hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Eszi, nem eszi
Lóhúsbotrány Nagy-Britanniában

2013. 02. 21.
Az uniós hústermékek importjának teljes felfüggesztését fontolgatják az angolok, miután két hónapon belül a második lóhúsbotrány robbant ki Nagy-Britanniában. Owen Paterson környezetvédelmi miniszter egyenesen „bűnszervezetek konspirációjáról” beszélt, az alsóház élelmezés- és vidékügyi bizottságának elnöke pedig arra kérte a polgárokat, hogy helyi hústermékeket vásároljanak, lehetőleg frissen.

A britek először lengyel, majd francia előállítású fagyasztott termékekben találtak marhahúsként feltüntetett lóhúst. Mindez azonban csak a jéghegy csúcsa: a legújabb információk szerint maga a szigetország is súlyosan érintett: az angolok is kevertek a marhába lóhúst, ami ráadásul szennyezett is volt. A botrányok nyomán elrendelt szigorú vizsgálatok eddig két helyi vágóhidat találtak vétkesnek.
A vád csalás, hamisítás és a fogyasztók szándékos megtévesztése – a gyanú árnyéka pedig lassan az egész globális húspiacra rávetül. A Tesco, az Aldi és a Lidl beszállítói, valamint a svéd Findus után az eddig makulátlannak gondolt angol húspiacban is megrendült a bizalom. A múlt hét végén a britek még úgy vélték, az uniós import kizárásával megvédhetik magukat a nem várt meglepetésektől, de saját házuk táján végül még súlyosabb kihágásokra bukkantak, mint a nemzetközi húspiacon. Rajtaütésszerű ellenőrzés során két húselőállító üzemben talált nem megfelelő minőségű marhahúst a brit rendőrség kedden este. Yorkshire megye nyugati részén és Walesben két vágóhidat zártak le a hatóságok, miután kiderült, hogy a marhahúsos hamburger és a kebab készítéséhez előállított húsban lómaradványok voltak. A környezetvédelmi miniszter azt ígérte, hogy a törvény teljes szigorral fog lesújtani minden érintettre. A legújabb vizsgálatok szerint ugyanis Nagy-Britanniában az elmúlt három évben folyamatosan adtak el lóhúst marhahúsként. A keddi volt azonban az első alkalom, hogy az országon belül előállított hústermékben is találtak lóhúst.
A lóhús jelenléte  azonban nem az egyetlen gond – a szúrópróbaszerű tesztek kimutatták, hogy az elmúlt években eladott hústermékek riasztóan magas mértékben tartalmazták a fenilbutazon nevű, lovakban gyakran alkalmazott gyulladáscsökkentő fájdalomcsillapítót. A lóhús akkor jelent komoly kockázatot a fogyasztókra, ha a levágott állatokat korábban gyógyszerekkel, antibiotikumokkal kezelték, és a levágással nem vártak addig, amíg ezek kiürülnek az állatok szervezetéből. Jelenleg a kormány tagadja, hogy a szennyezett hús jelenléte népegészségügyi kockázatot jelentene Angliában, a szakértők azonban vitatkoznak erről. A fenilbutazont világszerte próbálják kiszűrni az élelmiszerekből, mivel ritka esetekben súlyos betegséghez vezethet.
Az állatbarát és lótartó brit nemzet számára egyébként is hatalmas botránykő a lóhús. Fogyasztása és forgalmazása legális, a lélektani hatása mégis körülbelül olyan, mintha hazánkban kutya- vagy macskahús kerülne a fagyasztott termékekbe. Néhány éve Gordon Ramsay sztárséf próbálta meg divatba hozni az angolok többségében undort keltő húsfajtát annak magas protein- és vastartalmára, illetve ízletességére hivatkozva, a kezdeményezés azonban kudarcba fulladt.
A botrányba először belekeveredett francia Comigel – amely marhahúsként adta el a Findusnak a lóhúst – még mindig nem tudta hitelt érdemlően bizonyítani a hamis hús eredetét. Eddig a román beszállítóra próbálták hárítani a felelősséget, a románok viszont felháborodva utasították vissza a cég állításait, mondván: ha a Comigel ellenőrizte az import árut, tudnia kellett, mit vásárolt, hiszen a lóhús egyáltalán nem hasonlít a marhára. Ők inkább a franciákat gyanúsították meg a termék átcímkézésével.  Érthető, hogy miután egy hónappal korábban már a lengyelekkel is hasonlóképpen jártak, a britek nem akarnak bizalmat szavazni az uniós húspiacnak, amíg átfogó vizsgálatok nem történnek.
Anne McIntosh, az alsóház élelmezés- és vidékügyi bizottságának elnöke a BBC-nek elmondta: moratóriumot kellene életbe léptetni az EU-ból származó összes hústermék importjára, amíg egyértelműen ki nem derül, hogy pontosan honnan származnak a lóhússal kevert marhahús-alapanyagok. A brit Élelmiszer-szabványügyi Hivatal (FSA) az esetlegesen érintett brit vállalatoknak a hét végéig adott időt a szükséges vizsgálatok elvégzésére, de már most is több meghökkentő információ került napvilágra. A brit fagyasztott marhahúsgolyókban egyharmad disznót találtak, más esetekben pedig lovat, különböző mértékben. A hatóság nagy presztízzsel bíró vágóhidakat és farmokat záratott már be az eljárás folyamán.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal szerint Magyarország nem érintett a botrányban. A NÉBIH szúrópróbaszerűen ellenőrzi az érintett termékeket, és eddig nem bukkantak hasonló anomáliákra az import hústermékekkel kapcsolatban.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!