hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Le a tőkésekkel!
Totális államot és kapitalizmus nélküli világot akarnak

2011. 10. 20.
„Mi vagyunk a 99 százalék" - ezzel a jelszóval hirdetett szeptember 17-ére tiltakozó demonstrációt „a Wall Street elfoglalására" egy kanadai reklám- és fogyasztóellenes csoport. Az akció kezdeményezője, Kalle Lasn (képünkön jobbra) az „arab tavasz" mintájára azt üzente: eljött az „amerikai ősz" ideje a nagyvállalatok és bankok uralma alóli felszabadulásra. A New York-i akcióból azóta világméretű tüntetéshullám alakult ki, amelyhez a legkülönbözőbb csoportok csatlakoztak, de a szervezők azt állítják, hogy a mozgalomnak nincs vezetője, és nem áll mögöttük semmilyen politikai vagy gazdasági erő.

„Amikor a nyáron összeültünk ötletelni a szerkesztőkkel, fotósokkal és barátainkkal, hogy mi legyen a következő akciónk, mind azt éreztük, hogy valami olyat kellene elkezdeni itt is, mint ami Tunéziában és Kairóban történt. Amerika megérett arra, hogy elinduljon egy ilyen „haragmozgalom". Megszondáztattuk itt-ott az ötletet, és nekiálltunk a szervezésnek" - mondta az ABC Newsnak adott interjújában Kalle Lasn, az Adbusters című magazin főszerkesztője.

A 69 éves, észt származású Lasn Kanadában él, és az ezredforduló ellenkultúrájának egyik jelképes alakja. Olyan globális akciók fűződnek a nevéhez, mint a „Tévémentes világnap" és a „Ma ne vásárolj semmit" mozgalom. Az Adbusters magazin cikkei és címlapjai tudatosan provokálnak, és a kiadvány a viszonylag szerény, 90 ezres példányszáma ellenére nagy hatással volt számos civil mozgalomra és értelmiségi aktivistára. A kapitalizmusellenes magazint többször is megvádolták antiszemitizmussal. Először 2004-ben, amikor azt írták, hogy a Bush-kormányzat háborúpárti neokonzervatív támogatói közül sokan zsidók, majd 2010-ben, amikor a Gázai övezet blokádja elleni tiltakozásul fotósorozatot tettek közzé. Ezeken a képeken a „megszállás alatt élő" palesztinokat a varsói gettó mártírjaival állították párhuzamba, miközben az izraeli katonákat a náci SS-katonákhoz hasonlították. A kiadvány bírálói szerint a képekkel a magazin nemcsak Izraelt démonizálta, hanem a náci népirtás mértékét is igyekezett minimalizálni. Kalle Lasn visszautasította a vádakat, szerinte csak egyes „befolyásos zsidó szervezetek és kanadai politikai erők" akarták megfélemlíteni őket.

A szervezők kezdettől fogva ambiciózus célokat tűztek ki maguk elé. „Egyszerű a követelésünk: az elnök állítson fel egy bizottságot arra, hogy elválassza a pénzt a politikától, és így nekikezdhessünk egy olyan program kidolgozásának, amelyre az új Amerika épülhet" - írták az Adbusters júliusi számában. Egyben tiltakozó akciót hirdettek New Yorkban, a Wall Street közelébe. Azt kérték az emberektől, hogy „árasszák el Manhattan déli részét, állítsanak fel sátrakat, tábori konyhákat, békés barikádokat és foglalják el a Wall Streetet".

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!