Kereső toggle

Harc a világhálóért

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Folyamatosan erősödik a nyomás az Egyesült Államokon, mivel a nemzetközi közösség szeretné elnyerni az internet feletti ellenőrzésbe való beleszólás jogát. A világháló kontrollálása gyakorlatilag a mai napig az észak-amerikai ország monopoljoga.

Az Egyesült Államok vezetése nyilvánvalóvá tette: megakadályoz minden olyan erőfeszítést, amelynek célja, hogy az internet feletti ellenőrzést az ENSZ feladatkörévé tegye. Jelenleg számos amerikai székhelyű, a kormánytól karnyújtásnyira, a Kereskedelmi Minisztérium égisze alatt tevékenykedő nonprofit szervezet felügyeli az internet technikai előírásainak betartását, illetve a domainnevek rendszerét. Az év elején már jelentek meg olyan spekulációk, melyek szerint a nemzetközi közösség idén nagy hangsúlyt kíván fektetni a kérdés megoldására, döntéseiket azonban nehéz lesz ráerőltetni Amerikára.
Az ENSZ kommunikációs technológiák fejlesztéséért felelős ügynöksége, az ITU a probléma orvoslására decemberre Dubaiba szervez konferenciát, ahova 178 ország képviselőit hívták meg. A konferencián az 1988-ban kiadott Nemzetközi Telekommunikációs Szabályzat átdolgozására és modernizálására is készülnek, amit az internet és a mobilkészülékek fejlődése tett szükségessé. A részt vevő országok véleményei azonban eltérnek a szükséges változtatásokkal kapcsolatban.
„Az Egyesült Államok… hatékonynak tartja a fennálló intézményrendszerek működését, melyek továbbra is képesek biztosítani a világháló »egészséges« funkcionalitását és növekedését” – jelentette ki Terry Kramer amerikai delegált.
Az ITU nem publikálja az összes állam javaslatait, mivel meg kívánja hagyni a kibocsátó országoknak a jogot, hogy maguk döntsék el, mely dokumentumokat akarják nyilvánosságra hozni.
A Wcitleaks.org internetes portál kiszivárogtatása szerint azonban az orosz vezetés az ITU-nak kíván olyan felhatalmazást adni, amely az internetes címek kiosztására, továbbá a szükséges követelmények meghatározására jogosítaná fel a szervezetet. Jelenleg az egyesült államokbeli Icann (a bejegyzett nevekkel és számokkal foglalkozó internetes testület) látja el ezt a feladatkört, valamint ők döntenek a .com alternatíváit jelentő webcímvégződésekről is. Innentől kezdve az internetes hozzáférést kínáló cégek (ISP) felelnek a címek érvényesítéséért. Vlagyimir Putyin orosz államfő még 2011-ben kijelentette: olyan tárgyalásokra lenne szükség, melyeknek következtében az ITU ellenőrző, felügyelő és irányító kapacitását lehetne felhasználni az internet feletti nemzetközi kontroll létrehozásában. Kína és India azóta e javaslat mögé állt.
A legégetőbb kérdés vitathatatlanul az Icann szerepe lesz az internet birodalmában. Dr. Hamadoun Toure-nak, az ITU titkárának véleménye szerint a feladatkör Amerikától való elvételének szorgalmazása nem lehet megoldás, hanem az ITU és az Icann egymást kiegészítő rendszerként való működése kell hogy a jövőben megvalósuljon.

Iráni intranet

Szeptembertől beszünteti minisztériumainak és állami szerveinek jelenlétét a világhálón Irán, hogy biztonságosabb rendszert építsen ki, amely védelmet tud nyújtani az olyan kibertámadásokkal szemben, mint a közelmúltban ismertté vált Stuxnet és Flame nevű vírusok.
Reza Taghipour iráni telekommunikációs miniszter szerint a világháló megbízhatatlan, mivel azt Iránnal szemben ellenséges országok tartják a kezükben. Emiatt azt a csak Iránra kiterjedő intranettel kívánják felcserélni, melyet a következő másfél évben terveznek kiépíteni. A döntés ellenzői arra hívták fel a figyelmet, hogy Irán ezzel az intézkedéssel igyekszik még jobban kiszorítani a nyugati befolyást az internetről, miközben a politikai aktivisták és az ellenzékiek már most is szoros online megfigyelés alatt állnak az állam részéről.
Iráni szakértők többször kinyilvánították már szándékukat, hogy az internet saját változatát hozzák létre országukban. A mostani bejelentést azonban a Stuxnet és a Flame számítógépes vírusok felbukkanása is ösztönözte. A feltételezések szerint mindkét vírust az Egyesült Államok és Izrael hozta létre az iráni atomprogram meghiúsításának szándékával.

Olvasson tovább: