hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Beépített vészkapcsoló
Putyin már szabadulna a vendégtől

2013. 07. 25.
Nem válogat már az utóbbi hetek adatgyűjtési botrányának főszereplője: az orosz menedékjog is megfelelne Snowdennek, aki ügyvédje szerint egyre nehezebben viseli, hogy egy tranzitváróban él. A politikai menedékkérelem oka, hogy Snowden félti az életét, amit titkos adatgazdák segítségével próbál bebiztosítani arra az esetre, ha bármi történne vele. Putyin legszívesebben már szabadulna a helyzetből, amelynek az orosz-amerikai kapcsolatok is kárát láthatják.

Anatolij Kucserena, Snowden orosz ügyvédje a Rosszija 24 állami televízióban adott interjúban beszélt arról, hogy Snowden első körben átmeneti menedékjogot kérelmez, hogy időt nyerjen addig, amíg Dél-Amerikába távozása elől elhárulnak az akadályok. Így talán gyorsított eljárásban egy-két héten belül távozhat a Seremetyevói reptérről, ahol már lassan egy hónapja „élvezi” az oroszok vendégszeretetét.

Pedig a Guardian újságírója, Glenn Greenwald szerint „az amerikai kormánynak térden állva kellene nap mint nap könyörögnie, nehogy baja essen Snowdennek.” A korábbi titkosszolga ugyanis a hidegháborúban ismert taktikával olyan személyek gondjaira is bízta a birtokában lévő dokumentumok másolatait, akik akkor kell hogy lépjenek, ha neki baja esne. Greenwald szerint ezek az emberek, „ha bármi történik vele, minden információt nyilvánosságra hoznak, és ez a legszörnyűbb rémálma lehet (az amerikai kormánynak)”. A csomagban ugyanis konkrét leírások találhatók arról, hogy a rendszer hogyan működik, ami valóban halálos csapást mérhet a Nemzetbiztonsági Ügynökségre (NSA), illetve az angolok PRISM programjára, amelyről már így is meglehetősen sok konkrét működési információ szivárgott ki. Erről Snowden nem akart semmit a nyilvánosság elé tárni, de ha megölik, működésbe lép a „vészkapcsoló”.

Greenwald az Associated Pressnek adott interjúja szerint az „életbiztosítás” alapja egy diasorozat, mely az NSA kémrendszer alapjait ismerteti. E szigorúan titkos dokumentum szerint az NSA olyan szolgáltatók szervereihez fér hozzá közvetlenül, mint az AOL, a Microsoft, a Yahoo, a Google, a Skype, a Facebook, a YouTube vagy az Apple. Emellett a Windows operációs rendszerekben használt egyik titkosítási kulcs, az _NSAKEY elnevezése is arra utal, hogy a hatóság teljes hozzáféréssel bír minden ilyen rendszert futtató számítógéphez, bár a Microsoft ezt cáfolta. Franck Bulinge informatikaprofesszor szerint az úgynevezett keresőmotorok fejlettsége miatt korlátlan feltérképezési potenciállal rendelkezik az amerikai hírszerzés, akár időben visszamenőleg rálelhet a legkisebb devianciákra is. Mára elég egy kétértelmű Facebook-üzenet, máris célkeresztbe került a felhasználó.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!