hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Frusztrált konzervatívok

2012. 12. 06.
Miközben az EU egyes tagállamainak vezetői a szorosabb együttműködés, a kevesebb szuverenitás – több központosítás felé mozdulnának, a bri­tek­nél egyre inkább erősödik az „euroszkeptikusok” hangja. Már meghaladja a válaszadók felét a kilépést támogatók aránya, és csak harmaduk maradna szívesen az unióban. A 2015-ben esedékes általános választásokon is kam­pánytéma lehet, hogy maradjanak-e a britek az Európai Unióban.

A brit Függetlenségi Párt (UKIP –United Kingdom Independence Party) vezetője, Nigel Farage a héten éles hangon utasította el egy magas rangú konzervatív képviselőnek a 2015-ös általános választásokra vonatkozó együttműködési javaslatát: a toryk ugyanis azt szeretnék elérni, hogy a UKIP ne induljon a választásokon – cserébe a kormánypárt kiírja a referendumot az EU kérdésében. A konzervatívok elnök-helyettese, Michael Fabricant ajánlata azonban sem pártján belül, sem a megszólított félnél nem talált kedvező fogadtatásra. A brit kormánypárt ugyanis továbbra is elkötelezett az EU mellett, a közvélemény azonban egyre kevésbé: két, egymástól független felmérés szerint is a szigetország lakóinak 54 százaléka szavazna, vagy „inkább szavazna” az Európai Unióból való kilépésre, és csupán 36 százalékuk ellenezné a kilépést.

Farage most háborút hirdetett a toryk ellen, arra hivatkozva, hogy a torykkal szóba sem áll, ameddig Cameron a vezetőjük, mivel a miniszterelnök nem tartotta be korábbi, a népszavazásra tett ígéretét. Önmagáról azt mondta, hogy az elvei miatt kezdett el politizálni, „és nem a karrier kedvéért, mint oly sokan manapság” – idézi az Independent.

Úgy tűnik, ez tetszik a brit választóknak, ugyanis a Függetlenségi Párt, amelynek az alsóházban ugyan nincsenek választott képviselői, de három (korábban konzervatív) taggal bír a Lordok Házában, és 13 helyet szerzett a legutóbbi európai parlamenti választásokon, már most a mérleg nyelvének szerepét játssza a helyi választásokon, erős harmadik befutóként. Emellett a népszerűségüket az az eset is megdobta, amikor a közelmúltban egy helyi önkormányzat elvette három nevelt gyermekét egy pártól azért, mert a UKIP tagjai voltak. A lapnak a nevelőszülők elmondták, hogy a hivatal illetékesei azzal a véleményükkel indokolták a döntést, hogy a UKIP rasszista párt, mivel ellenzi a bevándorlást. A rotherhami tanács szombaton a BBC-nek megerősítette, hogy mivel „nem őshonos fehér brit” gyermekekről van szó, a helyhatóságnak „aggályai támadtak” a UKIP bevándorlási álláspontjával kapcsolatban. A kormány illetékesei védhetetlennek minősítették a helyi hatóságok eljárását, és a gyerekek ügyét megnyugtatóan le fogják zárni, de ez a lépés jelentős népszerűség-emelkedést hozott a UKIP számára. És ezen komolyan aggódhatnak a kormánypárti honatyák, ugyanis a felmérések szerint a UKIP szavazóbázisát a frusztrált konzervatívok duzzasztják leginkább.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!