hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Újratervezés
Abszolút többségben a baloldal

2012. 06. 22.
Röviddel François Hollande elnökválasztási győzelme után az őt jelölő párt abszolút többséget élvez a parlament alsóházában. A hivatalos végeredmény szerint ugyanis 577 képviselői helyből 314-et szocialista jelöltnek szavaztak a francia választópolgárok a nemzetgyűlési választások második fordulójában. Az államfő előtt tehát elméletileg semmi akadály nem maradt, hogy választási ígéreteit végrehajtsa.

Hétfőn, a köztársasági hagyományoknak megfelelően, Jean-Marc Ayrault miniszterelnök benyújtotta kormánya lemondását a köztársasági elnöknek, aki azt elfogadta, majd ismét felkérte Ayrault-t a miniszterelnöki tisztség betöltésére és az új kormány megalakítására. Ez pusztán formalitás, bár apróbb változások annak ellenére lehetnek a héten újonnan alakuló kormányban, hogy maga a kormányfő és 24 minisztere is megnyerték saját körzetükben a választásokat. A szocialista úthenger talán egyetlen nagy vesztese az államfő volt élettársa, Ségolène Royal lett, aki az új nemzetgyűlés elnöki székének várományosa volt. Royalt a vereség óta – az államfővel közös – felnőtt gyermekei vigasztalják, akik apjuk jelenlegi párjával annak nevezetes Twitter-bejegyzése óta minden kapcsolatot megszakítottak. (Kis francia forradalom. Hetek, 2012. június 15.)
A választások óta a mindössze 194 helyet szerző, korábban kormányzó francia jobbközép több vezető politikusa is a párt jobbratolódását bírálja. François Baroin korábbi gazdasági miniszter így nyilatkozott: „Az UMP-nek nem kellett volna a Nemzeti Front vadászterületére tévednie.” Baroin szerint Jacques Chirac volt elnök még 2002-ben a szélsőségek elutasításával tudta összefogni a teljes jobboldalt.
Többen arra hívják fel a figyelmet, hogy a karizmatikus Nicolas Sarkozy távozása miatt vezető nélkül maradt a jobboldal. Míg ő a másfél hónapja történt elnökválasztás döntő fordulóján alig maradt alul Hollande-dal szemben, a jobboldal mostanra teljesen elaprózódni látszik. A vitában előkerült egy 2007-es Sarkozy-idézet is, mely szerint: „Ha a jobboldal nem jobboldal, akkor fellép a szélsőjobb.” Sarkozy volt miniszterei közül egyébként sokan kikaptak vasárnap, ugyanakkor több, az UMP vezetésére pályázó politikust – köztük François Fillon volt kormányfőt is – megválasztottak képviselőnek.
Az új alsóházban 155 női képviselő lesz, ami rekord az ötödik köztársaságban. A francia törvények egyébként rögzítik a jelöltek nemének 50 százalékos megoszlását. (Ezt a törvényt a jobboldali pártok nem tartották be.) A nagy női vesztesek között Ségolène Royalon kívül ott szerepel Marine Le Pen is, a Nemzeti Front (FN) elnök asszonya. Pártja így is jelentős változást ért el, több mint 25 év elteltével ismét van törvényhozó képviselője a szélsőjobbnak, az FN két helyet szerzett. Egyikük szintén hölgy, Marion Maréchal-Le Pen – a pártelnök asszony unokahúga –, aki 22 életévével egyben a legfiatalabb képviselő lesz az új nemzetgyűlésben.
A Zöldek 17 megszerzett mandátuma is történelmi újdonság, ezzel a létszámmal ugyanis most először önálló frakcióként működhetnek majd. A többi szék kisebb formációk közt oszlik el.

Újabb túszdráma Toulouse-ban

Több mint hat órán keresztül tartó akcióval szerelték le azt a fiatal férfit, aki négy személyt ejtett túszul szerdán déleltt a dél-franciaországi Toulouse-ban.
A férfi, aki azt állította magáról, hogy az al-Kaida terrorszervezethez kapcsolódik, pénzt követelt a CIC Bank helyi fiókjában. Miután kérését megtagadták, túszul ejtette a fiókvezett és három másik dolgozót, azt követelve, hogy a francia rendrség Raid nevŐ különleges alakulatával tárgyalhasson (ez az elitalakulat végzett Mohamed Merah-val, aki három akció során hét személyt, köztük három zsidó gyermeket  gyilkolt meg márciusban, szintén Toulouse-ban). (Toulouse réme, Hetek, 2012. március 23.) A Raid helyett Marseille-bl és Bordeaux-ból érkeztek kommandósok és túsztárgyalók, akik körülbelül négy óra alatt elérték, hogy a támadó élelemért és vízért cserébe szabadon engedett egy nt, majd nem sokkal késbb egy másikat is.
A túszejt hangsúlyozta, hogy nem pénzt akar szerezni, tettének vallási oka van. Hogy az al-Kaidával való kapcsolata valóságos vagy csak a fantázia szüleménye, azt egyelre nem lehet tudni. Annyi azonban kiderült már, hogy a 26 éves férfi skizofréniában szenved. A tárgyalások eredményeképpen szerdán délután szabadon engedte a maradék két túszt is, majd nem sokkal késbb a rendrség bejelentette, hogy a támadót – aki egy lövéstl kisebb combsérülést szenvedett – elfogták.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!