2001-ben Vlagyimir Putyin még úgy nyilatkozott Lenin esetleges eltávolításáról, hogy az nem kívánatos, mivel egy egész generáció élete kötődik a kommunista vezér nevéhez, akik emiatt úgy érezhetnék, hamis értékekre építették az éle-tüket. Az azóta eltelt tizenegy év alatt azonban a megváltozott közhangulat egyre inkább a temetésnek kedvez, és magán a Jegyinaja Rossziján, azaz Putyin pártján belül is többen kezdeményezték a kérdés megoldását.
A legmarkánsabban Vlagyimir Megyinszkij állt ki a temetés mellett, s ezzel sikerült magára vonnia a kommunisták haragját, akik provokációval vádolták a politikust. „Úgy gondolom, hogy minden évben újra elő kell vennünk ugyanazt a kérdést: Lenin testi maradványainak elszállítását a mauzóleumból – mondta Megyinszkij 2011-ben. – Ez valamiféle ostoba, pogány-nekrofil misszió minálunk a Vörös téren. Semmiféle Lenin-test nincsen ott, a szakértők tudják, hogy csak a test 10 százaléka maradt épen, a többit már régen kizsigerelték és kicserélték. De a lényeg nem is a test, hanem a szellem. Lenin a legvitatottabb politikai személyiség, és az, hogy egy nekropolisz központi szereplőjeként jelen van a városunk szívében, borzasztó ostobaság.” A politikus hozzátette, hogy akik a Vörös téren rockkoncerteket tartanak, valószínűleg nem is gondolnak rá, hogy mindezt egy temető területén teszik. „Ez már valamiféle sátánizmus” – összegezte Megyinszkij.
Az évek során az Alekszej Suszev tervei alapján készült, babiloni zikkurat mintájára épült mauzóleum egyre többet veszített szakralitásából, ahogy egyre több információ szivárgott ki a tetem tartósításával kapcsolatos nehézségekről. A tudósok – a karrieristák önként jelentkeztek, de voltak, akiket a Cseka erőszakkal kényszerített a veszélyes feladatra – rögtön az első lépéseknél melléfogtak, mert Vlagyimir Iljics tetemén már pár nappal a halála után kellemetlen elváltozások jelentkeztek, amiket lázas igyekezettel próbáltak helyrehozni, hogy Lenint a kommunizmus szentjeként állíthassák a nép elé. Az ortodox lélekben ugyanis még a katolikusnál is mélyebben él az a meggyőződés, hogy a legnagyobb szentek jutalma haláluk után az, hogy testüket elkerüli a bomlás. Ehhez képest Iljics teste mindennapi kezelésre és évente hosszabb „kúrákra” szorult, és így is egyre romlott az állapota.
Leninnek – ahogy a híres múmiáknak általában – az évek folyamán több áldozata volt. Első „merénylője”, Mitrofán Mihajlovics Nyikityin tíz évvel a halála után, 1934-ben kísérelt meg belelőni a kiállított testbe, de miután a látogatók és az őrök megakadályozták ebben, saját magát lőtte le. Az ötvenes, hatvanas és hetvenes években számos alkalommal próbáltak meg kárt tenni a tetemben, legtöbbször kővel akarták betörni az üvegkoporsót. Lenin sértetlen maradt, de két ízben is tragédia történt: 1967-ben a mauzóleum bejáratánál követett el egy férfi öngyilkos merényletet, amelyben többen meghaltak, 1973-ban pedig az épület belsejében robbantott fel ismeretlen tettes házi készítésű bombát, ami egy ott tartózkodó házaspár életét követelte.
A Szovjetunió bukása után a bulvárrovatok kedvelt témájává váltak a tetem konzerválásával kapcsolatos bonyodalmak. Manapság már a bizarr kíváncsiság viszi a látogatókat a mauzóleumba, amely Moszkva egyetlen ingyenesen megtekinthető idegenforgalmi látványossága, így még közvetlen hasznot sem hoz. A goodbyelenin.ru oldalon már több mint 368 ezer polgár szavazott Lenin temetésével kapcsolatban, 63 százalékuk mellette. Sokan magát az épületet is lerombolnák, de az – a hivatalos verzió szerint – a temetés után egy Lenin-múzeumnak adna majd otthont.
2012. 07. 20. (XVI/29)
