hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Ütközőzóna - Törökország nem akar háborút

2012. 10. 19.
Folyamatos a feszültség a szíriai–török határon. A szíriai oldalról több gránátot is kilőttek Törökországba, ahonnan pedig Erdogan miniszterelnök ultimátumának megfelelően viszonozták a tüzet. A NATO kedden úgy nyilatkozott, hogy „szükség esetére terveket készít Ankara megvédésére”.

A több mint egy hete zajló ütésváltás célja egy legalább tíz kilométeres ütközőzóna létrehozása a határ szíriai oldalán. Törökország célja teljesen kiszorítani a damaszkuszi kormányerőket ebből a térségből. Az ütközőzónában helyeznék el a menekülteket, és itt állomásozhatnának biztonságban a szíriai lázadók egységei is. Török híradások szerint ebbe beleegyezett Szíria is, bár a háttérben megkötött alkuról nincsenek hivatalosan megerősített információk. A Földközi-tengeren is jelentős a háborús feszültség, miután az ankarai kormány hadihajókat és tengeralattjárókat vezényelt a szíriai partok közelébe.

Az offenzíva azt követően kezdődött, hogy a múlt hét közepén egy határ menti török faluban öt ember – egy nő és négy gyermek – meghalt, amikor gránát csapódott be egy településen. A török hadsereg megtorolta a támadást, és Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök Ankarában bejelentette: ezentúl minden hasonló provokációt viszonoznak. „Törökországnak nem érdeke, hogy háborúzzon Szíriával, de nem áll távol ettől” – jelentette ki pénteken Isztambulban Erdogan. A kormányfő figyelmeztette Damaszkuszt, hogy végzetes hibát követ el, ha harcba bocsátkozik Törökországgal.

Szíria szerint csupán tévedés történt. A kormány erői, miközben  északon támadták a felkelőket, feltehetőleg rosszul céloztak egy gránáttal. Ezt alátámasztja az a tény is, hogy nem válaszoltak a török légitámadásokra, annak ellenére, hogy azok számos szíriai katona halálát okozhatták. A török parlament ugyanis felhatalmazta a kormányt, hogy bevesse a hadsereget a határon túl, ha veszély fenyegeti a nemzet biztonságát. Erre sor került a hét elején is, amikor megtorló csapást mértek a szíriai területre, ahonnan aknagránátot lőttek ki török földre.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!