Kereső toggle

Bojkott-dominó Izrael ellen

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Dél-Afrikát és Dániát követve Svájc legnagyobb élelmiszer-üzletlánca, a Migros is bejelentette, hogy átcímkézi az Izrael területéről érkező termékeket. A vásárlók kívánságára hivatkozva jövőre már az eddigiektől eltérően jelzik az árucikkek eredetét.

A termékek különleges jelzésére azért van szükség, mert mint állítják, a svájci kormány és az ENSZ a Jordán folyó nyugati partját és Kelet-Jeruzsálemet az ott élő zsidó telepesek miatt a nemzetközi jog alapján illegálisan megszállt területnek tartja. Emiatt a zsidó telepekről érkező termékeken a korábbi „Made in Israel" (azaz „Izraelben készült") jelzés helyett a „Nyugati-parton készült, izraeli telepes terület", illetve „Kelet-Jeruzsálemben készült, izraeli telepes terület" megjelölés olvasható majd.

Monika Weibel, az üzletlánc szóvivője szerint szó sincs arról, hogy a Migros csatlakozna a Palesztina-barát iszlamista csoportok Izrael elleni bojkottra szóló felhívásához, hiszen a termékek a polcokon maradnak. Mindezzel csak a vásárlóknak kívánnak szabad döntési jogot biztosítani arra, hogy megvásárolják vagy sem a kérdéses termékeket. A Svájci-Izraeli Kereskedelmi Kamara ugyanakkor „álcázott bojkottra való felhívás"-nak minősítette a döntést.

A svájci üzletlánc döntése néhány héttel követte a dél-afrikai kormány májusi bejelentését, mely szerint a Ciszjordániában izraeli cégek által előállított termékeket helytelen az „Izraelben készült" jelzéssel ellátni, és fel kell tüntetni, hogy azok a „megszállt palesztin területről" származók. A felhívásban szerepelt emellett az is, hogy Dél-Afrika Izrael Államot csak az ENSZ által 1948-ban meghatározott határokon belül ismeri el, hatályon kívül helyezve ezzel az 1967-ben meghúzott határokat.

Nem sokkal Dél-Afrika bejelentése után Dánia is kifejezte, hogy hamarosan útmutatásokat adnak a dán forgalmazóknak a telepekről származó termékek megjelölésére. A szabályok a zöldségekre és gyümölcsökre nézve kötelezőek lesznek, és szabadon alkalmazhatók más termékekre is. Willy Soevndal dán külügyminiszter szerint kormánya tudatosságra akarja ébreszteni polgárait a telepekkel kapcsolatban, melyeket az EU a közel-keleti béke legfőbb akadályának tart.

A sort egyébként Nagy-Britannia kezdte 2008 novemberében, amikor szintén állampolgárainak jogaira hivatkozva kezdeményezte az izraeli telepekről származó termékek eredetének feltüntetését. Hasonló okok miatt próbálták bojkottálni már 2001-ben a híres, holt-tengeri ásványokkal dúsított, szintén Ciszjordániában előállított Ahava kozmetikumok forgalmazását, akkor sikertelenül. 2011 szeptemberében azonban a London egyik bevásárlóutcájában üzemelő Ahava üzlet bezárásra kényszerült a Palesztin állam létrejötte mellett folyamatosan tüntető, a vállalatot „illegális és bűnöző telepnek" tituláló aktivisták miatt.

Az Izraeli Külügyminisztérium szóvivője, Jigal Palmor az AP hírügynökségnek úgy nyilatkozott: „Nem Ciszjordánia szuverenitása a kérdés, hanem az, hogy kinek a fennhatósága alá tartozik a termék. Mivel a telepeken a termékek előállítása izraeli szabályok és előírások szerint történik, azok Izraelben készülnek, azaz „Made in Israel".

A telepeken termelt áruk kevesebb mint egy százalékát adják az évi 50 milliárd dolláros izraeli exportnak. A Jordán nyugati partján működő cégek palesztin munkások alkalmazása révén sok esetben palesztin családok megélhetését biztosítják.

Palmor szerint Izraelt igazságtalanul ítélik el amiatt, hogy konfliktuszónából származó termékeket értékesít, és az ítélet során kettős mércével mérnek. Példaként hozta fel Marokkót, ahol a hasonlóan sokat vitatott Nyugat-Szaharából származó paradicsomot „Made in Morocco" jelzéssel látják el - emiatt azonban senki sem emeli fel a szavát.

Olvasson tovább: