hetilap

Hetek hetilap vásárlás
A perzsa atom
Az ENSZ is titkolta a teheráni programot

2011. 11. 10.
A Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) a héten nyilvánosságra hozta az iráni nukleáris programról készített új jelentését. Az ENSZ szakosított szervezete hivatalosan is megerősítette, hogy Irán atombomba létrehozására törekszik. Izraelben ugyanakkor úgy vélik, hogy a most nyilvánosságra került információk már több éve rendelkezésre állnak, csak a Nobel-békedíjas egyiptomi Mohamed el-Baradei vezetése alatt a NAÜ vissza-tartotta azokat. Az elmúlt hetekben az izraeli média egy lehetséges katonai csapásról cikkezett, de elemzők szerint bizonytalan eredménnyel járna egy Irán elleni légicsapás. Különösen, hogy egy bekapcsolva hagyott mikrofon leleplezte: Nicolas Sarkozy és Barack Obama – vagyis Izrael két szoros szövetségese – „ki nem állhatja” Benjamin Netanjahut.

„A NAÜ jelentését legalább tíz állam titkosszolgálata által gyűjtött információkra alapozták. Ez pedig az emberiség tragédiája" - írta a Jediót Ahronót című izraeli napilap, amely szerint a jelentés arra tett pecsétet, amit a vezetők már két éve tudtak, így valószínű, hogy „a világ sokkal rosszabb helyzetben van annál, mint amit kedden nyilvánosságra hoztak".

Egy másik izraeli újság, a Jiszroél Hájóm pedig elnézést kért a világtól, hogy igazuk volt. A szerző arra emlékeztetett, hogy a NAÜ feleszmélése semmi újat nem mondott Izraelnek, amely közel húsz éve figyelmezteti a világot az iráni nukleáris fegyverkezés veszélyeire. Ezek a veszélyek pedig az iráni ballisztikusrakéta-programnak köszönhetően napjainkban már nemcsak a Közel-Keletet fenyegetik, hanem Európát is.

Dore Gold, Izrael volt ENSZ-nagykövete már 2011 júliusában felhívta erre a figyelmet az ATV-nek adott exkluzív interjújában, amikor arra emlékeztetett: „Irán nem csak Izrael számára jelent fenyegetést, ugyanis ha csak Izraelt akarnák elpusztítani, akkor nem fejlesztenének több ezer kilométer hatótávolságú rakétaarzenált." Mint mondta, a teheráni rezsim Észak-Koreából olyan ballisztikus rakétákat szerzett be, amelyekkel 2500 vagy akár 3500 kilométerre is képesek csapást mérni. „Irán olyan hatalommá kíván válni, amely Európát is fenyegeti, és ezért is ajánlotta fel az Egyesült Államok, hogy rakétapajzsot épít Lengyelországban, mert ezek az országok is már az iráni rakéták hatótávolságába esnek" - figyelmeztetett Gold, aki szerint ezzel a perzsa államnak az a célja, hogy amennyiben terjeszkedne a Közel-Keleten, akkor a NATO ennek ne merjen gátat vetni.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!