Kereső toggle

Ki lesz az európai supremo?

Összevonnák Barroso és Rompuy hivatalát

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

A jelenlegi „kétfejű Európa” helyett egyetlen, összevont jogkörű elnök, úgynevezett „supremo” vezetné a jövőben az Európai Uniót. A javaslatot – amelyet a brüsszeli EUobserver hírportál szellőztetett meg – a német külügyminiszter által vezetett Berlini Csoport dolgozta ki. A program megvalósítása a francia elnökválasztás után felgyorsulhat, bár a nemzeti szuverenitás további korlátozásával járó tervet Nagy-Britanniában élesen ellenzik. Egy brit EP-képviselő szerint ezzel egyenesen a középkori Német-római Birodalom éledne újjá.

Az elmúlt egy évben egyre többször fogalmazódik meg Brüsszelben, Berlinben és újabban Rómában is az a vélemény, hogy Európa nem engedheti meg magának - különösen válság idején -, hogy a döntéseket két vezető rivalizálása határozza meg, ezért újra kell gondolni az unió vezetését. Ennek érdekében Guido Westerwelle német külügyminiszter kezdeményezésére létrejött a Berlini Csoport, amelynek célja, hogy az Európai Unió irányítását hatékonyabbá tevő változásokat javasoljon.

Az informális tanácskozó testületként működő Berlini Csoport jelenleg 10 európai külügyminiszterből áll. Tagjai között ott van Olaszország, Belgium, Portugália, Spanyolország és - egyedüli keleti államként - Lengyelország is. Áprilisi első találkozójukra, amelyet Brüsszelben tartottak, nem hívták meg viszont a brit külügyminisztert. (Nem véletlen, hogy a Berlini Csoport tevékenységét brit lapok támadják a legélesebben.) Hiányzott a francia külügyminiszter is, aki a választások közelségével indokolta távolmaradását.

Westerwelle azt javasolja, hogy a jelenlegi két vezetőből, az Európai Tanács elnökéből (Herbert Van Rompuy) és az Európai Bizottság elnökéből (José Manuel Barroso) álló párhuzamos struktúrát vonják össze. Egy még radikálisabb felvetés szerint integrálnák a külügyi biztos (Catherine Ashton) funkcióit is. Az új szuperelnök egy személyben dönthetne gazdasági, pénzügyi, külügyi és védelmi kérdésekben egyaránt. A tervet közelről ismerők szerint az európai „supremo" nagyobb hatalommal rendelkezne, mint az Egyesült Államok elnöke.

Ebben a rendszerben a tagállamok a közös európai kérdésekben átengednék a döntési jogkört az új elnöknek, akit az európai parlamenti képviselők választanának meg, egyszerű többséggel. A változás nagy ugrás lenne a teljes körű politikai-gazdasági unió irányába, amely felváltaná a jelenlegi egyenragú felekből álló „nemzetek Európája" koncepciót.

A változás kiterjedne az unió kormányaként működő biztosok tanácsára is, ahova jelenleg minden tagállam egy biztost (kvázi minisztert) jelölhet. A jövőben azonban a tisztségeket a tagállamok súlya szerint osztanák szét, olyan módon, hogy a nagyobb országok több biztost jelölhetnének (vagy egy másik változat szerint egy biztoshoz több terület is tartozhat), míg a kisebb államok „tárca nélküli" - vagyis súlytalanabb - biztosi pozíciókat kapnának.

A terv megvalósítását az idén és jövőre esedékes európai választások felgyorsíthatják. Angela Merkel az elmúlt években stratégiai szövetséget alakított ki Nicolas Sarkozyvel, ami meghatározta az uniós válságkezelést. Sarkozy vereségével megszűnt a „Merkozy-tengely". A német kancellár a hírek szerint gyorsan új partner után nézett, és meg is találta Mario Monti olasz kormányfő személyében. Bár a Berlin-Róma-tengely újjáélesztése történelmi szempontból rossz emlékeket ébreszt, ha megvalósul, alapvető változást jelentene a kontinensen. A második világháború után Franciaország az Európai Unió kialakításakor gondosan ügyelt arra, hogy Németország csak gazdasági tényező lehessen, jelentős politikai befolyás nélkül, amely szerepet Párizs fenntartott saját magának.

Ez a hatalmi egyensúly az 1957-ben kötött római szerződésre épült, de a Szovjetunió összeomlását követően a német újraegyesítés és a Vatikán szerepének megerősödése már átértékelte ezt a koncepciót. Berlin most arra készül, hogy az új realitásokhoz igazodva tényleges vezető szerepet kaphasson az unióban, ehhez pedig remekül illeszkedne az új nagy hatalmú elnöki poszt megszerzése.

A tervet a Vatikán is támogathatja, amelyet szintén aggaszt a meghatározó európai országokban kibontakozó baloldali fordulat. Cserébe a Szentszék pénzügyi függetlenségének és adómentes státusának megőrzését kérheti az új vezetőtől.

Nagy-Britannia azonban épp ellenkezőleg, veszélyesnek látja a folyamatot. Lord Stoddart, a felsőház munkáspárti tagja kérdést intézett a brit kormányhoz, hogy milyen tudomásuk van a titokban folyó tárgyalásokról, amelyek szerinte a nemzeti önrendelkezés felszámolásához vezethetnek. Lord Guildford, a konzervatív kormány külügyi államminisztere parlamenti válaszában elismerte, hogy tudomásuk van arról, miszerint „európai külügyminiszterek egy csoportja az Európai Unió jövőbeli vezetésével kapcsolatban több kérdésről informális egyeztetéseket folytat", de mint mondta, ebben Nagy-Britannia nem vesz részt.

A brit Függetlenségi Párt a beismerés nyomán azt követelte, hogy az ország lépjen ki az unióból. Londoni elemzők szerint azonban még egy ilyen radikális lépés sem rengetné meg az EU-t, különösen, hogy Skócia két év múlva megszavazhatja a függetlenné válását és önállóan is csatlakozhat az egységes Európához.

Olvasson tovább: