Kereső toggle

Több esélyes

Francia választások: Kemény menet jön

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Vasárnap François Hollande-nak a szavazatok közel 29 százalékával sikerült leköröznie ellenfelét. Nicolas Sarkozy a maga alig több mint 27 százalékával az Ötödik Köztársaság első olyan hivatalban lévő elnöke, aki nem szerezte meg a legtöbb szavazatot az első fordulóban.

„Ki az, aki meg tudja mondani, hogy François Hollande-nak volt-e valaha egy saját gondolata?" A kemény kritika nem egy jobboldali politikustól származik, hanem Hollande volt élettársától, Ségolène Royale-tól, a szocialista párt 2007-es elnökjelöltjétől.

Hollande eddigi politikai karrierje során valóban inkább „árnyékember" volt, mint frontember.  Évtizedeken keresztül François Mitterrand árnyékában politizált, a szocialista párt egyik legprominensebb gazdasági szakértőjeként. Később élettársa, Ségolène Royale politikai karrierjét egyengette 2007-ig. Miután a 2007-es parlamenti választások második fordulójának estéjén a négygyermekes pár nyilvánosságra hozta különválása tényét, François Hollande új élettárssal az oldalán, egy szigorú fogyókúra után, 2010-ben jelentette be szándékát, hogy részt vesz a szocialista párti előválasztásokon. A folytatás ismert: Dominique Strauss-Kahn bukása után váratlan győztese lett az előválasztásoknak.

A választási matematika szerint a második forduló győztese Hollande lehet, mivel a felmérések szerint a szélsőbaloldali tábor (Jean-Luc Mélenchon, Eva Joly) szavazói közül közel ugyanannyian fognak rá szavazni, mint Nicolas Sarkozyre a szélsőjobboldalról. A győzelem ennek ellenére sem borítékolható. Ha a szocialista győzelem túl biztosnak tűnik,  előfordulhat, hogy a baloldali szavazók nem mennek el szavazni, inkább piknikezésre használják a szép májusi vasárnapot, ahogyan a 2002-es választások első fordulójának napján is tették.

Hollande politikai programjának egyik erős ideológiai eleme a gazdagokhoz való viszonyulás. Hollande visszaállítaná a 45-50 százalék feletti adókulcsokat a szupergazdagok ellen (akár 85 százalékos adókulcsot is bevezetne). Ehhez hasonló történt már 1981-ben, de mivel a tőke azonnal kiáramlott az országból, az intézkedést 1986-ban a jobboldali kormány visszavonta, és később, a szocialista Jospin miniszterelnöksége alatt sem merték újra bevezetni.

Hollande merőben új politikát hozna az Európai Unióhoz való viszonyulásban is. Tervei szerint újratárgyalná az Angela Merkel által szorgalmazott és uniós szinten elfogadott, költségvetési szigorról szóló egyezményt. Az általa szorgalmazott új szerződés az európai szintű kiadások fellendítésével a növekedés irányába tolná el a hangsúlyt.  Hollande és csapata számára a cél ugyanis a gazdasági növekedés beindítása, mivel „nincs értelme takarékoskodni a takarékoskodás kedvéért".

Hollande megjelenése a francia külpolitikában is komoly hangsúlyeltolódást jelent majd. Nem véletlen, hogy az első forduló eredményét az iráni hivatalos sajtó leplezetlen örömmel fogadta. Nicolas Sarkozy ugyanis az EU-n belül az Irán elleni szankciók legnagyobb szószólója. Hollande már korábban bejelentette, hogy Afganisztánból kivonná a francia csapatokat, és élesen kritizálta Sarkozy Amerika-barát külpolitikáját. Közel-keleti politikájának ismertetése eddig nem tért ki az Izraellel való kapcsolatra, de Martine Aubry, aki megválasztása esetén leendő kormánya miniszterelnöke lenne, már igen. Aubry egy interjúban a palesztin állam elismerését szorgalmazta, „egyben a zsidó államét is" - mindez  hatalmas diplomáciai és történelmi baklövés, hiszen Franciaország mintegy 60 éve már elismerte a zsidó államot.

A szociológiai kutatások szerint a 44 millió szavazásra jogosult francia állampolgár közül mintegy négymilliósra tehető a muzulmán tábor, amely fontos szerepet játszott Sarkozy 2007-es győzelmében. Az elnök akkori programjában ugyanis szorgalmazta az állam és az egyház szétválasztásának fellazítását. Ez a gyakorlatban azt eredményezte, hogy Sarkozy elnöksége alatt számos muzulmán közösség jutott ingatlanhoz vagy egyéb előnyökhöz. 2010-től kezdve azonban Sarkozy egyre inkább a szélsőjobboldali FN szavazóit szerette volna megszólítani. Ezt követően kezdett el hangsúlyosabban beszélni a bevándorlás ellen, pártjának egyes vezetői, illetve miniszterei pedig többször szóltak az iszlamizáció veszélyeiről.

Ennek hatására több muzulmán vezető elfordult Sarkozytől, többek között Abderrahmane Dahmane, aki 2011 márciusában lemondott az Elysée Palotában betöltött tanácsadói állásától, és a nyilvánosság előtt széttépte UMP tagsági kártyáját.

Ennek ellenére a muzulmán weboldalak rögtönzött közvélemény-kutatásai azt mutatják, hogy az első fordulóban a muzulmán szavazat messze nem volt egységes. A muszlimok elsősorban az egyértelműen palesztinpárti, szélsőbaloldali Mélenchon mögé álltak, és csak őt követte Hollande.

Nicolas Sarkozy viszont egyáltalán nem számíthatott a muszlim szavazók támogatására. A második fordulóra viszont már egyértelműbb a vallási vezetők választása, és állítólag jelenleg pont Dahmane koordinálja a Sarkozyellenes kampányt.

HalalŰszavazatokŰHollande-ra

Paul Ohlott, a francia nyelvŐ evangéliumi keresztények körében legolvasottabb keresztény hírportál (www.actu-chretienne.net) fszerkesztje nyilatkozott lapunknak a francia szélsjobb antiszemitizmusáról és arról, valóban született-e informális választási szövetség a szocialista párt és a muzulmán vallásos szervezetek között. „A Front Nationalt (FN) régóta érik olyan vádak, hogy antiszemita, amelyekhez az alapot elssorban volt vezetjének, Jean-Marie Le Pennek a személyes megjegyzései adták, aki például többször »történelmi részletkérdésként« aposztrofálta a gázkamrákat. Ugyanakkor azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a szocialista párt egyik legjelentsebb alakja, akinek a szavait François Hollande is gyakran idézte a kampány során, visszautasította, hogy a francia állam nevében bocsánatot kérjen a zsidókat ért második világháborús üldözés miatt. Manapság, amikor jól tudjuk, hogy az anticionizmus az antiszemitizmus új, politikailag korrekt arca, hogyan lehetséges, hogy mégsem jut eszébe egyetlen jó szándékú embernek sem felháborodni a szélsbaloldali pártok radikális anticionizmusán?
Marine Le Pen, a francia szélsjobb új vezetje nem lépett rá erre az ösvényre – nem vádolható azzal, hogy követné apja példáját antiszemita és felhördülést kiváltó kijelentések terén. Senki sem kétli, hogy ez a változás stratégiai lépés, ami azt bizonyítja, hogy Marine Le Pen kommunikációs képessége jobb az apjáénál. Ugyanakkor a tények jelen pillanatban a javára szólnak, és nem hagynak helyet az antiszemitizmus vádjának.
Le Pen szélsjobboldali ideológiája semmiképpen nem mozdítja el a békés egymás mellett élést, ugyanakkor a baloldal, a maga elkötelezett iszlámbarát, valamint radikális anticionista felfogásával, szintén nem feddhetetlen az antiszemitizmus kérdésében. Az Izraelben él franciák ebben csalhatatlan érzékkel rendelkeznek, hiszen a választások els körében 82,74 százalékban Nicolas Sarkozyre adták le a voksukat, szemben a François Hollande-ra leadott szavazatok 7,62 százalékával. A baloldal iszlámpártisága olyan mértékŐ, hogy senki sem csodálkozott azon, amikor kiderült, hogy Franciaország történetében els ízben hétszáz mecsetben szólították fel a francia muzulmánokat, hogy François Hollande-ot támogassák a választásokon. A felhívás értelmében csak a szocialistákra leadott szavazat számít »halal«-nak, azaz vallási szempontból elfogadhatónak.”

AzŰ„egyetlenŰvalósŰellenzék”

Marine Le Pen 1968-ban született Jean-Marie Le Pen harmadik, legfiatalabb lányaként. 1998-ig ügyvédként praktizált. Párton belüli karrierjét nyilvánvalóan segítette a Le Pen név, de töretlen pályafutása alapveten rendkívüli teherbíró képességének és világos, következetes programjának köszönhet. A párt modernizálásának szószólójaként ádáz és hosszú harcot vívott apja régi bajtársai ellen. Amikor Jean-Marie Le Pen közel negyven év után, 2011-ben leköszönt pártelnöki tisztérl, a tagság t szavazta meg új pártelnöknek.
Marine Le Pen az évek során következetesen elhatárolta magát apja botránykelt, súlyosan antiszemita és revizionista elszólásaitól. Bár nem kavar vihart botrányos elszólásokkal, nemigen lehet tudni, mit gondol, és valóban mit akar. Egyes elemzk szerint éppen ezért akár még veszélyesebb is lehet, mint az apja. Bernard-Henry Lévy francia filozófus megfogalmazása szerint egyfajta „emberarcú” szélsjobbot képvisel. Marine Le Pen abban is radikálisan eltér apjától, hogy konkrét stratégiával rendelkezik a hatalom megszerzéséhez, amely egyértelmŐen Sarkozy vereségére játszik. Ha Hollande a második fordulóban nyer, akkor a júniusban esedékes parlamenti választások során valószínŐleg sikerül választási szövetségekbe belekényszerítenie Sarkozy pártját, a gaullista UMP-t.

Egyes forgatókönyvek szerint az elnökválasztás után Marine Le Pen átnevezné pártját, és tárt karokkal fogadná a Sarkozyben csalódott UMP-seket. Le Pen egyáltalán nem jönne zavarba, ha a jelenlegi alkotmányos elvekkel szembenálló intézkedéseket kellene meghoznia: a családi pótlék folyósítását például az egyik szül francia állampolgárságához kötné. A Tunéziából, az új iszlamista rendszer ell hajón menekülket nem fogadná be, ellentétben a jelenlegi gyakorlattal. Emellett teljes körŐ bevándorlási stopot vezetne be. Az új arculatú FN sikereihez a fiatalok körében élvezett népszerŐség is jelentsen hozzájárul. Egyes közvélemény-kutatások szerint a 18–25 évesek 25 százaléka támogatja Marine Le Pent. Ennek az is az oka, hogy erkölcsi kérdésekben vezetése alatt a párt elhatárolta magát az egyes konzervatív katolikus körökkel való látványos szövetségtl. Az abortusz vagy a homoszexuálisok jogainak a területén semleges álláspontra helyezkedtek; két válásával a három- gyermekes Marine Le Pen sem a konzervatív n prototípusa. Mindezek mellett világos, korszerŐ beszédével könnyen kapcsolatot talál a fiatalokkal.

Olvasson tovább: