Kereső toggle

Damaszkuszi csapda

Ellentmondások Obama stratégiájában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Újabb arab vezető találta meg a magyarázatot arra, hogy az emberek miért tüntetnek az utcákon. „Szíria egy nagy külső összeesküvés célpontja" - közölte Basar al-Asszad a damaszkuszi parlamentben elmondott beszédében. Hasonlóan reagál Moamer Kadhafi is az uralma ellen indult felkelésre: „a keresztesek", „az al-Kaida", „bedrogozott csőcselék" - éppen mikor milyen lábbal kelt fel a líbiai „Vezető Testvér".

A szíriai elnök előbb a nép közé lövetett, majd - tíz nap gondolkodási idő után - kiállt eléjük és közölte, hogy „tovább halad a reformok útján". Az embereket „megtévesztették", azért mentek ki az utcákra. „De ha valaki reformot akar, itt vagyunk mi" - nyugtatott meg mindenkit Asszad, aki beszédében nem mulasztotta el megemlíteni azt a várost, ahol biztonsági erői a legtöbb - közel száz - tüntetőt lőttek le az elmúlt napokban. „Deraa ott él minden szíriai szívében" - mondta meghatottan. De Asszad nem a civil áldozatok miatt érzékenyült el: „Ez a város a frontvonalon áll Szíria ellenségével, Izraellel szemben."

Szíriában az utcai megmozdulások azt követően kezdődtek, hogy Deraában letartóztattak néhány fiatalt, akik kormányellenes jelszavakat festettek egy ház falára. A tüntetések gyorsan továbbterjedtek más városokra is. A hatalom először lövetett, majd felvette a jóságos arcát. Asszad kegyesen elfogadta a - gyakorlatilag hatalom nélküli - szír kormány lemondását, és miniszterelnököt nevezett ki. Ezt a nem túl eredeti menekülési utat megpróbálta Ben Ali tunéziai elnök (sikertelenül) és Abdullah jordániai király is (egyelőre sikerrel). A szíriai elnök szabadon engedett közel háromszáz politikai foglyot is, nem oldotta viszont fel a több mint 50 éve érvényben lévő rendkívüli állapotot. Ezt apja, a néhai Hafez al-Asszad az Izraellel fennálló hadiállapot miatt tartotta fenn, és ebben fia is követte.

A véres tüntetések Basar al-Asszad tizenegy éves uralmának eddigi legnagyobb kihívását jelentik. De az elnök nem csak a belső elégedetlenség miatt aggódik. Láthatta a tunéziai és egyiptomi elnök bukását, szeme előtt bombázzák a szövetséges vadászgépek Kadhafi főhadiszállását (persze, csak óvatosan, mert Obama elnök kijelentette, hogy a támadás célja nem a rendszerváltás és Kadhafi eltávolítása, mert ilyen célokat csak elődje követett, „mi pedig tanultunk az iraki példából"). Libanonban a Hariri miniszterelnök elleni merényletet vizsgáló ENSZ-vizsgálat megállapította Szíria felelősségét a gyilkosságban, bár a Hezbollah zsarolása miatt halogatják ennek nyilvánosságra hozatalát. De Asszad tudja, hogy nem lenne nehéz összeállítani egy vádiratot ellene a Nemzetközi Bíróság számára.

Emellett Damaszkuszban van egy sor terrorszervezet központja. A palesztin Hamasz és az Iszlám Dzsihád vezetője a szíriai fővárosban él. A libanoni Hezbollah katonai bázisa is Szíria, innen jutnak el az iráni fegyverszállítmányok az Izrael elleni harchoz. Damaszkuszon keresztül jut el az utánpótlás az iraki al-Kaida terrorcsoportok számára. A szíriai terrorista oázis lakói közül a Hezbollah katonai parancsnoka, Imad Mugnije ellen 2007 telén merényletet követtek el. Mugnije volt a felelőse az 1983-as bejrúti robbantásnak, amelyben mintegy 250 amerikai tengerészgyalogos meghalt.
Szíriának az atomprogramja miatt is van titkolnivalója. Asszad még azután is folytatta a földalatti nukleáris tevékenységet, hogy Izrael három és fél éve lebombázta az észak-koreai gyártmányú, Irán által finanszírozott atomreaktort Deir az-Zourban. Kitiltotta az országból a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség ellenőreit, miközben a műholdak felvételein legalább négy további atomlétesítményre bukkantak.
Asszad a hírszerzési jelentések szerint nagy mennyiségű vegyifegyverrel is rendelkezik. A Jane’s Intelligence Review brit biztonságpolitikai szaklap elemzői azt feltételezik, hogy ennek a vegyifegyver-készletnek az alapját Szaddám Huszein vetette meg, amikor közvetlenül a szövetségesek támadása előtt 2003-ban átszállította a tömegpusztító fegyvereit Szíriába. A szíriai rakétaarzenál Izrael minden pontjára képes eljuttatni ezeket a halálos fegyvereket.
A szíriai kurdoknak is súlyos sérelmeik vannak Asszaddal szemben. Amikor Szaddám Huszein bukása után 2004-ben létrejött az iraki autonóm Kurdisztán, a szíriai elnök könyörtelenül elfojtotta az országában élő kurdok szimpátiatüntetéseit. Szaddámhoz (és most Kadhafihoz) hasonlóan bombáztatta a kurd falvakat, a vezetőiket megkínoztatta. A kurdok – a velük szövetséges arab, drúz és keresztény közösségekkel együtt – hiába fordultak az ENSZ-hez és az Egyesült Államokhoz, hogy vizsgálják ki az ellenük elkövetett etnikai erőszakot, segélykiáltásaik – akárcsak a törökországi kurdoké – eddig süket fülekre találtak.

Ha Szíria ilyen veszélyforrást jelent a szomszédai és saját népe számára és a lakosság is kész önfeláldozóan felkelni az Asszad-rezsim ellen, akkor logikus a kérdés, hogy mikor kezdeményeznek a nyugati hatalmak Líbia mintájára Szíria elleni határozatot az ENSZ-ben. Asszadnak ettől – egyelőre – nem kell tartania. Hillary Clinton amerikai külügyminiszter ugyanis kizárta a katonai erő alkalmazását Szíriával szemben, sőt még meg is dicsérte Asszadot mint „reformert”. Az amerikai médiában épp az utóbbi hónapokban indult mosolyoffenzíva arra, hogy megváltoztassák a Bush-korszakban a gonosz tengelyéhez sorolt Szíriáról kialakult negatív képet. A USA Today külön mellékletben mutatta be „a modern, reformer gondolkodású Szíriát”, a Vogue divatmagazin pedig Asszad feleségéről közölt portrécikket, „Aszma al-Asszad, a sivatagi rózsa” émelyítően édeskés címmel. Az írásból kiderül, hogy a 35 éves first lady fő célja az, hogy „aktív polgári gondolkodásra” ösztönözze az országban élő több mint hatmillió 18 év alatti szíriai fiatalt.
Miért kap esélyt Amerikától Asszad, aki a tömegbe lövetett és miért kellett mennie Mubaraknak, aki megtiltotta a hadseregének azt, hogy erőszakot alkalmazzanak a tüntetőkkel szemben? Miért bombázzák Kadhafit, miközben nem merült fel a líbiai beavatkozáshoz hasonló reakció a tüntetőkkel szembeni szintén véres megtorlást gyakorló Jemennel, Bahreinnel vagy Szaúd-Arábiával szemben?
Egy neves közel-keleti politikai elemző, Caroline Glick szerint a szíriai (jemeni, bahreini stb.) rendszerváltás ellenzői arra hivatkoznak, hogy ha Asszadot megdöntik, akkor a Muzulmán Testvériség veszi át a hatalmat. „Ez igaz lehet, bár a jól szervezett kurd ellenzék miatt a Testvériségnek sokkal nehezebb dolga lenne, mint Egyiptomban, ahol viszont Mubarak bukása után meghatározó pozícióba jutottak” –írta Glick a Jerusalem Postban megjelent elemzésében. „De míg Egyiptomban a Testvériség sokkal rosszabb alternatíva, mint Mubarak volt, Szíriában a dzsihádisták – legalábbis rövid távon – nem lennének veszélyesebbek, mint Asszad uralma.”
Líbiában nem állították le a nyugati beavatkozást, miután kiderült, hogy a Kadhafi ellen fellázadt erők között sok egykori al-Kaida és Hezbollah fegyveres veterán van, akik korábban Irakban és Afganisztánban harcoltak. Ezt a tényt nem csak a Daily Telegraph brit lap által kiszivárogtatott hírszerzői jelentések erősítették meg, hanem a NATO hadműveleti parancsnoka, James Stavridis tábornagy is elismerte. (Lásd keretes írásunkat.)
Barack Obama ennek ellenére lehetségesnek nevezte azt, hogy felfegyverezzék a líbiai felkelőket. Az elnök gondosan ügyel arra, hogy megkülönböztesse líbiai politikáját elődeinek stratégiájától. A légitámadások megindítása után közel két héttel elmondott beszédében kijelentette, hogy nem várt éveket a beavatkozásra (mint Bill Clinton tette Ruandában és Boszniában) és nem akar szárazföldi háborúba bonyolódni (mint George W. Bush Irakban). A lázadók felfegyverzése viszont felidézi egy korábbi időszak gyakorlatát, amikor az Egyesült Államok az afganisztáni mudzsahedeknek szállított korszerű fegyvereket, hogy a Szovjetunió ellen harcoljanak. Utóbb a tálibok ezekkel a fegyverekkel már az amerikaiak ellen harcoltak.
Obama bízik abban, hogy a légicsapásokkal előbb-utóbb távozásra lehet bírni Kadhafit, vagy elpártolnak tőle a katonai egységek, bár egyelőre egyiknek sincs látható jele. Az elnök – és még inkább európai szövetségesei, akik szintén szabadulni szeretnének a nem túl népszerű katonai akcióból – kész lenne büntetlenséget is garantálni a líbiai diktátornak, ha külföldre távozna. (Bár Kadhafi magyar származású felesége – Szafija Farkash, alias Farkas Zsófia – nyomán akár Magyarországot is választhatná, a kettős állampolgárság elnyerésére mégsincs esélye. Az atv.hu-nak nyilatkozó Wetzel Tamás honosításért felelős miniszteri biztos szerint Kadhafi vélhetően elbukna a törvény által előírt nemzetbiztonsági kockázatelemzésen és a magyarnyelv-tudása sem valószínű, hogy elérné a kívánatos szintet. Pedig ha állampolgárságot kapna, Magyarország teljesíthetné a NATO felé a líbiai akcióhoz eddig elszabotált hozzájárulást, és az offshore vagyonok hazatelepítésére adott kedvezményes adókulcsból is szép összeg ütné a költségvetés markát, tekintve Kadhafi és családja több száz milliárd dolláros magánvagyonát…)
A líbiai „győzelem” azért is fontos lenne a nyugat számára, mert február közepe, a Kadhafi elleni felkelések kezdete óta több mint 20 százalékkal emelkedett a kőolaj világpiaci ára. Az extraprofitból hatalmas bevételekhez jut Szaúd-Arábia és az Öböl-országok, amiből juthat a lázongó tömegek lecsillapítására, de nagyot kaszál Irán és Venezuela is, aminek viszont nem örülnek Washingtonban. Ha tartósan 100 dollár felett marad az olajár, az OPEC-országok exportbevétele idén először átlépheti az 1000 milliárd dolláros álomküszöböt.
A Kadhafi elleni korlátozott akció arra is alkalmas Obamának, hogy feledtesse az Iránnal szembeni stratégia kudarcát. Az elnök hiába ígért megválasztása után diplomáciai nyitást Teheránnak, Irán tovább folytatja atomprogramját, miközben egyre kevésbé kell tartania az amerikai katonai akciótól. A perzsa állam eddig az arab lázongások nagy nyertesének tűnik. Nem csak az olajbevételek, és az atomprogrammal kapcsolatos nemzetközi amnézia miatt, hanem azért is, mert Tunéziától a közeli Bahreinig a térségben mindenütt növekedett a síita befolyás. Ráadásul az év végéig valamennyi amerikai katonát kivonják Irakból, így még kevesebb akadálya lesz az iráni terjeszkedésnek.

Az arab világban zajló felfordulás közben sem állt le, sőt inkább felgyorsulni látszik a „békefolyamat”, amely egyre inkább a palesztin állam egyoldalú elfogadását jelenti. Ehud Barak izraeli védelmi miniszter a héten arra figyelmeztetett, hogy hamarosan olyan „diplomáciai cunami indulhat el, amire az [izraeli] közvélemény nincsen felkészülve”.
Eddig 110 ország ismerte el egyoldalúan a palesztin államot. Nagy-Britannia, Franciország és Németország áprilisban olyan új javaslattal készül előállni, amely nyomán, ha nem születik néhány hónapon belül megállapodás az izraeliek és a palesztinok között (amire jelenleg semmi esély, mivel Mahmúd Abbász még tárgyalni sem hajlandó), akkor ősszel egyoldalúan elismernék az ENSZ-ben a palesztin államot, ráadásul az 1967 előtti határok mentén. Ez azt jelentené, hogy Izraelt akár nemzetközi katonai erővel is arra kényszeríthetnék, hogy adja át a „megszállt területeket”, Ciszjordániát és Kelet-Jeruzsálemet. Ennek pedig olyan következményei lehetnek, amelyek mellett a mai közel-keleti felfordulások apró torzsalkodásoknak tűnhetnek majd.

Olvasson tovább: