már jelentős fenyegetést a nyugati országokra, az augusztus elején bejelentett intézkedések cáfolni látszanak ezeket az optimista véleményeket. A bejelentések szerint egyszerre 22 országban készülnek támadásra, köztük több olyan helyen, ahol eddig nem lehetett semmit sem tudni a tevékenységükről.  

A riadókészültség meglepően nagy földrajzi térséget érint: az amerikai hatóságok a nyugat-afrikai Mauritániától egészen Bangladesig, a teljes Közel-Keleten és Ázsia nagy részén stratégiai veszéllyel számolnak, sőt a fenyegetés kiterjed az Egyesült Államok területére is. „Nem tudjuk, hogy a tervezett támadásoknak melyek a célpontjai. Nagykövetségek, légibázisok, repülőgépek és vonatok egyaránt veszélyben vannak” – állítja a washingtoni Nemzetbiztonsági Ügynökség (NSA) egyik vezetője.

A hatóságok azzal számolnak, hogy ha 3-5 öngyilkos merénylő a testükbe rejtett bombákkal összehangolt akciót indít nyugati érdekeltségek ellen, akár különböző kontinenseken, az világméretű káoszt válthat ki, mert a támadások jelzések lehetnek egy második, még nagyobb terrorhullám beindítására. Az új típusú merényleteket a hagyományos ellenőrzési módszerekkel szinte lehetetlen kiszűrni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!