Hétfőn a Gazprom 15, szerdán pedig már a szerződésben lekötött mennyiségnél 60 százalékkal kevesebb földgázt továbbított csak Fehéroroszországnak. Ennek a közvetlen kiváltó oka az, hogy Belarusz még a rendkívül kedvező, a világpiacinál sokkal alacsonyabb árat sem hajlandó megfizetni a Gazpromnak.
Noha a kétoldalú megállapodás értelmében Fehéroroszország ezer köbméterenként az első negyedévben 169, a másodikban pedig 184 dollárt köteles Moszkvába átutalni, Minszk változatlanul csak a tavalyi, 150 dolláros árat ismeri el, és aszerint fizet. Emiatt adóssága immár megközelíti a 200 millió dollárt, ami az év végére akár a félmilliárdot is elérheti. Fehérorosz részről azzal zsarolnak vissza, hogy a Gazprom nagyjából ugyanennyivel tartozik nekik az energiahordozó Nyugat-Európába irányuló tranzitjáért.
Lukasenko elnök ezért kedden elrendelte ennek a tranzitnak a leállítását mindaddig, amíg Oroszország nem törleszti adósságát. Ez azonban gyöngén alátámasztott zsarolás, mivel ha nem születik gyors megállapodás, e tranzit nagy része Ukrajnán keresztül is megvalósítható. (Itt elsősorban a Németországba irányuló orosz gázszállításról van szó; Magyarországot és a balkáni országokat a mostani viszály semmilyen formában nem veszélyezteti. A tranzitszállítások esetleges leállítása legfeljebb csak Litvániát, kisebb részben Lengyelországot hozhatja nehéz helyzetbe.) Valószínűsíthető azonban, hogy a vita a közeljövőben kompromisszummal zárul, és az orosz–fehérorosz gázvita egy időre ismét lekerül a napirendről.
Putyinibb Putyinnál
A kilencvenes évek közepétől Belarusz volt az a szovjet utódállam, amely leginkább hajlott az Oroszországgal való szoros együttműködésre, magyarán szólva: leginkább belesimult a moszkvai vezetés által óhajtott orosz érdekszférába. Az 1994-ben törvényesen az elnöki székbe került, ám diktatórikus hatalmát azóta illegitim eszközökkel többször is meghosszabbító Alekszandr Lukasenko belpolitikája, ideológiája erősen emlékeztet a moszkvai modellre. Sőt, ami a ténylegesen többpárti parlamentarizmus, a demokrácia hiányát, a gazdaság kulcsszektorainak állami irányítását illeti, még „putyinibb a putyininál”. Ugyanakkor szinte teljesen hiányzik belőle a többi szovjet utódállamot jellemző nacionalizmus, mi több, minden- fajta nemzeti töltet: jellemző, hogy az államfő jóformán nem beszéli az államnyelvet, és még hivatalos ünnepi alkalmakkor is oroszul szól népéhez.
Mindezt, valamint a belarusz gazdasághoz való hozzáférésének lehetőségét mérlegelve és értékelve Moszkva jóval a világpiaci ár alatt szállította Minszknek a földgázt és a kőolajat (az utóbbi egy részét aztán a fehéroroszok világpiaci áron reexportálják), továbbra is átvette az – enyhén szólva – nem egészen korszerű belarusz iparcikkeket, felvevőpiaca a fehérorosz mezőgazdasági termékeknek. Alapvetően e tényezőknek köszönhetően nem omlott össze a belarusz gazdaság, viszonylag elviselhető maradt a munkanélküliség szintje és általában az életszínvonal.
2010. 06. 25. (XIV/25)
