Kereső toggle

Olimpia, te drága!

London túlköltekezett

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Az olimpia mindig vagyonokba kerül – ezzel most Anglia szembesülhet, ahol pár hónap múlva elkezdődnek a harmincadik modern kori nyári olimpiai játékai. Az elmúlt évek azt bizonyítják, hogy az ötkarikás játékok megszervezése sok ráfizetéssel is jár. A legutóbbi drasztikus példa erre Görögország, ahol több mint kétszer annyit fizettek ki a szervezésre, mint tervezték, és sokan a válság kezdetét is ennek tudják be. Hasonló tényekkel kell szembenéznie Nagy-Britanniának, ahol 2007-ben 2 és fél milliárd fontra tervezték a költségeket, mára azonban már 11 milliárdnál tartanak.

Közel hét éve ujjongó angol tömegeket láthattunk a Trafalgar téren, amikor bejelentették, hogy London nyerte el a 2012-es olimpiai játékok szervezését. Ma, több évvel később már inkább az aggódó és a költségektől sóhajtozó szervezők maradtak a képeken. „2007-ben a büdzsét 2,4 milliárd fontra becsülték, ami viszont két év alatt több mint 9 milliárdra nőtt” – írja a The Independent című lap.
Mára további költségek is felmerültek, amelyek az eddigi költségvetést is felülírhatják, további 2 milliárd fonttal emelve az olimpia árát. Ennek egyik oka, hogy a Londoni Olimpiai Szervezőbizottság, a Locog rendkívüli mértékben alábecsülte a biztonsági költségeket, így nemrégiben közel kétszeresére kellett növelniük az erre szánt összeget. „Ismertük a biztonsági kockázatokat már évek óta. Egy nappal az után történtek a 7/7-es londoni metrómerényletek (2005. július 7-én), hogy megnyertük a játékok szervezésének jogát. Ennek kellett volna az egyik első szempontnak lennie a fontossági sorrendben. Ennek ellenére csak megnövelték a biztonsági őrök létszámát” – nyilatkozta Margaret Hodge ellenzéki képviselő a The Independentnek.
A szervezők szintén hatalmas összegeket fektettek egy tömegsportprogramba, amelyben azt a célt tűzték ki maguk elé, hogy 2013 márciusára egymillió embert vesznek rá a sportolásra. Míg ebbe milliókat pumpáltak bele, a célhoz képest csekély, mindössze százezer fő kezdett el rendszeresen sportolni az évek során. Így megdőlni látszik a program, ráadásul alacsony minősége miatt sokak számára eddig is kétséges volt a sikere.
Végül pedig a szervezők további 780 millió fontot, azaz közel 300 milliárd forintot költöttek az olimpiai faluhoz szükséges terület megvásárlására, amely összeg szintén nem szerepelt a 9 milliárdos költségvetésben. A tervek szerint az építkezés húsz éven belül megtérülne, mivel a sportolók elszállásolására készülő házakat úgy építenék meg, hogy azok később körülbelül 8 ezer családnak adnának otthont. „Az olimpai falu telkeinek megvásárlására fordított összeg végül vissza fog kerülni az emberek pénztárcájába a játékok után, ezért nem számítottuk bele a büdzsébe” – állította az angol Intézet Kultúráért, Médiáért és Sportért (DCMS) állami szervezet szóvivője.
Mindent számításba véve, 11 milliárd fontnál tartanak az olimpiai játékok költségei, ami több mint négyszerese az eredeti elképzelésnek. Az pedig már csak hab a tortán, hogy az angol tűzoltók előre láthatólag az olimpia idején is sztrájkolni fognak. Erre válaszul a szervezők az elmúlt két évben nyugdíjba vonult tűzoltók közül kértek fel egy csapatot, hogy vállaljanak szolgálatot a játékok alatt. „Semmi pánik! Papa tűzoltóhadserege készenlétben áll!” – írja némi iróniával a The Independent.

Olvasson tovább: