Kereső toggle

Szírián át vezethet az út Iránba

Asszad bukásával megrendülhet a teheráni rezsim

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Martin Dempsey amerikai vezérkari főnök a szenátus előtt tartott meghallgatásán cáfolta, hogy jeruzsálemi látogatása során utasította volna az izraeli vezetőket, ne indítsanak támadást Irán ellen. Mint mondta, csak az „időtényező fontosságára" hívta fel tárgyalópartnerei figyelmét. A szokatlan cáfolat azonban azt jelzi, hogy az Egyesült Államokat mélyen aggasztja, hogy Izrael előzetes értesítés nélkül csapást mérhet a perzsa állam atomlétesítményeire. Az Obama-kormány szerint ugyanis sürgetőbb feladat az egy év óta zajló szíriai vérfürdő leállítása, ám még ehhez sem kíván katonai erőt felhasználni. Irán legfeljebb ezután következhet, de kérdés, hogy Izrael hajlandó-e kivárni, amíg Washington kedvezőnek ítéli a körülményeket Teherán megfékezéséhez. Összeállításunk elkészítése során megkérdeztünk több, a térséget jól ismerő külföldi szakértőt, akik a téma érzékenysége miatt névtelenséget kértek.

Barack Obama amerikai elnök február 28-án megvétózta azokat a terveket, amelyek egy közös nyugati-arab katonai akciót javasoltak a már több mint 7500 áldozattal járó szíriai vérontás megállítására - értesült a Debkafile nevű biztonságpolitikai hírportál. (A terv részleteit lásd keretes írásunkban.) Obama inkább azt szeretné, ha nemzetközi védnökség mellett „humanitárius folyosókat" nyitnának azokba a városokba és térségekbe, ahol a legsúlyosabb harcok folynak. Ezt a megoldást állítólag az oroszok is támogatnák az ENSZ Biztonsági Tanácsában. Szintén ellenzi a katonai beavatkozást a török kormány, amely jelezte, hogy nem engedi át határ menti katonai bázisait és repülőtereit egy ilyen akcióhoz.

A Hamasz is lelépett

Szíria azonban több szempontból is befolyásolja az iráni helyzetet. A teheráni rezsim az arab felkelések kitörése után előszeretettel állította, hogy a megmozdulások az 1979-es iráni forradalom folytatásának tekinthetők, miután az arab tömegek is „éretté váltak" Khomeini ajatollah eszméinek befogadására. Az arab tömegek azonban Tunisztól Kairón át Bahreinig nem vetették vigyázó szemeiket Teheránra, az „arab tavaszból" sokkal inkább a szunnita iszlám mozgalmak, elsősorban a Muzulmán Testvériség profitált.

Kifejezett megütközést kelt az arab világban az, hogy az iráni vezetés eltökélten kiáll Basar el-Asszad rezsimje mellett. A Közel-Keleten több tízmillióan látják az al-Dzsazíra és más hírtelevíziók jóvoltából azt, hogyan löveti szét a szíriai diktátor azokat a városokat, ahol tüntettek ellene. Február végén a Muzulmán Testvériség jordániai vezetője egyenesen azt nyilatkozta, hogy megszakították a kapcsolatot Szíriával, mert nem értenek egyet a civil lakosság elleni támadásokkal.

Még a palesztin terrorvezérek is távolodni látszanak az Asszad-rezsimtől. A Jordániából való kiutasítása óta Damaszkuszban élő Khaled Mesal, a Hamasz első számú vezetője is Kairóba települt át. A szíriai Hamasz-iroda formálisan nem szűnt ugyan meg, de információink szerint a vezetők már Egyiptomból és Katarból irányítják a szervezet tevékenységét.

Szaúd-Arábia pedig a szíriai vezető mielőbbi bukásában érdekelt. Szaúd al-Faiszal külügyminiszter február 24-én kivonult a Tuniszban tartott Szíria Barátai elnevezésű konferenciáról, amelyen 70 ország küldöttei vettek részt. A szaúdi külügyminiszter előtte azzal érvelt, hogy a leghatékonyabb megoldás a szíriai ellenállók fegyveres erőinek, a Szabad Szíriai Hadsereg tagjainak a felfegyverzése lenne. Amikor kiderült azonban, hogy az amerikai vezetés nem támogatja a fegyveres megoldást, a rijádi politikus nyíltan bírálta azt, hogy Washington puszta „humanitárius kérdéssé" akarja degradálni a véres szíriai helyzetet. A szaúdiak azzal érvelnek, hogy Asszaddal szemben ugyanazt a büntetést kellene alkalmazni, mint Moammer Kadhafival Líbiában: bombázni az elnöki palotát Damaszkuszban és légicsapásokkal megsemmisíteni a szíriai kormányerőket.

Az Egyesült Államok azonban a szíriai rezsimváltáshoz nem akar katonai erőt felhasználni, mert előbb további esélyt akar adni az Iránnal szembeni diplomáciai próbálkozásoknak. Ehhez pedig idő kell, ezért a washingtoni kormány sorra küldi ki a megbízottjait Izraelbe, hogy lebeszélje a jeruzsálemi vezetést az Irán elleni megelőző csapásról. Martin Dempsey amerikai vezérkari főnök egy szenátusi bizottság előtt azt ugyan cáfolta, hogy megpróbált volna közvetlen nyomást gyakorolni az izraeli vezetőkre, a CNN-nek adott interjúban azonban kijelentette: „A jelenlegi időszakban egy katonai csapás destabilizálná a térséget, és nem szolgálná Izrael hosszú távú érdekeit. Nem állíthatom ugyanakkor, hogy sikerült meggyőznöm őket (az izraeli vezetőket) arról, hogy a mi megítélésünk a helyes álláspont, és ők követnek téves szempontokat" - mondta az amerikai vezérkari főnök.

Nem jött be a görög kártya

Amerika azért is szeretne időt nyerni, mert idő kell ahhoz, hogy az elmúlt hónapokban hozott szigorú gazdasági és pénzügyi szankciók életbe lépjenek, és hatást gyakoroljanak. Az új büntető intézkedések a két legérzékenyebb területet, az Iráni Központi Bankot és az iráni olajexportot érintik. A teheráni vezetőket váratlanul érte, hogy az Európai Unió is csatlakozott az amerikai olajembargóhoz Iránnal szemben. Forrásaink szerint arra számítottak, hogy sikerül megzsarolni a pénzügyi válság miatt aggódó európai vezetőket. Különösen Görögországra számítottak, amely az eurózóna államai közül a legnagyobb mértékben függ az iráni olajtól. Az unió azonban összezárt, és hatalmas áldozatokat vállalva inkább megmentette Görögországot, mint hogy kiszolgáltassa a teheráni befolyásnak.

Iránban az eddigi szankciók is fájdalmas következményekkel jártak: a nemzeti valuta 80 százalékkal leértékelődött, és 30 millió ember, a lakosság 37 százaléka hivatalosan is szegénységben él, de az arány ennél vélhetően jóval magasabb. (Az iráni belső helyzetről lásd keretes interjúnkat.)

Bár vannak olyan nézetek, hogy az amerikai-európai olajembargó a gyakorlatban hatástalan, mert Kína korlátlanul felvásárolja az iráni olajexportot, az általunk megkérdezett szakértők szerint ez nem igaz. A pekingi stratégia ugyanis hosszú távú és megbízható energiaforrásokat akar kiépíteni, és Irán - a mai relatív kedvező feltételei ellenére - ezt nem tudja biztosítani. Az a nézet sem állja meg a helyét, hogy amit Európa nem ad el Iránnak, eladja azt Kína. A legfontosabb olajipari szektorban ugyanis a kínai technológia nem tudja kiváltani a sokkal fejlettebb nyugati termékeket, így nem véletlen, hogy az elmúlt öt évben jelentősen visszaesett az iráni olajtermelés. Nem lehet lebecsülni az embargó közvetett hatásait sem: ma már egyre kínosabb a nyugati cégeknek az iráni üzlet, ráadásul az eladások után egyáltalán nem biztos, hogy hozzájuthatnak a vételárhoz.

Bár az iráni rezsim azt állítja, hogy az embargó Európának jobban fájna, mint Iránnak, ez nincs így. Irán exportbevételeiből az OECD-országokba irányuló olajexport 50 százalékkal részesedik, míg fordítva az OECD-térség exportjának alig 5 százaléka jut Iránba. Lehet, hogy július elején, a teljes európai olajembargó életbe lépésével megugranak az olajárak, ez a tízszeres különbség azonban már középtávon is Iránnak okoz nagyobb károkat.

Három forgatókönyv az atomválság kimenetelére

Mindezzel együtt a teheráni vezetés - ha lassabb ütemben is, mint szeretnék, de - tovább folytatja a nukleáris programját. Úgy tudjuk, hogy havonta 11 kilogram katonai felhasználásra alkalmas dúsítású uránt állítanak elő Iránban. Ezzel legkésőbb év végére rendelkezésre áll az első atombombához szükséges hatóanyag.

Izraelben három forgatókönyvvel számolnak. Az első - legrosszabbnak ítélt - menetrend szerint Irán atomfegyverhez jut. Ezáltal nemcsak közvetlenül jelentene halálos veszélyt Izraelre, hanem lehetővé válna az is, hogy az általa mozgatott terrorszervezeteket atomfegyverrel lássa el. Az iráni bomba emellett fegyverkezési versenyt indítana el a Közel-Keleten, ahol Szaúd-Arábia és Egyiptom is jelezte, hogy igényt tart nukleáris fegyverre Iránnal szemben. Ez teljesen átrendezné a térség stratégiai egyensúlyát.

A második - szintén rossznak, de az első változatnál kevésbé veszélyesnek értékelt - változat a katonai csapással számol az iráni atomlétesítmények ellen. Ez - siker esetén - egy vagy több évvel visszavethetné az iráni atomprogramot. Sokan arra figyelmeztetnek, hogy egy izraeli támadás nem érné el a föld alá épített célpontokkal szemben a célját, Danny Ajalon külügyminiszter-helyettes erre annyit válaszolt, hogy „amit ember épített, azt ember le is tudja rombolni".

A harmadik változat azzal számol, hogy az összetett - gazdasági, katonai és diplomáciai - nyomásgyakorlás eredményt hoz, és Irán önként lemond katonai célú nukleáris fejlesztéseiről. Erre volt már példa 2003-ban, amikor a Szaddám Huszein elleni hadművelet idején a teheráni vezetők leállították az urándúsítást, mert nem akarták, hogy Irán legyen az amerikai bombázások következő célpontja. Ahogy megfeneklett azonban az iraki hadművelet, úgy az elrettentés ereje is gyengült, végül 2006 környékén Irán újrakezdte az atomprogramot. A szakértők hangsúlyozzák azt is, hogy a nyomásgyakorlás célja nem valamilyen diplomáciai kompromisszum, hanem az, hogy Irán ellenőrizhető módon hagyjon fel a katonai célú nukleáris fejlesztésekkel.

VÉDETT ZÓNA JÖHET LÉTRE

Amennyiben a „humanitárius folyosók” terve meghiúsul, vagy támadás éri a mentkonvojokat, mégis életbe léphet a hétpontos katonai akcióprogram Szíria ellen.
1. Az Egyesült Államok vezetésével nemzetközi védnökség alá helyeznék Szíria területének egynegyedét. A repülési tilalmi zóna védelmet jelentene a legsúlyosabb támadás alatt álló mintegy 5 millió lakos számára. A védelmi zóna a török–szíriai határtól dél felé terjedne, és magába foglalná Hama, Homsz, Dzsabal al-Zaweya és Idlib városát.
2. A védelmi zónából kitiltanák a szíriai hadsereget és biztonsági erket. A szíriai behatolással szemben a nyugati vadászbombázók keményen fellépnének.
3. A hadmŐvelet kizárólag légicsapásokra korlátozódna. Egyetlen külföldi katona sem tenné be a lábát Szíriába. Az amerikai, török, francia, olasz és brit vadászgépek közel-keleti légitámaszpontokról indulnának bevetésre és járrözésre.
4. Franciaország felajánlotta, hogy rendelkezésre bocsátja a Charles de Gaulle anyahajót, de tudomásul vette, hogy az amerikai légi és mŐholdas támogatás nélkül az akció nem lehet eredményes.
5. A Szíria megmentésére induló koalíció összetétele még alakul. Nicolas Sarkozy megszerezte Nagy-Britannia, Olaszország, Törökország és Katar elvi támogatását. Amennyiben Szaúd-Arábia és Egyiptom is csatlakozna, a védett övezetet ki lehetne terjeszteni tovább déli irányba.
6. A védett övezetben nyugati támogatással mŐköd átmeneti szíriai kormányzat állna fel. A koalíció biztosítaná a lakosság élelmiszer- és orvosi ellátását.
7. A nyugati–arab koalíció nem tŐzné ki célul Basar el-Asszad megbuktatását vagy a védett övezeten kívül a szíriai haderkkel való összecsapást. (Forrás: Debkafile)

Olvasson tovább: