hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Chávez élt, Chávez él...
Meglovagolja a Chávez-kultuszt az új jelölt

2013. 04. 19.
Átokkal fenyegetőzik, őrült elméleteket gyárt, és madarakkal társalog Nicolas Maduro ideiglenes venezuelai elnök a kampány során. Ám úgy tűnik, hogy mindebből nem sok hátránya származhat, hiszen Hugo Chávez odaadó „fiaként” indul az április 14-i választásokon.

Alig fél éve, hogy Venezuela népe utoljára az urnákhoz járult, és harmadszor is újraválasztotta a tizennégy éve hatalmon lévő Hugo Chávezt. Akkor az ellenzéket addig példátlan módon egyesítő, fiatal és lendületes Henrique Capriles kormányzó tizenegy százalékponttal maradt alul Chávezzel szemben. A centrista politikus ezúttal is a jobboldali pártok közös jelöltje, akinek mindössze néhány hét állt rendelkezésére, hogy több támogatót szerezzen a tavalyinál. Nincs azonban könnyű dolga, hiszen az istenített népvezér márciusi halála óta olyannyira megerősödött a Chávez-kultusz, hogy a gyászoló tömegek szinte bárkit megválasztanának, aki az ő nevében lép fel, még akkor is, ha annak karizmája messze elmarad a néhai elnök képességeitől.
Nyilvánvaló retorikai és egyéniségbeli hiányosságait Maduro, az egykori buszsofőr és szakszervezeti vezető a Chávez és közte fennálló, túlvilágon is átívelő lelki kapocs hangsúlyozásával igyekszik pótolni. Köztudott, hogy Maduro volt az elhunyt vezér egyik legfőbb bizalmasa és leghűségesebb munkatársa, a kampány során pedig „Chávez fiaként” utal magára. A „Chávez él” szlogennel kampányoló Maduro azt állítja, hogy a mai napig rendszeresen kommunikál a néhai államfővel, aki egy kismadár képében szokta őt bátorítani. (Beszédei közben egyébként többször meglepte a hallgatóságát, amikor barátságosan odafüttyentett egy-egy arra szálló madárkának.)
A világnézetileg nehezen behatárolható, ám mindenképpen erősen spirituális beállítottságú Maduro attól sem riadt vissza, hogy átokkal fenyegesse meg azokat a választókat, akik az ellenzékre merészelik leadni voksaikat. „Ha népünk közül valaki Nicolas Maduro ellen szavaz, az önmaga ellen szavaz, és Maracapana átka fog rászállni” – mondta a politikus egy tizenhatodik századi véres csatára utalva, melynek során a spanyol hódítók bennszülötteket mészároltak le.
Madurónak összeesküvés-elméletekért sem kell a szomszédba mennie.
A chávezi hagyományt követve kígyót-békát kiált a gonoszságot megtestesítő Egyesült Államokra (dacára a ténynek, hogy az észak-amerikai ország Venezuela egyik legjelentősebb nyersolaj-felvásárlója), katonai attaséit kiutasítja, vezetőit pedig Chávez halálos kimenetelű betegségének előidézésével vádolja. Volt amerikai diplomatákat azzal gyanúsít, hogy az életére törtek, és határozottan elzárkózik a két ország viszonyának javítására irányuló tárgyalásoktól. Ugyanakkor Maduro szerint a CIA összeesküvést sző Henrique Capriles ellenzéki elnökjelölt meggyilkolására és zavargások szítására is, ami miatt a felelősséget a baloldali kormányra kenik majd.
Capriles úgy véli, ha vele bármi történne, azért kizárólag Madurót terhelné a felelősség. Szerinte a súlyos gazdasági és szociális problémákkal küzdő Venezuelának most egy nyitott, demokratikus vezetőre van szüksége, aki megoldást talál az infláció és a korrupció megfékezésére, valamint a félelmetes méreteket öltött erőszakos bűncselekmények visszaszorítására. A legfrissebb felmérések szerint Maduro mintegy tíz százalékponttal áll Capriles előtt.

Ereklyék

A nemrégiben elhunyt diktátor kultusza, ha lehetséges, még fokozódott halála óta: hosszú sorban állnak az emberek, némelyek Bibliával, várva, hogy bejussanak „az emberiség másik megváltójának” nevezett Hugo Chávez síremlékébe. Köztük álldogál a 64 éves Maria Munoz is, aki elmondása szerint már szerény méretű lakását is kegyhellyé alakította, tele a diktátor mellszobraival és fotóival. A kultusz kicsiben is űzhető: bármelyik utcasarkon olcsón megvásárolhatók az egyik oldalon Chávez, a másik oldalon pedig Jézus képével díszített kulcstartók. A mélyen katolikus ország kormányzata halála óta vallásos mitológiát épít ki a volt elnök személye körül, a szentek sorai­ba emelve őt. Nicolas Maduro, az utód Chávezt Amerika Jézusának, követőit pedig – köztük természetesen magát is – apostoloknak tekinti, hozzátéve: a mennyben feltehetőleg maga Hugo javasolta, hogy a következő pápa dél-amerikai legyen. Eközben szerte a fővárosban óriásplakátok hirdetik: „Kezéből fakad az élet esője.” Maduro minden eddigi lépésén túltett három héttel ezelőtti mutatványával: piros lufikon küldött „az egekbe” egy hatalmas csekket, mely Hugo Cháveznek a CANTV telefontársaság nyereségéből származó osztalékát jelképezi (a vállalatot Chávez még 2007-ben államosította). (K. D.)

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!