hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Az ellenségem ellensége
Bíróság előtt bin Laden veje

2013. 03. 21.
Az egykori ikertornyoktól mindössze néhány háztömbnyire, New Yorkban állt az amerikai szövetségi bíróság elé Abu Ghaith, Oszama bin Laden veje és az al-Kaida egykori szóvivője. Ghaith a 2001-es merénylet óta több al-Kaida- vezetővel együtt Iránban élt – egyesek szerint nem túl szigorú – házi őrizet alatt. A nyomozó hatóságok most azt remélik, hogy ügye segíthet fényt deríteni az iráni al-Kaida „diaszpóra” titokzatos tevékenységére.

A férfin egy ankarai luxusszállodában ütött rajta a CIA bin Laden-csoportja, miután a közelmúltban sikerült megszöknie a házi őrizetből és átjutnia a török határon. Itt az al-Kaidától várt további segítséget a szökéshez, de a török titkosszolgálat és a CIA közreműködésével elfogták. Már Törökországban megkezdte a kihallgatását egy speciális különítmény, aminek az eredményeit egy 22 oldalas, mindeddig titkos jelentés tartalmazza. Amerikában sokat várnak ettől a dossziétól, mivel hosszú évek óta vita tárgyát képezi a szakértők között az Iránba menekült al-Kaida-vezetőknek a nemzetközi terrorizmusban játszott szerepe. Egyesek szerint a síita államban valóban szigorú őrizet alatt tartják a szaúdi bázisú, vahabita terrorista csoport menekült tagjait, ha másért nem is, a vallási konkurenciaharc miatt. Mások szerint azonban „az ellenségem ellensége a barátom” elv alapján a több száz fős al-Kaida-frakció meglehetősen nagy szabadságban szervezkedett tovább Iránban is.

Abu Ghaithot 2002-ben tartóztatták le Iránban. Hogy ezután pontosan mi történt, azt egy amerikai tiszt szavaival élve az iráni titkosszolgálatok fekete dobozainak legsötétebb bugyraiban ismerik csak. Teherán azt állítja, hogy a férfit más magas rangú vezetőkkel együtt „bebörtönözték”, ezzel szemben azonban valószínűleg legfeljebb házi őrizet alatt tartották őket. George Tenet CIA-igazgató például a könyvében azt állítja, hogy az iráni frakció nem csupán kommunikált a szaúdi vezetőséggel, hanem egyenesen atomfegyver megszerzésén fáradozott. Tenet állítása szerint bizonyítékok vannak rá, hogy 2003 tavaszán szaúdi al-Kaida-vezetők orosz nukleáris eszközök vásárlásáról tárgyaltak, és a szóban forgó ajánlatot Iránba továbbították Saif Al Adel szaúdi vezető instrukciójával, miszerint: „Bármilyen árat megérne, ha rá tudnák tenni a kezüket egy ilyen fegyverre.” Az ajánlatot Abdel al Aziz al-Masri nézte át, aki a terrorcsoport atomprogramjának a fejeként volt közismert, és szintén iráni házi őrizet alatt állt. A gyanú szerint ezenkívül szerepük volt abban is, hogy az al-Kaida nagy összegű, kiképzésre szánt pénzt és embereket juttathasson Pakisztánba.

A CIA igyekezett meggyőzni az iráni titkosszolgálatot, hogy közös érdekük lenne az információcsere, de az iszlám köztársaság elzárkózott az együttműködéstől. Ezért most kifejezetten sokat várnak Abu Ghaith letartóztatásától, akit amerikai polgárok ellen elkövetett gyilkosságok megtervezésével vádolnak. A szkeptikusok azonban arra hívják fel a figyelmet, hogy az al-Kaida szervezete igen bonyolult és kiterjedt. Abu Ghaith, aki főként hatékony propagandista volt, valószínűleg maga sem láthatta át a nemzetközi terrorcsoport működését.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!