Kereső toggle

Kifárasztásra játszanak

Mit kér Abbász azért, hogy szóba álljon Netanjahuval?

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Egyszerre járt Izraelben és a Palesztin Autonómia területén a térségben Cathrine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főmegbízottja, Ban Ki Mun, az ENSZ főtitkára és George Mitchell szenátor, Obama elnök személyes kiküldöttje. Mindhármuk célja volt, hogy előmozdítsák a közvetlen izraeli-palesztin tárgyalások újrakezdését. A diplomáciai keringő egyelőre nem hozott látható eredményt. Hacsak az Arab Liga külügyminiszterei a hónap végén másképpen nem döntenek.

Úgy tűnik, hogy lejárt a közvetett tárgyalások ideje. A döntő fordulat a legutóbbi, washingtoni Obama-Netanjahu találkozón következett be, amelyen az amerikai elnök magáévá tette Netanjahu indítványát a közvetlen tárgyalásokról. Tavaly ősszel az izraeli kormányfő a telepítési tevékenység részleges és ideiglenes befagyasztását a közvetlen tárgyalások újraindításához kötötte. A tízhónapos moratórium szeptember végén lejár, és a közvetett tárgyalások idáig semmilyen eredménnyel sem jártak. Az Egyesült Államokban közelegnek a szenátusi és képviselőházi választások, és miközben Izrael amerikai támogatottsága egyre erősebb (igaz, köztük nőtt azok száma, akik a fenntartásaikat is kifejezik a gázai helyzet vagy a jeruzsálemi építkezések miatt), az amerikai közvélemény - úgy tűnik - nem nézte jó szemmel, hogy Obama túlságosan is kritikusan bánt Washington legszilárdabb közel-keleti szövetségesével.

A múlt hétvégén Cathrine Ashton és George Mitchell is a térségben jártak, hogy valamiféle egyezséget kovácsoljanak ki a szembenálló felek között. Az egyeztetésekbe bevonták a nagybeteg Hoszni Mubarakot, aki külön-külön tárgyalt az amerikai közvetítővel, Netanjahuval és Mahmúd Abbásszal is. Az alaphangot azonban Abbász ütötte meg. A csúcshétvége előtt egy jordániai napilapnak azt nyilatkozta, hogy csak előfeltételekkel lenne hajlandó a közvetlen tárgyalásokra. Eszerint Izraelnek még a közvetlen tárgyalások újrafelvétele előtt el kellene köteleznie magát az 1967. júniusi „határok" mellett, és abba is bele kellene egyeznie, hogy az eljövendő palesztinai arab állam keleti határait egy nemzetközi békefenntartó katonai egység őrizné.

Abbász ugyanakkor nem említette azt a korábban hangoztatott előfeltételt, hogy Izrael azonnali hatállyal, teljes mértékben és véglegesen szüntesse be az 1967-ben elfoglalt területen a zsidó települések építését. Ezt egyesek a rugalmasság némi jelének tekintik. Az igazság ezzel szemben az, hogy amennyiben Izrael előre elkötelezi magát az 1967 júniusa előtti „zöld vonalra" való visszavonulás mellett, akkor a telepítési tevékenység abszolút befagyasztásának követelése értelmetlenné válik. Netanjahu izraeli kormányfő azonban ragaszkodik az előfeltételek nélküli tárgyalásokhoz.

Korábban Ehud Olmert és Mahmúd Abbász még közvetlenül és előfeltételek nélkül tárgyaltak. Sőt Olmert olyan javaslatot tett, amely Ehud Barak kormányfő 2000-es nagyvonalú ajánlatához képest is kedvezőbb volt a palesztinoknak. Kivonult volna Júda, Szamária és Gáza területének 98 százalékáról, és a maradék területért cserébe izraeli kárpótlást ajánlott, valamint hozzájárult volna Jeruzsálem felosztásához, lemondott volna a Templom-hegyről és az ősi Jeruzsálem területéről, a Dávid Városáról is, miközben elvileg bele-egyezett volna korlátozott számú menekült humanitárius alapon Izraelben való letelepítéséhez, és nem kifogásolta volna, ha nemzetközi haderő őrzi a leendő palesztin állam keleti határait. Ám e megállapodásból sem lett semmi. Abbász addig húzta a válaszadás idejét, míg Ehud Olmertnek korrupciós botrányai miatt le kellett mondania. Később úgy nyilatkozott, hogy „túl nagy volt a különbség" a felek álláspontjai között. Abbász ugyanis nem volt hajlandó a zsidó nép nemzetállamaként elismerni Izraelt, és a megállapodás rögzítésével lemondani minden további követelésről, és ezáltal egyszer s mindenkorra lezárni az izraeli-palesztin konfliktust.

Az Obama-kormányzat azonban még ezen a helyzeten is tovább rontott. Az amerikai elnök ugyanis előfeltételt fűzött a tárgyalások újrafelvételéhez. Azt követelte Izraeltől, hogy azonnal, teljes mértékben és feltétel nélkül fagyassza be az 1967-es „zöld vonalon" túl létesített településeken az építési tevékenységet. Ezt a követelést a Cathrine Ashton vezette EU-diplomácia azzal egészítette ki, hogy csak abban az esetben járul hozzá az 1967-es „határok" (valójában fegyverszüneti vonalak) megváltoztatásához, ha ahhoz a Palesztin Hatóság is hozzájárul. Abbásznak kapóra jött a brüsszeli érvelés.

A tárgyalások újrafelvételét nyomban ő is ehhez a két előfeltételhez kötötte, és ehhez még ma is szilárdan ragaszkodik.

Benjamin Netanjahu kormányfő közölte az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főbiztosával, hogy kész politikai kockázatot vállalni a palesztinokkal való megállapodásban, de csak abban az esetben, ha ez nem jár biztonsági kockázattal.

Netanjahu a Catherine Ashtonnal való találkozóján ismételten hangsúlyozta, hogy amennyiben megkezdődnek a közvetlen egyeztetések, kész gyors ütemben tárgyalni a palesztinokkal. Az izraeli kormányfő úgy véli, hogy akár egy év alatt megállapodásra juthat a palesztinokkal. Igaz, a gyors megállapodás után  a fokozatos megvalósítás éveket vehet igénybe.

A többoldalú diplomáciai erőfeszítések a közvetlen tárgyalások megkezdésére egyelőre nem vezettek eredményre. Az amerikai és izraeli tisztségviselők most azt remélik, hogy az Arab Liga július 29-én sorra kerülő ülésén talán a résztvevő külügyminiszterek meggyőzik Mahmúd Abbászt.

Időközben szeptember végén lejár az izraeli ideiglenes és részleges telepítésbefagyasztási moratórium. Még nem született döntés arról a héttagú szűkebb kabinetben, hogy mi történjen ezt követően a továbbiakban. (A Saron- és Olmert-kormányok alatt Washington hallgatólagos támogatásával folyt az építkezés a főbb településblokkokban. Ezzel szemben a kis és elszigetelt településeken nem voltak építkezések.) A miniszterek véleménye megoszlik, és még Netanjahu sem foglalt állást a kérdésben. A kormányfő szerint a telepítések befagyasztása nem hozta meg a kívánt eredményt, a közvetlen tárgyalások megindítását.

Obamát is átverte az iráni kettős ügynök

Hősnek járó ünneplésben részesítették az állítólag a CIA-nek dolgozó iráni atomtudóst, amikor július közepén visszatért Teheránba. A Debkafile biztonságpolitikai portál szerint ez is azt a feltételezést erősíti, hogy Saram Amiri valójában kettős ügynök volt, aki az iráni vezetés megbízásából igyekezett félrevezetni az amerikai és nyugati hírszerző szolgálatokat. Nem is akármilyen eredménnyel.
A Debkafile úgy tudja, hogy Amiritől származott az információ a Kum városa melletti titkos iráni atomlétesítményről is. Ezt a hírt tavaly szeptemberben Barack Obama, Nicolas Sarkozy és Gordon Brown közös, drámai hangvételű sajtótájékoztatón jelentette be Pittsburghben. Obama kéthetes ultimátumot adott Iránnak, hogy hozza nyilvánosságra a tényeket. A Kum melletti nukleáris üzemet akkorra azonban már lebontották, és egy máig ismeretlen helyre szállították. Így amikor a nemzetközi ellenőrök a helyszínre érkeztek, már csak üres alagutakat találtak – az amerikai elnök ultimátumát pedig senki nem emlegette többé.
Az iráni tudós tévinformációi miatt elképzelhető, hogy Irán a feltételezettnél jóval előbbre tart a nukleáris fejlesztésben. Egy washingtoni magas rangú hírszerzési forrás szerint a perzsa állam már 2010. vége előtt föld alatti atomkísérletet hajthat végre. Ez ugyan még nem jelenti azt, hogy Irán már bevethető atombombával rendelkezik, de Teherán ezzel nagy lépést tenne ebbe az irányba. (MP)

Olvasson tovább: