hetilap

Hetek hetilap vásárlás
Madoff fia öngyilkos lett, kétéves unokáját is perlik
Generációk csapása

2010. 12. 17.
Holtan találták otthonában Mark Madoffot, a korábban 65 milliárd dolláros szupercsalást elkövetett Bernard Madoff idősebbik fiát. Mark Madoff apja letartóztatásának második évfordulóján, december 11-én vetett véget életének: manhattani luxuslakásában egy kutyapórázra akasztotta fel magát.

A holttestre apósa talált rá, aki lánya riasztására érkezett a lakásba. Madoff ugyanis kora reggel depressziós hangulatú e-maileket küldött feleségének, amelyekben éppen csak azt nem mondta ki, mire készül. Egy, a levelek tartalmát ismerő személy szerint azt írta feleségének: „Nélkülem jobb lesz az életetek… szeretlek.” A négyéves lányukkal éppen Disneylandben időző feleség a legrosszabbtól tartva telefonált apjának, aki már csak a tragédia bekövetkeztét láthatta. Mark Madoff kora reggeli öngyilkossága közben kétéves fia nyugodtan aludt a szomszéd szobában.
Madoff azóta nem tudott felszabadulni a történtek hatása alól, hogy apját, aki az Egyesült Államok történetének valószínűleg legnagyobb csalója, két évvel ezelőtt letartóztatták. Fiai, Mark és Andrew állítólag semmit nem tudtak apjuk pénzügyi manővereiről és csalásairól, bár széles körben elterjedt a találgatás, miszerint ők is részesei voltak a „Ponzi-trükk” néven elhíresült csalássorozatnak. Bár ellenük is folyt vizsgálat, végül egyikük ellen sem emeltek vádat. Mark Madoff ennek ellenére úgy érezte, előbb-utóbb ő is bíróság elé kerülhet.
A 46 éves Mark Madoff halálát rettenetes és szükségtelen tragédiának nevezte ügyvédje, Martin Flumenbaum, aki szerint vére mindenképpen az apja lelkén szárad. „Mark apja hatalmas bűnének ártatlan áldozata volt, aki két év szakadatlan nyomás, hamis vádak és burkolt gyanúsítgatások terhe alatt végül feladta a küzdelmet” – jelentette ki Flumenbaum.
Madoff azóta nem beszélt a szüleivel, hogy 2008-ban fény derült apja ügyleteire. Az elmúlt két év érzelmi hullámvölgye és a jogi problémák sokasága egyre jobban megviselte nemcsak érzelmeit, hanem egészségét és házasságát is – a végső lökést azonban nyilvánvalóan az jelenthette, hogy a halála előtti héten három kiskorú gyermeke (korábbi házasságából szintén született egy gyermek) neve is felmerült a perek során, amikor Irvin Picard, a Bernard Madoff cégének felszámolását felügyelő gondnok kártérítési pert indított valamennyi Madoff leszármazott ellen.
Bernard Madoff idősebb fia 1986-ban csatlakozott a céghez, ahol apja tisztességtelen üzleteitől független területen dolgozott. A periratok ugyanakkor kiemelik, hogy fényűző életét a Bernard L. Madoff Investment Securities munkatársaként kapott hatalmas fizetésből sikerült fedeznie: 2006-ban 34 millió dollárt keresett, a következő évben pedig több mint 9 milliót.
Mark Madoff korábban nagyvilági életet élt, és családi élete éppen olyan irigylésre méltó volt, mint anyagi helyzetéből fakadó kiváltságai. Felesége, Stephanie a divatszakma sikeres képviselője, két kisgyermeket neveltek New York-i luxuslakásukban, ahol többek között a világhírű rocksztár Jon Bon Jovival éltek egy épületben. Az édes élet azonban apja letartóztatásának napján egy csapásra véget ért: a család tagjai egytől egyig megbélyegzettnek számítottak. A csalássorozat számos áldozatának meggyőződése volt, hogy Mark és Andrew mindent tudott apja ügyleteiről. Pénzügyei bírósági ellenőrzés alá kerültek, és a társadalmi megvetés hatására felesége is elhagyta a Madoff nevet: ez év elején a jobban hangzó Morgan családnevet vette fel. 
Mark Madoff halálhíre a pénzüket vesztett egykori befektetőket is megrázta. A sajtó által megkérdezett áldozatok mindegyike fájdalmát és megdöbbenését fejezte ki a fölött, hogy a csalássorozat még két évvel az elkövető letartóztatása után is emberéletet követelt. Bernard Madoff, aki a rá kiszabott százötven éves szabadságvesztését tölti, az őt fogva tartó börtön szabályai szerint valószínűleg nem vehet majd részt fia temetésén.

150 év börtön

Bernard Madoff húsz éven át építgetett piramisjátékban, az úgynevezett Ponzi-trükk segítségével mintegy 65 milliárd dollárral károsította meg áldozatait, akik közül többen egész életük megtakarítását vesztették el. (A csalás névadója az olasz származású Charles Ponzi, aki az 1920-as években hasonló ügyletekkel szedte áldozatait.) A Bernard L. Madoff Investment Securities folyamatosan látszatbevételeket produkált, sohasem létezett tőzsdei ügyleteket dokumentált, miközben a korábbi befektetőknek járó, irreálisan magas hozamokat az új befektetők pénzéből finanszírozta. A gazdasági válság azonban jelentősen csökkentette a befektetők számát, így további források hiányában Madoff belebukott üzletébe. Az áldozatok pénzének nagy részét a tőzsdén eljátszották, illetve a család fényűző életmódjának finanszírozására fordították. Madoffot végül saját fiai jelentették fel, miután ellentmondásos intézkedései miatt kérdőre vonták. Az Egyesült Államok történetének legnagyobb csalásaként elhíresült ügyletért a jelenleg 72 éves Bernard Madoffot összesen százötven év, szövetségi börtönben letöltendő szabadságvesztésre ítélték.

Hetek Univerzum
Nemzeti Média - és Hírközlési Hatóság, 1525 Budapest, Pf. 75. | +36 1 457 7100 (telefon) | +36 1 356 5520 (fax) | [email protected] | www.nmhh.hu
Alapító-főszerkesztő: Németh Sándor - Founder Editor in Chief: Németh Sándor. Kérdéseit, észrevételeit kérjük írja meg címünkre: [email protected]. - The photos contained in the AP photo service may not be published and redistributed without the prior written authority of the Associated Press. All Rights Reserved. - Az AP fotószolgálat fotóit nem lehet leközölni vagy újrafelhasználni az AP előzetes írásbeli felhatalmazása nélkül! Copyright The Associated Press - minden jog fenntartva!