Augusztus végén egy héten belül két olyan természeti csapás sújtotta az Egyesült Államok keleti partvidékét, amelyek külön-külön sem fordultak elő az elmúlt ötven évben. A virginiai földrengés nyomán megsérült a Washington egyik jelképének számító Lincoln-obeliszk, az Irene hurrikán pedig New Yorkban okozott hatalmas áradásokat. Csak a legutóbbi katasztrófák okozta károk több mint 12 milliárd dollárra rúgnak az Egyesült Államokban, miközben az idei év már eddig is világszerte súlyos és rendkívüli természeti csapások sorát hozta.
A 2011-es év már eleve árvízzel kezdődött: Ausztráliában a katasztrófaövezet területe kétszer nagyobb volt, mint Texas állama. Azonban nemcsak árvíz, hanem több országban földrengés is pusztított. Januárban földrengés sújtotta Argentínát, Chilét, Iránt, Pakisztánt, Tadzsikisztánt és Tongát is. Februárban ez a sorozat folytatódott Burmában, a csendes-óceáni szigeteken és Christchurch városában, Új-Zélandon. Majd kíméletlenül lesújtott Japánra is, márciusban az ázsiai ország történetének egyik legnagyobb katasztrófáját szenvedte el, a 9-es erősségű rengés leginkább egy sci-fi filmre emlékeztetett. 32 kilométerre a Csendes-óceán felszíne alatt a rengés egy 39 méter magas vízoszlopot létrehozva a szárazföld belsejébe zúdult, s az útjában álló autókat, hajókat épületeket, játékszerként tolta egymásra, miközben Honshu szigetét 3 méterrel arrébb mozdította. Több mint 15 ezer ember halt meg, és mintegy 5 ezren nyomtalanul eltűntek a tengerben és a sárlavinák alatt.
Szupertornádók
A világ még alig ocsúdott fel a japán földrengés-cunami-atomkatasztrófa sorozat okozta sokkból, amikor az Egyesült Államok déli és keleti részein tornádóhullám kezdődött. A „szuperkitörés" néven elhíresült sorozat négy olyan tornádót produkált, amelyek elérték az amerikai Nemzeti Meteorológiai Szolgálat (NSW) által kidolgozott ötfokozatú Fujita-skálán a maximumot. Ezek közül a legerősebb a Joplin várost letaroló tornádó volt. Az 1600 méter széles, több örvényből álló óriástornádó egy májusi vasárnap délután csapott le a kisvárosra. Az NSW hivatalos bejelentése szerint a május 22-én Missouri államban, Joplin fölött kialakult forgószél sebessége meghaladta a 320 km/órát.
A heves vihar Kansas délkeleti részétől Missouri délnyugati területéig pusztított. Több forgószél alakult ki, ezek közül ez az egy fejlődött 5-ös fokozatúvá. (2011-ben azonban ez már a második EF5-ös tornádó volt, az első április 27-én Marion megyében 78 életet követelt.) A forgószél észlelését megelőzően 24 perccel adták ki a tornádóriasztást, ami - bár rövidnek tűnik, megfelel az előírásoknak - ha „átlagos" tornádóról van szó. A brutális forgószél most azonban 1200 méter széles sávban tarolt, vonulási útja mentén további kisebb tornádók is keletkeztek. uuu
A május végi adatok szerint csak Joplin területén 142 fő vesztette életét, és 750 sérült meg, a város jelentős területe szinte teljesen megsemmisült. A joplini tornádó az 1950-es, modernnek számító első meteorológiai feljegyzések óta a legsúlyosabb, az Egyesült Államok történelmében pedig a nyolcadik legsúlyosabb, illetve legtöbb halálos áldozatot követelő vihara volt.
Az amerikai mércével is különösen mozgalmas tavasz az Egyesült Államok népszerű nevén csak Tornádófolyosónak nevezett középső területein volt a legaktívabb. Több helyen a pusztítás zónájának szélessége elérte a másfél mérföldet (2,4 kilométer), miközben egy átlagos tornádó „csupán" 150 méter széles csapást szokott vágni.
2011-ben eddig már 522 halálos áldozatot követeltek a forgószelek Amerika-szerte, a tornádószezonból pedig még hetek vannak hátra. Csak áprilisban 875 tornádót erősítettek meg hivatalosan, ami ugyancsak rekord, pedig a május-június is intenzív tornádóidőszaknak számít. Az idei statisztika újabb viharok nélkül is változhat, ugyanis Joplin környékén többeket továbbra is eltűntként tartanak számon.
Közben az augusztus végi Irene hurrikán halálos áldozatainak a száma 44-re emelkedett az Egyesült Államokban. Az Irene - amely ugyan trópusi szélviharrá szelídült, mire elérte az Egyesült Államok északkeleti részét - összesen 11 szövetségi államban szedte áldozatait, de korábban tombolása a Dominikai Köztársaságban 3, Puerto Ricóban pedig 1 ember életét követelte. Ebben a hurrikánban az volt a szokatlan, hogy a keleti parton Dél-Karolinától New Englandig kellett felkészülni az érkezésére, de a trópusi vihar - rácáfolva az elnevezésére - még Kanadában is súlyos áradásokat okozott.
A hurrikán miatt több mint 2 millió embert szólítottak fel a hatóságok az Egyesült Államok keleti partján, hogy átmenetileg hagyják el otthonaikat, és menjenek biztonságosabb helyre. A CNN szerint a haditengerészet a nyílt tengerre küldte a hajóit a Virginia államban található kikötőkből, hogy elkerüljék a vihart. New Yorkban az alacsonyabban fekvő városrészekben, például Manhattanben és Long Islanden több mint 250 ezer, a szomszédos New Jersey államban további 750 ezer embert érint a kitelepítés. A hurrikán több mint 12 milliárd dollárnyi kárt okozott az Egyesült Államok keleti partján. (2005-ben a Katrina hurrikán, amelynek következtében víz alá került New Orleans nagy része, 80 milliárd dolláros kárt okozott.)
Szellemváros, félelem nélkül
„Nem volt pánikhangulat. Az amerikaiak a helyzet magaslatán voltak. Mindenki tette a dolgát" - nyilatkozta a Heteknek egy magyar turista, aki barátjával együtt akaratlanul is testközelbe került a természeti csapással, amikor az Irene hurrikán éppen az egyhetes New York-i látogatásuk alatt csapott le.
Elmondása szerint a New York-iak komolyan vették a helyzetet, és ennek megfelelően felkészültek a természeti csapásra. A média napokkal előtte beharangozta a hurrikánt, és folyamatosan erről szóltak a tévécsatornák, valamint az újságok címlapján is szerepelt a téma. A magyar látogatók is innen tudták meg, hogy a New York-i metrót szintén lezárják a veszély idejére. A sajtón keresztül folyamatosan tájékoztatták az embereket, akiknek határozottan felhívták a figyelmét arra, hogy maradjanak otthon, és ne menjenek ki az utcára: „Az emberek napokkal előtte már felkészültek a hurrikánra. Bár láttam olyan személyt is, aki a vihar előtt jól megpakolva távozott a bevásárlóközpontból, ő próbált betankolni, de ez nem volt jellemző. Sokan beszögelték az ablakokat, és belülről le is ragasztották, hogy ha betörik, ne essen szét szilánkokra. Láttam egy férfit, aki még a boltjának a cégtábláját is leszerelte, hogy azt se fújja le a szél." A szemtanúk szerint ezzel együtt nem érezték, hogy az emberek félnének, hanem megfelelően kezelték a veszélyhelyzetet.
A hurrikán megérkezésekor hirtelen nagyon viharossá vált az idő, beszürkült az ég, és ömleni kezdett az eső. „Lenéztünk, és volt egy ember, aki lépni sem tudott, olyan erősen fújt a szél - mesélte a magyar turista, aki barátjával együtt a vihar alatt jórészt a hotelben tartózkodott. - Mivel azt hittük, hogy ez a hurrikán előszele, azon gondolkodtunk, hogy mekkora lehet majd az igazi vihar?" A hotel lakói közül sokan az épület aulájában kísérték figyelemmel az eseményeket, ahol a kihelyezett képernyőkön folyamatosan mentek a híradások a hurrikánról. A helyiekkel ellentétben a turisták között több aggódó tekintetet is láttak a hotelben. Amikor a vihar ideje alatt egy kicsit kimentek a hotelből, „teljesen kihaltak voltak az utcák, New York szellemvárossá vált", ami elképesztő volt abban a városban, amely az egyik mondás szerint „soha nem alszik". Senki nem volt az utcán, csak pár embert láttak, akik épp hazafelé siettek a rendkívül viharos időben. Sokan a munkahelyre sem tudtak bemenni ezen a két napon. Úgy tűnik azonban, hogy ez a kényszerű munkaszünet sehol se okozott problémát a munkaadóknak. Minden üzlet zárva tartott, néhány bevállalós kisbolton kívül, „akik még a legnagyobb viharban is nyitva voltak - bár azt nem tudom, hogy minek" - idézte fel a szemtanú.
Mikor lenyugodott a vihar, és kimentek a szállodából, mindenfelé letörött ágakat, kidőlt fákat láttak: „Falevelek és szemét hevert mindenütt a földön, de betört ablakot nem is láttunk." Amikor megindult a takarítás, a helyieken látszott, hogy megkönnyebbültek és megnyugodtak. „Sokkal nagyobbra számítottak. Örömöt láttam a szemükben, hogy ilyen jól megúszták." A hurrikán ugyanis végül sokkal gyengébb lett, mint azt előre jelezték, mert New Yorkot elérve a vihar lelassult, és ereje meggyengült, így nem okozott katasztrófát. (Petrőcz Jordán)
Egy különös sorozat
Bár nagy kiterjedése és speciális geográfiai helyzete miatt az Egyesült Államok vezeti a világ tornádó- és hurrikánzónáinak listáját, az idei csapássorozat már politikai témává is vált. A CBS televízió felmérése szerint egyébként az amerikaiak nagy többsége (42 százaléka) a tornádóktól tart a leginkább, ezt követi a földrengés (18 százalék) és a hurrikán (9 százalék).
„Nem tudom, mit kellene még tennie Istennek, hogy a politikusok felfigyeljenek rá. Volt földrengésünk és hurrikánunk. Vajon elkezdünk végre hallgatni rá?" - tette fel a kérdést egy választási gyűlésén Michele Bachmann, a Tea Party keresztény konzervatív mozgalom által támogatott republikánus elnökjelölt.
Blogjában a The Washington Post emlékeztetett rá, hogy Bachmann nem először beszélt az égiekről, hiszen már elnökjelöltségét is isteni akaratként állította be. Bár a megjegyzés az amerikai sajtó egy részében heves reakciókat váltott ki, a CNN idén tavasszal készített felmérése szerint az Egyesült Államokban az emberek 38 százaléka gondolja úgy, hogy a természeti katasztrófákat Isten küldi valamilyen figyelmeztetésül.
A témáról - amint az Amerikában természetes - több könyv is megjelent. Ezek egyike, William R. Koenig Szemtől szembe című könyve azt a meglepő kérdést vizsgálja, hogy lehet-e valamilyen összefüggés az Egyesült Államok közel-keleti politikája és az országot ért természeti és gazdasági csapások között?
Koenig azt állítja, hogy az elmúlt húsz évben - amióta amerikai kezdeményezésre megindult a területet a békéért elvre épülő békefolyamat - a 10 legköltségesebb biztosítási esemény, a 12 legköltségesebb hurrikán, a 3 legpusztítóbb tornádó és a 2 legnagyobb terroresemény közvetlenül egybeesett azzal, hogy az éppen hivatalban lévő elnök vagy a Kongresszus Izrael státusával és határaival kapcsolatos állásfoglalást tett.
Koenig ezzel azt állítja, hogy „Isten így jelzi az amerikai vezetőknek nemtetszését az Izrael felosztásával kapcsolatos kezdeményezéseik miatt". Ezt az állítást természetesen nem lehet egzakt módon bizonyítani, a szerző által összeállított lista mégis elgondolkodtató lehet, különösen néhány héttel a New York-i ENSZ-székházban az 1967-es fegyverszüneti vonalak mentén történő palesztin államalakításról (és ami együtt jár ezzel: Jeruzsálem felosztásáról, a Golán-fennsík, valamint Júdea és Szamária elcsatolásáról) tartandó szavazás előtt.
1991. október 30.: A madridi békekonferencián Bush elnök arra ösztönzi Izraelt, hogy fontolja meg a „területet a békéért" javaslatot, vagyis ajánlja fel a - vallásos zsidók és keresztények szemében Istentől kapott - földet az araboknak a béke fejében. Amint a konferencia elkezdődött, egy nagy kiterjedésű vihar alakult ki az Egyesült Államok észak-atlanti partvidékén, amely keletről nyugat felé vonult, és rekordnak számító, az addigi legmagasabb hullámokat produkálta a térségben, komoly károkat okozva New England partjainál.
1992. augusztus 23.: Az izraeli-arab béketárgyalások éppen Washingtonban folytatódnak, amikor Floridában az Andrew nevű hurrikán áthalad a félsziget déli részén, Amerika történetének legsúlyosabb természeti katasztrófáját okozva ezáltal: a kárt 30 milliárd dollárra becsülik, 65 ember meghalt és 180 ezer ember vált hajléktalanná.
1994. január 16.: Clinton elnök találkozott Hafez Asszad szíriai elnökkel, hogy megvitassák az izraeli Golán-fennsík átadásának feltételeit. A találkozót követő 24 órán belül 6,9-es erősségű földrengés rázta meg Dél-Kaliforniát. A Northridge-rengés 57 áldozatot követelt, és 20 milliárd dolláros kárt okozva az évtized második legnagyobb természeti csapása volt az Andrew hurrikán után.
1998. szeptember 28.: Madeleine Albright amerikai külügyminiszter elkészítette azt a megállapodástervet, amely szerint Izrael Ciszjordánia 13 százalékát a Palesztin Hatóság fennhatósága alá rendeli. Ugyanezen a napon találkozott Clinton elnök Jasszer Arafattal és Benjamin Netanjahuval a Fehér Házban, hogy a megállapodást véglegesítsék. Még ugyanezen a napon lecsapott a George hurrikán, amely 280 km/órás sebességgel találta el Amerika partvidékét a Mexikói-öbölnél. A kár 1 milliárd dolláros volt.
1998. október 15.: Netanjahu és Arafat Marylandben, a Wye River Farmon találkoznak. A megbeszélést Clinton elnök kezdeményezte, aki az egyhetes maratoni csúcs során hat alkalommal utazott a helyszínre, hogy a feleket megállapodásra bírja. Közben október 17-én hatalmas felhőszakadás és tornádó pusztított Texastól délre, San Antonio régióban, amelyet elöntött a víz. Az esőzések és az árvizek egy héten át tartottak, miközben a víz Texas állam területének 25 százalékát elárasztotta. Október 21-én Clinton a régiót katasztrófa sújtotta területté nyilvánította. Netanjahu és Arafat végül október 23-án aláírta a Wye River megállapodást a területek átadásáról, Clinton azonban nem teljesítette ígéretét a kémkedésért elítélt izraeli Jonathan Pollard szabadon bocsátásáról.
1999. május 3.: Ezen a napon akarta Jasszer Arafat eredetileg kikiáltani a palesztin államot, Jeruzsálem fővárossal. A bejelentést Clinton elnök kérésére Arafat 1999 decemberéig elhalasztotta. Még aznap délután hatalmas tornádó csapott le Oklahoma és Kansas államra. A vihar 484 km/órás sebességgel száguldott - ez a legmagasabb érték, amit eddig valaha is feljegyeztek. A viharok 72 órán át pusztítottak, összesen 72 tornádó alakult ki, és 50 ember meghalt.
2001. szeptember 11.: Az amerikai történelem legsúlyosabb terrortámadásának napján az eredeti tervek szerint délelőtt 11 órakor az amerikai ENSZ-nagykövet végleges megállapodást készül javasolni a világszervezet közgyűlésén a palesztin állam létrehozásáról. Reggel 8.48-kor terrortámadás érte New York központját. A belvárost és az ENSZ-székházat lezárták. A javasolt megállapodásról azóta sem szavaztak soha.
2005. augusztus 17.: Ariel Saron miniszterelnök döntése alapján megkezdődik 9000 zsidó lakos erőszakos evakuálása a Gázai övezetből az izraeli hadsereg közreműködésével. Miközben a kitelepítés zajlott, a Mexikói öbölben megkezdődött a Katrina hurrikán pusztítása. A vihar augusztus 29-én lerombolta a New Orleansot körülvevő gátakat, és a város 80 százalékát 7-8 méter magasan elöntötte a víz. 2006. januári adatok szerint 1836 halottat és 3200 eltűnt személyt tartanak nyilván.
A Katrina hurrikán legalább 170 milliárd eurónyi kárt okozott, ami messze meghaladta a 2001. szeptember 11-ei terrortámadás okozta károkat is.
2005. október 18.: Ezen a napon találkozott Bush elnök először a Palesztin Hatóság új elnökével, Mahmúd Abbásszal. A találkozón Bush azt követelte, hogy Izrael állítsa le a települések építését a Nyugati parton, és kijelentette, hogy Izraelnek kell hordoznia a felelősséget minden lépésért, ami a békét veszélyezteti. Október 24-én a mérések kezdete óta minden idők legerősebb atlanti-óceáni ciklonja, a Wilma hurrikán pusztított Florida partjainál, 52 ember halálát és mintegy 30 milliárd dolláros kárt okozva.
2007. február 2.: A közel-keleti kvartett, vagyis az ENSZ, az Európai Unió valamint Oroszország és az Egyesült Államok képviselői találkoztak Washingtonban. A megbeszélésen Condoleezza Rice külügyminiszter egy új közel-keleti tervet jelentett be, amelyben megígérte a palesztinoknak az államalakítást. Ugyanezen a napon egy szupertornádó alakult ki Florida középső részén. A 110 kilométeres sávban pusztító éjszakai vihar 25 ember halálát okozta.
2010. április 20.: Barack Obama felszólítja Izraelt, hogy állítsa le a lakásépítkezéseket Jeruzsálemben. Ezen a napon robbant fel a Deepwater Horizon fúrótorony a Mexikói-öbölben. A balesetben 11 ember meghalt, és a kiömlött sok száz millió liter nyersolaj az Egyesült Államok történetének legnagyobb olajkatasztrófáját okozta. A BP cég számításai szerint a katasztrófa következményeinek kezelése és a kártalanítás 41,1 milliárd dollárba került.
2010. július 6-7.: Obama elnök vendégül látja Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnököt a Fehér Házban, ahol azt követeli tőle, hogy kérjen bocsánatot a gázai blokádot áttörni akaró török hajó elleni támadás miatt. Eközben hőséghullám éri el az Egyesült Államok északkeleti partjait Washingtontól New Yorkig. A fővárosban 43 fokot mértek, és 13-an meghaltak.
