Kereső toggle

Leminősített nemzetek

Felháborodás fogadta az amerikai döntést Európában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Felkavarta Európát a tengerentúli Standard & Poor's hitelminősítő döntése, amellyel kilenc európai ország besorolásán rontott, közülük négynek egyszerre két fokozattal. Nemcsak az érintett országok vezető politikusai tiltakoztak a politikainak minősített döntés ellen, hanem voltak, akik morális alapon kérdőjelezték meg a nagyhatalmú, ám magáncégként működtetett hitelminősítők „túlhatalmát". A pápai állam félhivatalos lapja, a L'Osservatore Romano szerint az S&P döntése „olyan időpontban jött, amikor a piacok éppen a helyreállás első halvány jeleit kezdték felmutatni az adósságkezelés terén", ezért gyanús, hogy a „támadás időzítése tökéletes volt" ezzel szemben.

Egyszemélyes vacsora: ezzel a címmel készült a hatvanas években az a brit szatirikus jelenet, amelynek felújított változata most az ARD televízió jóvoltából nagy siker Németországban. Az eredeti darabban a 90 éves milliomosnő, Miss Sophie komornyikjával egyedül ünnepli az újévet, mert a szokásos vacsoravendégek már mind elhunytak. A komornyiknak kell ezért mindenki helyett tósztot mondani, hogy „minden úgy legyen, mint régen", miközben egyre spiccesebb léptekkel igyekszik kiszolgálni úrnőjét.

A komédia komédiájában Angela Merkel az idős Miss Sophie és Nicolas Sarkozy az alázatos komornyik, aki miután kitöltötte a pezsgőt, egymás után mond pohárköszöntőt a hiányzó vendégek - a görög Papandreu, a spanyol Zapatero és a brit Cameron - helyett (az olasz Berlusconi egy tigrisbőr szőnyeg képében van jelen). Merkel figyelmezteti a hajbókoló komornyikot, hogy vigyázzon a felszolgálásnál, mert a tripla A minősítése láthatja kárát. A jeleneten természetesen csak a németek tudtak szívből nevetni, hiszen mindenki értette az üzenetet: akárki van is jelen egy csúcstalálkozón, ma egyedül Angela Merkel (és Németország) számít Európában, és már csak a spicces francia komornyik hiszi azt, mintha a színjátékkal tényleg minden „úgy lenne, mint régen".

Az újévben aztán ez az illúzió is elúszott: a Standard & Poor's amerikai hitelminősítő nyolc másik európai országgal együtt Franciaországot is leminősítette, miközben Németország megtartotta legmagasabb státuszát. Így végképp nyilvánvaló lett, hogy ma Berlin szava dönt Európában.

„Megvagyunk nélkülük"

A „fekete pénteken", január 13-án közzétett bejelentés - amely pontosan száz nappal a francia elnökválasztás előtt érkezett - nagy pofon volt Nicolas Sarkozy számára. Úgy tűnt, hogy szertefoszlott a „Merkozy-mítosz", a francia-német vezetésű Európa álma. Az államfő napokig kerülte az újságírókat, miközben szocialista kihívója, Francois Hollande minden hírcsatornán elmondta, hogy a leminősítés „nem Franciaországnak, hanem egyedül Nicolas Sarkozy személyének és politikájának szól". Martin Aubry, a szocialista párt főtitkára szerint viszont Sarkozy „a lecsúszás elnökeként" fog bevonulni a történelembe, az árat pedig a franciák fogják megfizetni.

Végül Mario Draghi, az Európai Központi Bank (EKB) elnöke sietett a francia elnök segítségére. Draghi kijelentette, hogy a hitelminősítők nélkülözhetők, mert a piaci szereplők önállóan is meg tudják hozni a gazdasági hírek alapján a megfelelő befektetési döntéseket. „Meg kell tanulnunk meglenni a hitelminősítők nélkül, de legalábbis meg kell tanulnunk nélkülük is megítélni a hitelképességet" - mondta az EKB-vezér, aki szerint a Standard & Poor's bejelentése zavart keltett, éppen miközben Európa a két és féléves adósságválságból igyekszik kilábalni. Ez után már Sarkozy is előállt, és közölte, hogy a tripla A minősítés elvesztése Franciaország számára „nem létező esemény".

Kit minősít?

A kritikusoknak sok tekintetben igazuk van, mert a francia gazdaság stabil, és az ország kedvező demográfiai helyzete jó piacot kínál. Franciaország 1975-ös első besorolása óta mindig a legjobb AAA értékelést kapta a Standard & Poor's-tól, aminek következtében nagyon kedvező feltételekkel vehetett fel hiteleket a piacról. A francia állampapírok hozama szinte teljesen megegyezett az elmúlt években a német állampapírokéval, az elmúlt hónapokban azonban lehetett érzékelni, hogy a piacok leárazták Franciaországot, aminek következtében a leértékelés előtt a francia állampapírok után közel kétszer annyit - még mindig csak közel 3 százalékot - kellett fizetni, mint a német állampapírokért.

Az S&P ennek a 36 éves „idillnek" vetett véget, amikor január 13-án Franciaországot egy fokozattal lejjebb, az AA+ kategóriába sorolta. A hitelminősítő cég kilátásba helyezte, hogy a mostanit egy újabb leértékelés követheti még ebben az évben vagy a jövő év elején, véleményük szerint ugyanis a kormány deficitcsökkentési politikája nem elég sikeres, a növekedés pedig valószínűleg nem éri majd el az 1 százalékot.

A hivatalos kommunikáció igyekezett bagatellizálni a döntés következményeit: a francia miniszterelnök röviddel a minősítés után kifejtette, hogy ez elsősorban az euróválság következménye és nem a rossz gazdaságpolitikáé. Francois Fillon szerint az S&P besorolása nem a kormány gazdaságpolitikájának szól, és nem szabad neki túl nagy jelentőséget tulajdonítani. Fillon szerint az országnak fontos a jelenlegi gazdaságpolitikát, a költségvetési kiadások csökkentését folytatnia, amelynek következtében véleménye szerint 2016-ban (vagyis kellően sokára ahhoz, hogy a mai vezetésen ne lehessen ezt az ígéretet számon kérni...) már költségvetési pozitívuma lesz Franciaországnak.

Hasonlóan értékelte a helyzetet Francois Baroin gazdasági miniszter, aki a leértékelést követően a France2 közszolgálati televízió műsorában kifejtette, hogy „ez természetesen nem jó hír, de nem katasztrófa, nem szabad megrémiszteni a franciákat". A pozitív kormányzati kommunikáció mellesleg természetes, a leértékelés híre ugyanis mindössze száz nappal az idei elnökválasztás előtt érkezett. Az újraválasztásért küzdő Sarkozy elnök, aki mellesleg az elmúlt hónapokban egyre jobban elkezdett felzárkózni szocialista riválisa, Francois Hollande mögé, most mindent megtesz, hogy bagatellizálja a negatívabb besorolást.

Elégedetlenül és csalódottan nyilatkozott a Standard & Poor's leminősítésére szinte az összes többi érintett is. A ciprusi miniszterelnök elfogadhatatlannak nevezte a döntést. Szerinte Ciprus éppen a krízisből való kilábalás jeleit mutatja. Dimitrisz Hrisztofiasz úgy véli, hogy „a legutóbbi leminősítés tisztességtelen, és valamiféle hátsó szándék áll mögötte".

Werner Fayman osztrák kancellár szerint a hitelminősítő cég döntése „helytelen és felfoghatatlan", mivel Ausztria gazdasága továbbra is jó helyzetben van. Maria Fekter pénzügyminiszter is továbbtolta a felelősséget, mondván, a leminősítés legfőbb oka Ausztria szoros gazdasági kapcsolata Olaszországgal és Magyarországgal, hiszen ezeken a pontokon nagyon sebezhetővé vált a gazdaságuk.

Az S&P egyébként azzal indokolta döntését, hogy az európai válságkezelés rossz irányba halad, és a pénzügypolitika nem képes orvosolni a versenyképesség gyengülését.

A friss spanyol miniszterelnök szocialista elődjére, Zapateróra mutogatott, emellett megígérte, hogy visszaállítja a Spanyolországba vetett gazdasági bizalmat, valamint ösztönözni fogja az európai reformok ügyét. Olaszországban szintén voltak összefogást pártoló hozzászólások. Giorgio Napolitano elnök szerint az EU-nak összetartóbbnak kéne lennie, hiszen szerinte „sürgető szükség lenne politikai összefogással és hatékony gazdasági szövetségben cselekedni". Olaszország az egyik legnagyobb „áldozata" a Standard & Poor's-nak, hiszen az eddigi besoroláshoz képest két szinttel lejjebb került. Mario Monti olasz miniszterelnök számított a leminősítésre, de a mértéke még őt is meglepte. „További probléma, hogy ez egyes beruházásokat is lehetetlenné tesz" - mondta a kormányfő. Mindazonáltal nem mulasztotta el, hogy ne jelentse ki, hogy továbbra is mindent megtesz azért, hogy Olaszországot és Európát kivezesse a válságból.

Portugália a bóvli kategóriában Magyarországnál is alacsonyabb besorolást kapott. Pedro Passos Coelho miniszterelnök szerint a döntés nemcsak hogy politikai színezetű, hanem még veszélyes is. „Elég veszélyesnek tűnik, hogy az intézmény a besorolásait politizálásra használja fel." Szerinte az országa fejlődött eddigi helyzetéhez képest, és az ilyen leértékelések egyáltalán nem segítik az országot, főleg amikor „politikai formát öltenek". A portugál külügyminiszter sem nyilatkozott elégedetten a döntésről, véleménye szerint „érdemes lenne rendszabályozni a hitelminősítők besorolásait". A portugál kormány álláspontja szerint a cég „felcserélte az eddigi stratégiáját, amelyben országról országra haladva egymástól függetlenül értékelte a gazdaságokat, és ehelyett átvett egy szisztematikus elemzést, amely az eurózónán alapszik, és nem feltétlenül képviseli a nemzeti realitásokat".

„Lejárt az IMF ideje"

A Vatikáni Bank elnöke is bírálta a Standard & Poor's döntését. Ettore Gotti Tedeschi a Vatikáni Rádiónak adott interjúban figyelmeztette a hitelminősítőket, hogy az eddigieknél „sokkal inkább tudatában kell lenniük döntéseik következményeinek", és „sokkal jobban meg kellene magyarázni azt, hogy mit miért tesznek". A pápai állam félhivatalos lapja, a L'Osservatore Romano szintén felelősségre vonta az S&P-t. „A döntésük olyan időpontban jött, amikor a piacok éppen a helyreállás első halvány jeleit kezdték felmutatni az adósságkezelés terén", ezért gyanús, hogy a „támadás időzítése tökéletes volt" ezzel szemben.

XVI. Benedek pápa az elmúlt héten elítélte a pénzpiacoknak a világ felett gyakorolt ellenőrzését, és nemzetközi rendszabályokat sürgetett ezzel szemben. „Az adósságválság Európában és az Egyesült Államokban lehetőséget kínál arra, hogy olyan új szabályokat léptessünk életbe, amelyek biztosítják a méltóságteljes élethez való jogot."

A Vatikán tavaly októberben már javaslatot tett a nemzetközi pénzügyi és monetáris rendszerek reformjára. A 18 oldalas dokumentum szerint szükség lenne egy államoktól független és „etikus" központi jegybank (egyfajta új IMF) létrehozására, továbbá javasolja a pénzügyi tranzakciók megadóztatását. Ez utóbbi bevezetését Franciaország éppen a Standard & Poor's leminősítése előtt jelentette be.

A pápai állam Igazság és Béke Tanácsának dokumentuma szerint a jelenleg működő pénzügyi intézmények elavultak, és gyakran nem elég hatékonyak a válságok kezelésében. A szöveg elítéli a „piac bálványozását" és a „neoliberális gondolkodást", amely csak technikai megoldásokat keres a gazdasági nehézségekre. A jelentés sürgeti, hogy a világgazdaság fogadjon el „szolidaritási etikát" a gazdag és a szegény államok között. „A válság felszínre hozta azt, hogy mennyire elterjedt az olyan viselkedés, mint az önzés, a kollektív kapzsiság és a javak felhalmozása" - áll a dokumentumban.

A Vatikán arra figyelmeztetett, hogy ha nem sikerül időben megoldást találni az „igazságtalanság különböző formáira", akkor olyan ellenségesség, sőt erőszak szabadulhat fel a társadalmakban, amelyek „még a legstabilabbnak tartott demokratikus intézmények alapjait is alááshatják". Emiatt sürgetik egy világméretű jogosítványokkal rendelkező „legfelsőbb hatóság" létrehozását, amely dönthetne a globális gazdasági kérdésekben. A Vatikán javaslata szerint ez az intézmény - egyfajta „központi világbank" - kezdetben az ENSZ keretei között jönne létre, de később függetlenné válhatna. Ennek feladata lenne többek között biztosítani azt, hogy a fejlett országok ne éljenek vissza a gyenge államokkal szembeni túlerejükkel.

A dokumentum egyik fejezete név szerint bírálja a Nemzetközi Valutaalapot, amely „nem képes többé stabilizálni a világ pénzügyi rendszerét, és nem tudja féken tartani a rendszerben felgyülemlő adósságkockázatot". Ezért lenne szükség egy olyan új, erős intézményre, amely meg tud valósítani egyfajta globális monetáris szabályozást. Ez a testület a dokumentum szerint egyfajta „központi világbank" lenne, amely a nemzeti bankokhoz hasonlóan világméretekben szabályozná a forgalomban lévő pénz mennyiségét és a monetáris forgalmat.

A Vatikán közleménye leszögezi: tisztában vannak azzal, hogy egy ilyen lépés az egyes nemzetállamok hatalmának „fokozatos és kiegyensúlyozott átadásával járna a világ és a regionális hatalmi szervek számára", de a pápai állam képviselői szerint erre „szükség van, különösen, hogy az emberi társadalom, a gazdaság és a technológia gyors változásai átlépnek a nemzeti határokon, amelyeket a globalizált világ már amúgy is nagyon meggyengített".

A közlemény nem tér ki arra, hogy ki finanszírozná az új központi világbank felállítását. Ebben akár a Vatikán is szerepet vállalhat, hiszen a pápai állam a világ egyik, ha nem éppen a legerősebb gazdasági szereplője. A Time magazin már 1965-ben mintegy 10-15 milliárd dollár értékűre becsülte a Vatikán likvid (a felbecsülhetetlen értékű ingatlanokat és szépművészeti alkotásokat nem tartalmazó) vagyonát.

Ez az összeg ma, közel fél évszázaddal később egyes becslések szerint elérheti a 2000 milliárd dollárt. Ez az összeg - amelynek része a világ legnagyobb aranykészletének számító vatikáni kincstár tartaléka is - megfelel az Európai Unió teljes GDP-je 10 százalékának. Nagyságrendjére jellemző, hogy már a feléből fedezni lehetne az eurózóna valamennyi eladósodott államának rendbetételét. (Közreműködött: Lukács András, Petrőcz Jordán, Morvay Péter)

„Második magyar szabadságharc”

Miközben számos nemzetközi médium bíráló hangon írt a magyarországi folyamatokról, a Scotsman címŐ skót függetlenségi párti napilap példamutatónak tartja az új magyar alkotmányt Európa számára.
„Amikor az Európai Unió, az Egyesült Nemzetek, az IMF, a baloldali kommentátorok, Hillary Clinton és a többiek mind a kezüket tördelik és az egyik lábukról a másikra billegnek, méltatlankodva az Új Világrenddel szembeni állítólagos sérelem miatt – nos, akkor ez meglehetsen megbízható jele annak, hogy valaki, valahol valami szokatlanul konstruktív dolgot tesz” – írja A második magyar forradalom olyan inspiráló, mint az els címmel január 15-én megjelent cikk bevezetje.
„Az els kérdés, amely felháborodást provokált a kritikusok között, az, hogy Magyarország nem köztársaság többé, miután ezt a szót eltörölték az ország hivatalos megnevezésébl. A baloldali kommentárok szerint ez azt jelzi, hogy a demokrácia veszélyben van. Tekintve, hogy Magyarországon 1946. február 1-jén kiáltották ki a köztársaságot, az alig 17 százalékot szerzett kommunista párt irányítása alatt álló kormány kezdeményezésére, ez a fogalom nem éppen a polgári szabadságjogok illatát hordozza magán” – írja a Scotsman, amely szerint a „republikánus nomenklatúra” eltávolítása már 2000-ben megkezddött Magyarországon, a milleniumi törvényben, amikor a királyi jelvényeket ünnepi menetben átszállították a Parlamentbe.
A Scotsman szerint az Európai Unió „Frankfurti marxistái” számára anatémát jelent az, hogy az új alkotmány a történelmi folytonosságra és a nemzedékek egymásutániságára hivatkozik, hogy elismeri a kereszténység nemzetfenntartó erejét, valamint a családot és a nemzetet tartja az ország létezése alapjának, a fogantatástól kezdve védelmezi az emberi életet, a házasságot pedig egy férfi és egy n közötti szövetségnek tartja. A napilap szerint viszont éppen ezek a rendelkezések eredményezik azt, hogy az alaptörvény több emelettel az „ócska szólamokból álló EU-lapszerzdé-sek” felett áll.
A Scotsman emlékeztet arra, hogy az alkotmány felsorolja a kommunizmus bŐneit, és büntethetvé teszi a „szovjet-éra” felelseit. „Magyarország demokratikus átmenetét gyakran fájdalommentesnek nevezték, mert amikor a vörös nomenklatúra látta, hogy a játéknak vége, készpénzzé tették a vagyont, és bellük lettek az új gazdagok. A Magyar Szocialista Munkáspárt egyetlen szót elhagyott a nevébl, és hamarosan visszanyerte a hatalmát.” A lap szerint csak azok háborodnak fel a számonkérhetségen, akik úgy gondolják, hogy „a jobboldal bŐnöket követ el, a baloldal pedig legfeljebb hibázik”.
„A legnagyobb fájdalmat azonban az okozza, hogy a kormány befolyást szerezhet a Magyar Nemzeti Bank felett. Miért? Mert a választott képviselk felülírhatják a bónuszokkal teletömött elit részrehajlását – és minden európai ország választói pont ezt szeretnék elérni, de eddig hiába.”
„A magyar alkotmány a kulturális és erkölcsi érzékenység ébredését jelzi a Brüsszelbl diktált integráció és politikailag korrekt büntetések felett” – fejezi be cikkét a skót lap, amely szerint a dokumentum egy magas civilizációval rendelkez nemzet mŐve, amely visszaigényli örökségét és autonómiáját. „Ezért a morális relativizmusba és politikai passzivitásba süllyedt Európa számára inspirációt kell, hogy jelentsen.” (M. P.)

Olvasson tovább: