Kereső toggle

Kiűzetés  az adóparadicsomból

Az Offshore Leaks nyomozás

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Alig néhány nappal azt követően, hogy eddig példátlan módon lefoglalták a ciprusi nagybetétesek pénzét (Kincses szigetek kalózai. Hetek, 2013. április 5.), újabb – ezúttal globális mértékű – csapás érte azokat, akik jövedelmüket és megtakarításaikat offshore-stratégiák segítségével igyekeztek mentesíteni a honi adókulcsok alól, vagy éppen teljesen láthatatlanná tenni azokat. Egy nemzetközi újságírócsoport 15 hónapos munkával hatalmas elemzést készített a világ nagy adóparadicsomaiban zajló tranzakciókról. A diplomáciai táviratokat kiszivárogtató WikiLeaks akció nyomán Offshore Leaksnek elkeresztelt leleplezés következményei alapjaiban rendezhetik át a világ pénzügyi rendszerét.

A 100 ezer eurót meghaladó betéteket érintő, legalább 60 százalékos ciprusi „einstand” porszem csupán azokhoz az összegekhez képest, amelyeket az Offshore Leaks megpiszkált. Eddig még nem volt példa ilyen összefogásra: a washingtoni székhelyű Tényfeltáró Újságírók Nemzetközi Konzorciuma (ICIJ) 46 ország közel száz újságíróját kérte fel arra, hogy segítsenek rendszerezni és emészthető formában feldolgozni a birtokukba jutott hatalmas adatállományt.

Adatnyomozó riporterek

A történet krimiszerűen indult 2011-ben: az ICIJ vezetőjének, az ausztrál származású Gerard Ryle-nak az irodájában egy merevlemez „landolt”, amely 260 gigabájtnyi adatot tartalmazott. Az ismeretlen (vagy meg nem nevezett) forrásból származó állomány offshore központokban működő bankok pénzforgalmát tartalmazta, a tranz-akciók pontos azonosítóival együtt. Az adatbázisban az átutalási bizonylatok mellett e-mailek, beszkennelt dokumentumok és grafikus elemzések is szerepeltek. Az már első ránézésre látszott, hogy – nem csak átvitt értelemben vett – kincsesbánya jutott az ausztrál újságíró birtokába.
Ryle az információ-cunami feldolgozásához egy Washingtonban dolgozó német szabadúszó újságíró, Sebastian Mondial segítségét kérte, nem véletlenül: Mondial ugyanis a világ egyik legképzettebb informatikus-szak-újságírója. 2006-ban készítette el azt a számítógépes programot, amely a világhálón található információkat intelligens keresőrobotokkal kutatja, nyilvános, de biztonsági szempontból érzékeny adatokat keresve. Az alkalmazást a német dpa hírügynökség vásárolta meg, és ezzel Mondial egy új műfajt teremtett, lehetővé téve, hogy újságírók korábban kezelhetetlen vagy nem elérhető információkból nemzetközi tényfeltáró kutatásokat végezzenek.
Miután Ryan átadta a merevlemez tartalmát Mondialnak, a német újságíró visszautazott Hamburgba, ahol egyedül nekilátott az adatbázis átvizsgálásának. Leválasztotta a téma szempontjából érdektelen információkat, és az anyagot kulcsszavak szerint kereshetővé formálta. „Az első változatot csak néhány, szintén technikailag magasan képzett újságírónak adtuk át – nyilatkozta Mondial a Deutsche Welle német televíziónak. – Később Bukarestben elkészítettünk egy olyan 2.0-ás változatot, amely már rendszerezetten tartalmazta az adatokat, és ezt eljuttattuk nemzetközi újságírók szélesebb köréhez, további értékelés és kutatás céljából.”
A felkért médiumok – általában országonként egy szerkesztőség, köztük a Washington Post, a Guardian, a Le Monde és a Süddeutsche Zeitung – vállalták, hogy a megkapott információkat egyszerre publikálják.
A Deutsche Welle úgy tudja, hogy az együttműködő médiumok kiválasztása bizalmi és ismeretségi alapon történt. A szerkesztők igyekeztek elkerülni a WikiLeaks-botrány megismétlődését. Julian Assange vesszőfutásából okulva csak ellenőrzött információkkal akartak a nyilvánosság elé lépni, amelyeket más forrásokkal is összevetettek. Az aprólékos kutatómunka több mint egy évig tartott, míg április 4-én egyszerre valamennyi hírforrás nyilvánosságra hozta – már a saját országukra fókuszálva – a kutatás eredményeit.

A fél világ pénze

Az Offshore Leaks azonnal világszenzáció lett. Első körben természetesen mindenki az ismert neveket kereste a listán (lásd keretes cikkünket), ám az adóparadicsomokról készült jelentés egy sokkal nagyobb problémát is a felszínre hozott. Kiderült, hogy az offshore központokban tárolt vagyon értéke eléri a világ éves össztermelésének legalább a felét. A 16 és 25 ezer milliárd euró közötti összeg megfelel egyik-másik független forrás, a Tax Justice Network elnevezésű nonprofit kutatóintézet becslésének. A világkereskedelem értékének pedig egyharmada fut keresztül valamelyik off-shore központon, szinte kizárólag papíron, adó- és vámoptimalizálási céllal.
A tét hatalmas: ez az összeg ugyanis nem, vagy csak minimális mértékben adózik. Ha sikerülne felkutatni és a nemzeti adózási rendszerekbe integrálni ezt a vagyont, elméletileg a világon mindenki mentesülhetne hat hónapra mindennemű adó megfizetése alól. A menekülőutak lezárásával pedig hosszú távon is látványosan meg lehetne növelni az adózás alá vont jövedelmek összegét, így értelemszerűen a beszedett adókat is.
Az ICIJ egyenesen azt állítja, hogy ha az off-
shore „adóoptimalizálást” már korábban jelentősen korlátozzák, soha nem került volna sor a görög adósságválságra, és stabil alapokon állna az euró. Sőt elejét lehetett volna venni az olyan hatalmas csalássorozatnak is, mint amilyet Bernie Madoff folytatott évtizedeken át, miközben a befektetők pénzét offshore ügyleteken keresztül tüntette el, nemcsak az adóhatóság, hanem végül a megbízók elől is.

Postafiókok az édenben

Az ismeretlen forrásból származó hatalmas mennyiségű bizalmas adat, a több mint egy éves előkészítés és a bejelentés időzítése a ciprusi válság utáni hétre: mindez joggal veti fel a kérdést, hogy vajon a kiszivárogtatás nem egy gondosan megtervezett nemzetközi akció része-e az offshore menedékek felszámolására.
A pénzügyi árnyékvilág az elmúlt két-három évtizedben lett világméretű iparág. A nyolcvanas évek elejéig alig tucatnyi adóparadicsom működött, azok is jobbára utazgatni szerető milliárdosokat szolgáltak ki. Az elektronikus banki rendszerek kiépülésével azonban lehetővé vált, hogy egzotikus szigetek globális pénzügyi centrumokká váljanak. Belize, a Kajmán-szigetek, a Brit Virgin-szigetek és természetesen Ciprus csak néhány a világ ma ismert 65-70 offshore központja közül.
Az üzletág a nemzetközi multik és nagybankok bekapcsolódásával futott fel. A kísértés a legpa-tinásabb pénzintézeteket sem hagyta érintetlenül. A német Commerzbank Szingapúrban nyitott irodát kiemelt ügyfelei számára, míg az állami tulajdonú és adópénzből kisegített HSH Nordbank a Marshall-szigeteki Majuro-atollon létesített képviseletet – feltehetően nem a hamburgi nyugdíjasok számára.
A bankok és közvetítőirodák nyíltan ajánlották vagyonos magán- és üzleti ügyfeleiknek, hogy nyissanak akár tucatnyi számlát különböző adóparadicsomokban, mert a költségek elenyészőek a várható megtakarításokhoz képest. A teljes titoktartást garantáló törvényei miatt igazi pénzügyi „fekete doboznak” számító Cook-szigeteken például 1000 dollárért kész postafiók céget vagy alapítványt lehet vásárolni, névleges ügyvezetővel együtt. A stróman természetesen minden jogkört ügyvédi ellenjegyzéssel azonnal átad a valódi tulajdonos számára, aki innen kezdve szabadon, ámde névtelenül mozgathatja vagyonát akár egy bonyolult céghálózatban is. A struktúra fenntartása sem kerül sokba, postafiók vállalatonként 500 dollárból ki lehet jönni egy évre. Nem csoda, hogy a Brit Virgin-szigeteken a 31 ezer lakos mellett közel félmillió alapítvány és cég működik, ami azt jelenti, hogy a helyiek – a csecsemőket is beleértve – több mint tucatnyi hatalmas forgalmú céggel rendelkeznek.
Érthető az is, hogy a jelenség csípi a válságok miatt szorongó politikusok szemét. Barack Obama már 2008-ban, első elnökválasztási kampányában megemlített egy olyan kajmán-szigeteki irodaházat, amelybe több mint 12 ezer cég volt bejegyezve. „Ez vagy a világ létező legnagyobb épülete, vagy a világ legnagyobb adócsalása” – mondta Obama, aki ígéretet tett arra, hogy elnökként felszámolja ezt a tisztességes adófizetőket megkárosító rendszert.
Sokáig nem történtek azonban jelentős lépések. Egyes német szövetségi államok adóhivatalai ugyan időnként megvásároltak néhány illegálisan készített CD-t a svájci bankokban vezetett német magánszámlákról, ám ezek a lépések törvényességi szempontból bizonytalanok voltak. Az elrettentő hatás is gyorsan elmúlt: míg az első ilyen akció nyomán 7-8000 német állampolgár hozta haza külföldről a pénzét, később már csak néhány száz.
Pedig az Offshore Leaks adataiból kiderült, hogy nem csak a szupergazdagok éltek ezzel a lehetőséggel. Közel 130 ezer német magánszemély számláit tartalmazzák az eddig közzétett listák.
A hatóságok ugyanakkor hiába kérték a szerkesztőségeket a teljes adatbázis átadására, azok ezt – eddig – megtagadták. A német pénzügyminiszter azonban bizakodó: Wolfgang Schäuble egy interjúban azt mondta, reméli, hogy a nyilvánosságra hozott információk nyomán „felerősödik a nemzetközi nyomás” az adóparadicsomok és a pénzüket a hatóságok elől offshore cégek révén eltüntető adókerülők ellen, és „gyengül az ellenállás”.
Luxemburg a héten már be is jelentette, hogy 2015-től átláthatóvá teszi bankrendszerét az Európai Unió hatóságai előtt. Az utolsó európai menedékvárnak számító Ausztria pénzügyminisztere, Maria Fekter április elején még azt ígérte, „oroszlánként fog harcolni” a banktitok védelméért, Wermer Faymann osztrák kancellár azonban közölte, hogy Ausztria is kész tárgyalni a külföldiekre vonatkozó automatikus banki adatcseréről az Európai Unióval, meghatározott feltételek mellett.

A Karib-tenger kalózai

Az ICIJ újságírócsoport nyomozása már az első körben felszínre hozott ismert neveket. Az anonimitásban bízva a Brit Virgin-szigetekre rejtette pénzét Igor Suvalov volt orosz miniszterelnök-helyettes felesége, csakúgy, mint a magyarországi baltás gyilkost kiszabadító Ilham Alijev azerbajdzsáni elnök két lánya is. Szintén karibi szigetekre menekítette vagyonát a francia elnök volt kampánykincstárnoka, Jean-Jacques Augier. Francois Hollande-nak amúgy nincs szerencséje munkatársaival, volt költségvetési minisztere, Jerome Cahuzac is kénytelen volt elismerni, hogy Svájcba, majd pedig szingapúri bankokba rejtette pénzét, és a számlákat eltitkolta az adóhatóság elől. A spanyol hírességek között lehet olvasni a híres művészetpártoló Carmen Thyssen-Bornemisza bárónő nevét, aki a dokumentumok szerint egy Cook-szigeteken bejegyzett cég közbeiktatásával vásárol világszerte műtárgyakat – legutóbb például egy Van Gogh-festményt – a Sotheby’s és a Christie’s aukciósházak árverésein. Magyar újságírók is kutakodtak a 120 ezer céget érintő adatbázisban, amelynek publikálása lapzártánkkor kezdődött el. Az átlátszó.hu újságírója, Bodoky Tamás szerint fontos, hogy ezek az adatok nyilvánosságra kerüljenek. Bodoky az ATV Híradójának azt mondta: a magyar cégekről szóló információk majd később jönnek a sorban, annyi azonban már látszik, hogy Ciprus volt az egyik kedvenc offshore célállomás.

Olvasson tovább: