Tömegek ünnepeltek Dél-Szudán fővárosában, Dzsubában, amikor a szudáni választási bizottság elnöke februárban bejelentette a januári, Dél-Szudán függetlenedéséről szóló népszavazás hivatalos eredményét. Mások azonban nem fogadták ilyen békésen az eredményeket. Egyes hírek szerint Szudán északi és déli részének határán fegyveres konfliktus zajlik felkelőcsoportok és katonák között, nem sokkal a referendum eredményeinek bejelentése után.
Az összecsapásokban legutóbb több tucat ember életét vesztette. Szándékosan gyújtogatnak a szudáni kormánykatonák az ország területi vitáját képező, olajban gazdag részén, Abjei térségében. Az atrocitásról a világ közvéleménye George Clooney amerikai színész által tavaly decemberben elindított műholdas nyomon követési programja révén szerezhetett tudomást.
A hivatalos eredmények szerint a választók több mint 98 százaléka az olajban gazdag déli országrész önállósulására, egy új ország létrehozására voksolt. A január elején megtartott egyhetes népszavazás hivatalos eredményeit először al-Basír elnök kapta kézhez, aki elismerte és elfogadta a dél-szudániak akaratát. Február 14-én a föld 193 országa a Dél-Szudán név mellett döntött, többnyire pragmatikai okokból, mivel ezt az elnevezést eddig is használták.
Új idők járnak Afrikában: Dél-Szudán a második új állam a szomszédos Eritrea mellett az afrikai kontinensen, amely a gyarmatosítás idejéből örökölt határokat népszavazással felülbírálta (pontosabban a harmadik, ha beleszámítjuk Algériát, amely szintén 1962-ben így vált függetlenné).
Szudán 1956-os függetlensége óta a 2005-ös békemegállapodásokig, tíz év kivételével észak és dél mindig polgárháborút vívott egymással. 2003-ban tört ki a dárfúri konfliktus az ország nyugati részén, így békéről továbbra sem lehet beszélni. Az egyébként 500 etnikai csoportot és 100 nyelvet számláló országot 41 millió lakossal két nagy csoportra szokták osztani: egyrészt az északi arab lakosság, illetve az arabizált (de fekete vagy világosabb fekete bőrű) pásztortörzsek, másrészt a teljesen fekete bőrű, animista (ősi vallásokat követő) földművelő törzsek, amelyeknek csak elenyésző százaléka keresztény, bár ez az arány az elmúlt harminc évben folyamatosan többszöröződött, emiatt a „keresztény délt” szokták szembeállítani a „muzulmán északkal”.
Az északi rész (az ország három-negyede) sivatagosodása és az ivóvízkészletek drámai csökkenése miatt az arab nomád csoportok egyre délebbre vagy nyugatra keresnek megélhetést. A jelenlegi elnök, al-Basír 1989-es hatalomra jutása óta fegyverekhez juttatta a nomád törzseket, sőt megígérte nekik, hogy amennyiben sikerül kiirtani a feketéket, megkaphatják a földjüket. (Afrika szerelmese. Hetek, 2010. október 15.) Ez a jelenség nemcsak az animista, illetve keresztény törzseket érintette délen, hanem nyugaton az egyébként muzulmán fekete törzseket is. Emiatt al-Basír diktatúráját „dupla appartheidként” szokták emlegetni, mivel a vallás és a bőr színe alapján diszkriminálja polgárait. Sőt az apartheidnél rosszabb rendszer ez, mivel al-Basírt azzal vádolják, hogy népirtást rendez az értéktelennek ítélt etnikai csoportok ellen. Ezt a vádat 2009-ben a Nemzetközi Büntetőbíróság (ICC) ugyan elejtette, de az emberiség elleni bűncselekmények és a háborús bűnök miatt nemzetközi letartóztatási parancsot adott ki al-Basír ellen.
Északon 450 körül érkezett meg a kereszténység. Az 5 keresztény királyság a 8. századtól folyamatosan ellenállt az arab és egyben muzulmán inváziónak, majd 1505-ben egész Észak-Szudán muzulmán uralom alá került, így eltűnt a kereszténység. 1820-tól az ottomán (egyiptomi) hatalom igyekezett ellenőrzése alatt tartani a mai Dél-Szudán területét, hogy a fekete lakosságból minél több rabszolgát – a „fekete aranyat” – eladhassa (például az angoloknak). 1881-ben lázadás történt északon, az ottomán (egyiptomi) hatalommal szemben, amelynek a vezetője Mohammed Ahmed saját magát Mahdinak (azaz messiásnak) nevezte. Mohammed Ahmed célja egy teljesen tiszta iszlám állam megalapítása volt az angolokkal együttműködő korrupt ottománokkal szemben. A Mahdi kísérlete 1897-ig tartott. Ez idő alatt a fekete törzsek rohamszerű arabizációja és iszlamizációja zajlott az ellenkezők tömeges meggyilkolása mellett. A brit hadsereg végül megszabadította a lakosságot a Mahdi terrorrendszerétől. A történelemben a Mahdi korszaka az első modern népirtásként maradt fenn (jóval a nagyobb méretű örmény népirtás előtt), amelynek az első hivatalos, humanitárius okokból vívott háború vetett véget. A mai Dél-Szudánt közigazgatásilag teljesen elválasztották Szudán északi részétől, pontosan a fekete lakosság védelme miatt. 1956-ban a brit gyarmatosítók mégiscsak úgy döntöttek, hogy „összerakják” a déli és északi részt, amely Szudán néven vált függetlenné. A déliek egyáltalán nem erre számítottak, azonnal fegyvert is ragadtak. Az első polgárháborúnak 1972-ben lett vége, amikor észak egy széles autonómiát adományozott délnek. Majd olyan elnök került hatalomra, aki az előző megállapodást nem ismerte el, visszavonta az autonómiát, és folytatta az ország iszlamizációját. 1983-ban a déliek újból fegyvert fogtak, egészen a 2005-ös békemegállapodásokig.
A déliek „szerencséje” az volt, hogy al-Basír terrorkapcsolatai (például Bin Ladent és más al-Kaida-vezetőt is vendégül látott, és vélhetően terroristákat kiképző táborokat működtetett) nagyon kezdték szúrni Washington szemét. 1993-tól a terrorállamok listájára került, és 1997-től komoly gazdasági szankciók léptek életbe Kartúm ellen.
Dél-Szudán legfőbb politikai pártja a Szudáni Népi Felszabadítási Mozgalom (SPLM), a Szudáni Népi Felszabadító Hadsereg (SPLA) politikai szárnya a szétválási folyamat során mindent megtesz, hogy egyértelmű legyen: al-Basírral ellentétben, ők nem tartják magukat egy vallás vagy egy nép képviselőinek. Az új ország demokratikus elkötelezettségét viszont megkérdőjelezi, hogy a kormányzó párt, az SPLM dominálja a dél-szudáni politikát, minimális teret engedve más pártoknak. Al-Basír viszont az ország kettéválása után komoly kereszténytisztogatást ígér északon (ha nem rendeződik júliusig az állampolgárság kérdése, az északon élő mintegy 1 millió menekült „kereszténynek” vissza kellene költöznie délre). Ezzel szemben a kartúmi ifjúság attól tart, hogy a keresztény lakosság kiűzése a saría szigorítását fogja jelenteni mindenki számára. Nyílt titok, hogy a délen élő néhány százalék muzulmánból sokan szavaztak a függetlenség mellett, valamint a dárfúri muzulmánok is, ha tudnának, szívesen elszakadnának az al-Basír-diktatúrától. Az egyiptomi, tunéziai események mintájára a kartúmi fiatalok ezekben a napokban kimennek az utcára, hogy követeljék al-Basír visszavonulását. A tüntetőknek lendületet ad az is, hogy kiderült, al-Basír az évek során a kőolajbevételekből 9 milliárd dollárt menekített ki az országból külföldi bankokba.
A munka nagy része azonban csak most kezdődik. Július 9-én lejár a hatéves időtartamra kötött átfogó béke-egyezmény, így a következő félévben hosszú és kemény tárgyalások várnak a dél-szudáni vezetésre. Kartúmmal meg kellene ugyanis egyezni egy sor fontos kérdésben, többek között az olajbevételek megosztásában és az állampolgárság ügyében, emellett a közös határ is kijelölésre vár, és a közel 40 milliárdos államadósságot is rendezni kell mihamarabb.
Dél-Szudánon belül is számtalan konfliktusforrás lappang. Az utóbbi hónapok során közel 180 ezer dél-szudáni tért haza északról, az ő helyzetük máig nincs megoldva. Az általános fejletlenség már önmagában óriási kihívás Dél-Szudán számára, ahol az írástudatlanság 80 százalékos, ahol a lakosság 70 százaléka nem jut semmiféle egészségügyi ellátáshoz, és ahol összesen 50 kilométernyi aszfaltozott út található.
