Kereső toggle

A homoszexuális házasság meghozhatja a francia tavaszt?

Franciaország kettészakadt

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

2013. május 28-án hatályba lépett az azonos neműek házasságát engedélyező törvény végrehajtásáról szóló rendelet Franciaországban. Lapzártánk után házasodott össze hivatalosan az első francia férfipár a dél-franciaországi Montpellier-ben, amely nem hivatalosan a „legmelegpártibb” francia város címmel büszkélkedhet. A városházán tartott ceremóniát különleges biztonsági intézkedésekkel tették zavartalanná.

Az események gyorsan peregtek: a francia parlament felsőháza április 12-én szavazta meg a törvényt, majd szintén rekordsebességgel, április 23-án a Nemzetgyűlés elfogadta a végleges szöveget. Annak ellenére, hogy az ellenzék az Alkotmánytanácshoz fordult az ügyben egy több pontra kiterjedő, meglehetősen bonyolult kérvénnyel, az Alkotmánytanács szintén példa nélküli gyorsasággal jóváhagyta a törvény teljes tartalmát (beleértve a törvénynek azt a részét is, amely az azonos nemű párok tagjai közötti vér szerinti örökbefogadást is lehetővé teszi, tehát jogilag egy gyermek két apának vagy két anyának a vér szerinti gyermeke lehet). Az ítéletet éppen a homofóbia elleni világnapon, május 17-én hirdették ki.

A köztársasági elnök azzal indokolta a rohamtempót, hogy minél előbb hatályba lép az új törvény, annál gyorsabban visszatér a rend Franciaországba. 

 A törvénytervezet ellenzői tavaly november óta, azaz hét hónapja kitartó nyomást gyakoroltak a kormányra – ennek eredményeként a közvélemény-kutatások a vér szerinti örökbefogadás támogatottságának csökkenését mutatták, miközben a népszavazást igénylők száma folyamatosan nőtt. 

Harmadszorra gyűlt össze mintegy egymillió tüntető a törvény kihirdetését megelőző vasárnap, május 26-án Párizsban. A szervezők legalábbis ennyit számoltak, miközben a rendőrség százötvenezerig jutott a számolásban. Független források szerint mindenképpen több százezer emberről beszélhetünk, de az biztos, hogy nem voltak kevesebben, mint a januári és a márciusi nagy tüntetéseken. A nyomás tehát nem csökken, annak ellenére, hogy a tüntetést megelőző napokban Manuel Valls belügyminiszter mindent bedobott: szélsőjobbos veszéllyel riogatott és hatalmas utcai erőszakot jósolt. Emiatt ugyan sokan már a gyermekeik nélkül jöttek, de mégis ott voltak az utcákon, miközben a párizsi belvárosi templomok gyermekfelügyeletet szerveztek.

A tüntetés a vészjelzések ellenére békésen zajlott, vidám és családias hangulatban. Ahogyan lenni szokott, az este beálltával megmaradtak a kemény fiúk (szélsőjobbos bandák, akik százával csaptak össze a rohamrendőrséggel – a végeredmény harminchat sebesült). Közel háromszáz személyt előállítottak. Ezek a számok meglehetősen érdekesek annak tükrében, hogy az előző héten például, miután a Paris Saint-Germain bajnokságot nyert, a huligánok és a hozzájuk csatlakozó külvárosi fiatalok órákon keresztül törték-zúzták az autókat, a belvárosi kirakatokat, mégis száznál kevesebb elkövetőt állítottak elő.

A szenátusi szavazás óta pattanásig feszült a helyzet Franciaországban, napi szinten folynak Párizsban és több más városban kisebb, néhány ezres tüntetések. Új nemzedék nő fel „A tüntetés mindenkié” civil platformból, elsősorban katolikus ifjúsági szervezetekből, akik a civil engedetlenség irányába mozdulnak. Ezek a fiatal aktivisták folyamatosan követik a kormány tagjait, hogy minden nyilvános fellépésüket megzavarják. Elindult a „Virrasztók” mozgalma, amelynek tagjai esténként, éjjelente jönnek össze, verseket, irodalmi műveket olvasnak fel, teljesen békések, de területfoglalási engedélyük nincs, így folyamatosan sakkoznak a rendőrséggel. Ezekkel az aktivistákkal kíméletlenül bánnak a rend őrei, az előállítások folyamatosak. A túlkapások azonban a békésebb aktivistákat is elérhetik: „fentről” származó utasításokra hivatkozva a rendőrök még arra is képesek, hogy bárkit levetkőztessenek, aki nyilvános helyen „A tüntetés mindenkié” feliratú pólót viseli. 

Az emberi jogok megsértése miatt nyújtott be indítványt Luca Volonté olasz parlamenti képviselő a strasbourgi Európa Tanács Miniszteri Bizottságához Franciaország ellen, május 10-én. Volonté úgy nyilatkozott: 

„A Franciaországban zajló családvédő társadalmi mozgalommal szemben alkalmazott hatósági erőszak növekszik, és ez nyugtalanít minket. (…) Ez az Európa Tanács egyik tagjától elfogadhatatlan. (…) Még a múlt héten Caën városában a rendőrség egy mozgássérült nőt vert meg. Ezek olyan emberi jogi jogsértések, amilyenekkel Oroszországban vagy Ukrajnában találkozunk!” A bizottsághoz benyújtott indítvány állítólag száznál több tanúvallomást dolgoz fel. 

„A tüntetés mindenkié” mozgalom jövője körül nagyban folynak a találgatások, mivel a törvény kihirdetésével a mozgalom eredeti létjogosultsága megszűnt. A civil platform vezetői az alkotmányos renddel szemben nem szeretnének fellépni; egyesek civilként folytatnák a harcot más fronton (amikor várhatóan valamikor megtárgyalják a mesterséges megtermékenyítés megnyitását a leszbikus házaspárok számára), mások viszont már a kormányváltásban gondolkodnak.

Jelenleg a politikai arénában senki sem vállalja fel a civil platform követeléseit. A szélsőjobb vezére, Marine Le Pen végig semleges maradt az azonos nemű párok ügyében. A hagyományos jobboldal mélyen megosztott, még ha hivatalosan támogatták is a tüntetéseket. Egyes rossz nyelvek szerint éppen a jobboldali gaulle-ista párt felső vezetése segíthetett a szocialistáknak a Szenátuson átnyomni a törvényt (néhány szocialista szenátor elpártolása miatt ugyanis szükség volt pár jobboldali szavazatra is).

„A tüntetés mindenkié” mozgalom így gyakorlatilag többnyire a politikai rendszeren kívül rekedt. Minden valamire- való francia politikusnak a fejében rémképként élnek a harmincas évek történései, amikor az utcai politizálás megbuktatta a III. Köztársaságot (és hozzásegített a németpárti Pétain tábornok hatalomátvételéhez). Az ötvenes években hasonlóképpen bukott meg a IV. Köztársaság, amikor a rendszerellenes erők De Gaulle tábornokot 1958-ban hatalomra juttatták. „Az ország kettészakadt”, írta a Le Parisien hétfői címlapján.

„A tüntetés mindenkié” akár a francia tavaszt is meghozhatja, kivéve, ha az amerikai Tea Party mozgalomhoz hasonlóan kiderülne, hogy túl megosztott, és képtelen a nagypolitikában kamatoztatni egyedi sikereit.

Jean-Luc

Jean-Luc hatgyermekes családapa, evangéliumi keresztény lelkész, aki az Alpokban él. Május 26-án harmadszor vett részt a párizsi tüntetéseken. Annak ellenére, hogy életé-ben korábban soha nem vett részt semmilyen tüntetésen, illetve soha nem foglalkozott közéleti vagy politikai kérdésekkel, immár harmadszor vállalta feleségével az 1200 km-es buszozást. Lapunknak úgy nyilatkozott: „A gyermekeim és az unokáim érdekében muszáj vállalnom a kimerítő utazást. Emellett számomra fontos a polgári törvénykönyv védelme, ráadásul minden alkalommal egy jót is mulattunk.”

Olvasson tovább: