hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Több tízezer vegyesházasság is erősíti az orosz–szír barátságot
Szövetségesek

2012. 07. 19.
Oroszország eddig sikeresen akadályozta meg az ENSZ-ben a Szíria elleni fellépést – a Szíria melletti kiállásnak elssorban gazdasági és stratégiai háttere van, de nem mellékesek az emberi okok sem: több tízezer orosz anyanyelvŐ személy él Szíriában, akiknek nagy része házasság révén került az országba – a szír férfiak ugyanis szívesen vesznek feleségül orosz hölgyeket.

A hidegháború időszakában a Szovjetunió egyik legfontosabb szövetségese az arab világban az Asszad család és annak szocialista színezetű hátországa, a Baath párt volt. A Kreml vezetői fegyverekkel, valamint katonai és gazdasági tanácsadókkal látták el Egyiptomot és Szíriát. Damaszkusz azonban nem tudott fizetni a fegyverekért, így sikerült 13 milliárd dollár adósságot felhalmoznia Moszkvával szemben. Ennek a tetemes összegnek a nagy részét (közel 10 milliárd dollárt) 2005-ben Oroszország elengedte Szíriának.
Befolyása megőrzésének érdekében azonban Moszkva kész volt újabb fegyverüzletet kötni, mintegy 5 milliárd dollár értékben. Emellett orosz cégek közel 20 milliárd dollárt fektettek be a szíriai gazdaság különböző ágazataiba.
A két ország 1960-as években kezdődő együttműködése azonban túllépett a stratégiai-gazdasági érdekeken, hiszen ma mintegy 20 ­ezer orosz feleség él Szíriában. Elég besétálni valamelyik szíriai minisztériumba vagy vállalati központba, és biztosan találunk olyan férfiakat, akik egyetemi éveiket a volt Szovjetunióban töltötték, majd sokan közülük orosz feleségükkel tértek haza, akik gyermekeikkel együtt növelték az orosz nyelvű lakosság arányát Szíriában.
Az orosz feleségválasztás gazdaságilag is előnyös volt a szír férfiaknak, akik így megúszták a tetemes hozomány kifizetésének költségeit. Mahmúd-al Hamza, aki feleségével, Nagyezsdával egy moszkvai parkban ismerkedett meg, így látja ezt: ahhoz, hogy Szíriában feleségül vegyél egy helybéli nőt, „szükséged van egy lakásra, fizetned kell a nő családjának, aranyat kell venned a leendő feleséged­nek; ezzel szemben egy orosz nőhöz csak egy karikagyű­rűre van szükséged”.
„Még egy előnye van az orosz feleségnek. Ha veszekedés tör ki, sírni fognak, maximum elmennek a barátnőjükhöz panaszkodni. És mit tesz egy arab nő? Összegyűjti a rokonait, és nekik panaszkodik, vagy éjjel elfut az anyósához
és a sógornőihez, és fennhangon bepanaszolja a férjét” – mondta egy Moszkvában élő szíriai üzletember orosz felesége. Az előnyök láttán számos olyan férfi is, aki sohasem járt Oroszországban, szívesen venne el orosz nőt.
Moszkva 30 ezerre teszi a Szíriában élő orosz állampolgárok számát, akiknek többsége nő és gyerek. Az orosz–szíriai családok immár 16. hónapja élnek az egyre durvuló konfliktus középpontjában. Az ellenzék ugyanis Oroszországot hibáztatja a vérontásért, és azért, hogy rendíthetetlenül kiáll az Asszad-rezsim mellett, megakadályozva az elnök távozását. A szíriai orosz ortodox egyház híveinek elfogyására panaszkodik: február óta ugyanis számos orosz állampolgár hagyta el az országot a polgárháborútól és a nyilvános szidalmaktól való félelmében.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!