Kereső toggle

A nevető harmadik

Meglepő választási kampány Nagy-Britanniában

Továbbítás emailben
Cikk nyomtatása

Váratlan fordulat történt az angol választási kampányban a brit választások első televíziós miniszterelnöki vitáját követően, amelynek egyértelmű győztese Nick Clegg liberális jelölt lett. A vita nyomán Clegg-mánia söpört végig az országon – Nick Clegget egyesek már az angol Obamaként emlegetik –, a liberális pártvezér népszerűsége megközelíti Winston Churchill 1945-ös népszerűségi rekordját, a párt népszerűsége pedig 10 százalékkal nőtt egy hét alatt.

A vita előtt mindenki arra számított, hogy David Cameron, a toryk miniszterelnök-jelöltje a televíziós vitában majd a parlamentből ismert „performanszával” áll elő, amelynek címe az lehetne, „Hogyan döngöljük a földbe Gordon Brownt?”. A miniszterelnöki kérdések órájában Cameron jegyzetek nélkül, frappáns szónoki fordulatokkal szokta kérdőre vonni Gordon Brownt vagy a kormányt, sokszor a végletekig feszítve a húrt. Egyes felvételeken jól kivehető, hogy Gordon Brown miniszterelnök keze remeg az idegességtől, miközben David Cameron támadását próbálja visszaverni. A Munkáspártról nemrégiben megjelent könyvben Andrew Rawnsley, az Observer újságírója arról számol be, hogy miniszterelnökké válását követően Gordon Brown szinte rettegett a szerdai napoktól, amikor az azonnali kérdések órájában David Cameronnal kellett vitáznia. A könyv beszámol arról is, hogy keddenként Brown éjszakába nyúló felkészüléseken vett részt – ahol egy miniszter játszotta a konzervatív pártvezér szerepét – annak érdekében, hogy jól szerepeljen a parlamentben.

„Lehet más” – brit módra

Nos, ezúttal David Cameronnak nem sikerült látványos sikert elérnie, aminek elsődleges oka az, hogy a tévévita formátuma, amelyben a három pártnak sikerült végül megegyeznie, erre nem adott lehetőséget. A három pártvezérnek ugyanis egy-egy percben kellett választ adnia a közönség soraiban ülők kérdéseire, majd további egyperces viszontválaszokban intézhettek támadásokat a többiek elképzelései ellen. Ez az egyperces üzenetekre osztott formátum nemigen kedvezett Cameronnak, felhozta viszont Brownt, aki a várthoz és korábbi szerepléseihez képest egészen jól teljesített. A kérdések kibontására alkalmatlan formátum nagyon jól jött viszont Nick Cleggnek, akinek az egy perc bőven elegendő volt ahhoz, hogy minden alkalommal megismételje: van más választás is, mint a két öreg párt, akik folyamatosan „megvezetik” a választókat.
A tévénézők – a vitát közel tízmillióan látták –, úgy tűnik, fogékonyak voltak a liberális populizmusra, és Nick Cleggnek sikerült magát olyan kívülállóként bemutatnia, aki ráadásul még a bölcsek kövét is birtokolja. A vitát követő gyors közvélemény-kutatások többsége a liberális politikust mérte győztesnek, 40-50 százalék körüli tetszésindexszel. Őt követte David Cameron 30 százalék körüli népszerűséggel, Gordon Brown harmadikként végzett néhány százalékkal a konzervatív pártelnök mögött.
A közvélemény-kutatók csúcstechnológiával vonultak ki az eseményre, több gondosan kiválasztott csoporton a vita minden egyes pillanatát mérték. A kísérletben részt- vevőket olyan távirányítókkal látták el, amelyeken folyamatosan jelezniük kellett, hogy egyetértenek, közömbösek vagy éppen ellenzik a hallottakat. A mérések egy részét a nagyközönség is láthatta, rögtön a vitát követően. Ezekből kiderült például, hogy a közönség erősen szimpatizált David Cameron bevándorlással kapcsolatos terveivel, melyeknek egyik sarokpontja, hogy éves bevándorlási kvótát állítanak fel. A bevándorlási téma mellesleg tipikusan a toryk erősségei közé tartozik, és ezt a témakört David Cameron még magabiztosan „hozta”. Ezt követően azonban Nick Clegg „ellopta” Cameron üzenetét, mely szerint ő személyesíti meg a változást, és azok számára, akik nem akarják tovább Gordon Brownt a miniszterelnöki székben látni – ezek száma pedig nagyon magas –, ő az egyedüli alkalmas jelölt. Cleggnek egy ügyes fordulattal sikerült összekapcsolnia Brownt és Cameront, mondván, mindketten annak a politikai rendszernek a letéteményesei, amely a háború óta irányította az országot.

A győztes mindent visz

A tévévitát követően Nick Clegg és a liberálisok népszerűsége hatalmasat ugrott, gyakorlatilag egy-két nap alatt a korábban 20 százalék körül stagnáló párt népszerűsége elérte a 30 százalékot. A kedd este publikált közvélemény-kutatási adatok szerint – a felmérést a Populus nevű intézet végezte a The Times számára – a liberálisok népszerűsége 31 százalékra ugrott, és csupán 1 százalékkal marad le a konzervatívok mögött, akik egy hét alatt 1 százalékot vesztettek; a Munkáspárt 5 pontot veszítve 28 százalékon áll.
A kialakult helyzet mellesleg leg-inkább Gordon Brownnak kedvez, aki fél évvel ezelőtt talán álmodni sem mert arról, hogy május 6-a után miniszterelnök maradhat. Jelen pillanatban azonban, ha a pártok népszerűsége e számok körül stabilizálódik, akkor annak ellenére, hogy a Munkáspárt népszerűsége a leggyengébb a három nagy párt közül, mégis ő szerzi meg a legtöbb parlamenti mandátumot. Az Egyesült Királyságban ugyanis nincs pártlistás szavazás, a választók csak az egyéni jelöltekre adhatják a voksukat, így „a győztes mindent visz” elve érvényesül. A Populus számításai szerint a baloldal 273, a konzervatívok 236, a liberálisok pedig a jelenlegi jó szerepléssel is csak 110 helyet szerezhetnek a parlamentben. A felmérés azt is kimutatta, hogy a liberálisok jó szereplése nem a párt által képviselt politika népszerűségének, hanem egyértelműen Nick Clegg személyes varázsának köszönhető.
A kialakult helyzet komoly fejtörést okoz David Cameronnak, aki fél évvel ezelőtt valószínűleg csak rémálmaiban tudta elképzelni, hogy Gordon Brown kisebbségi vagy esetleg koalíciós kormányt alakíthat. Fél évvel ezelőtt ugyanis a konzervatívok még jócskán vezettek a közvélemény-kutatásokban, miközben a munkáspárti miniszterelnökről a sajtó egy idegileg labilis, tehetetlen ember képét festette.
Ez az előny azonban még a liberális „ébredés” előtt elolvadt. Ennek elsődleges oka, hogy a toryk egyértelművé tették: hatalomra kerülésük esetén elsődleges céljuk a költségvetés rendbe tétele, ehhez pedig megszorítások kellenek. Ezt elsőként George Osborne, az árnyékkormány pénzügyminisztere jelentette be még tavaly ősszel, a politikai évad kezdetén, a konzervatív párt kongresszusán. Osborne üzenetét akkor a nagyközönség még jól fogadta, január-februárra azonban kiderült, hogy minél többet beszél a konzervatívok gazdaságpolitikájáról, annál jobban fogy a párt népszerűsége. Ezt követően Osborne-t kivonták a kampány frontvonalából, úgy tűnik azonban, hogy túl későn: a korábbi népszerűség nem jött vissza. A televíziós vita reggelén a The Timesban publikált közvélemény-kutatás szerint a konzervatívok előnye 2 százaléknyira zsugorodott, ez azonban már munkáspárti többséget jelent a parlamentben.

Maradhat Gordon Brown?

A konzervatívok elsődleges célja jelen pillanatban a „Clegg-buborék” kipukkasztása – ahogyan a párt egyik befolyásos képviselője nevezte a jelenséget. David Cameron minden lehetséges eszközt felhasznál arra, hogy meggyőzze a változást akaró választókat: a liberálisok támogatása Gordon Brown helyzetét stabilizálja.
William Hague, a konzervatív párt korábbi elnöke, az árnyékkormány külügyminisztere a Sunday Timesban indított támadást Clegg ellen, azt állítva, hogy akik Cleggre szavaznak, az európai szuperállamra szavaznak. Hague szerint Clegg bármit hajlandó aláírni, amit az EU mond vagy ajánl. A liberálisok „azt javasolják, hogy csatlakozzunk az eurózónához, ez azonban teljes mértékben szembemegy a többségi akarattal”. Hague érvei egyelőre nem hatották meg a közvéleményt, a szavazók 53 százaléka tartja kívánatosnak, hogy „függő” parlament alakuljon – ahol egyik párt sem szerzi meg a többséget –, amelyben a liberálisok lesznek a mérleg nyelve.
Tekintettel arra, hogy a liberálisok erősödése saját pozícióikat javítja, a Munkáspárt nem kritizálta érdemben a liberális elképzeléseket, inkább azt igyekeztek kiemelni, hogy ők hajlandóak lennének együttműködni a liberálisokkal. Peter Mandelson gazdasági miniszter a napokban bejelentette: hajlandóak választási reformot végrehajtani a liberálisok kedvéért, Peter Hain, a walesi ügyekért felelős miniszter pedig még ennél is tovább ment, a Sunday Timesnak adott interjúban kijelentette: pártja hajlandó a liberálisok adóreformjáról és a fegyverzetcsökkentésről is tárgyalni.
A liberális előretörést nemcsak a konzervatívok, hanem a piacok is rossz szemmel nézik: a legújabb közvélemény-kutatási eredmények megjelenését követően, amelyek a liberálisok népszerűségének 10 százalékos növekedéséről számoltak be, az angol font árfolyama esni kezdett. Erre nem először került sor ebben az évben. Korábban a font akkor veszített értékéből, amikor először vetődött fel a lehetősége annak, hogy a Munkáspárt folytatja a kormányzást. A befektetők ugyanis attól tartanak, hogy ha Gordon Brown marad, akkor a szükséges gazdasági lépések elmaradnak. Úgy tűnik, a befektetőknek mégis meg kell barátkozniuk egy Brown vezette koalíciós kormány gondolatával, igaz, még hátra van két televíziós vita, amelyek újabb fordulatokat hozhatnak az eddig is különleges kampányban.

Európa embere

Nick Clegg a brit politikai élet egyik színes személyisége, aki négy idegen nyelven – hollandul, franciául, németül és spanyolul – beszél folyékonyan (édesanyja holland, édesapja félig orosz). Clegg kiváló képzésben részesült, a híres cambridge-i egyetemen szerzett antropológus és régész diplomát. Ebben az időszakban egy évig tagja volt egy tory ifjúsági szervezetnek. Cambridge-ben végezve ösztöndíjjal került a minnesotai egyetemre, ahol a politikai filozófia témakörében írt szakdolgozatot. Ezt követően New Yorkba költözött, és a The Nation nevű híres baloldali lapnál dolgozott újságíróként. New York után Brüsszelbe költözött, ahol újabb diplomát szerzett, és megismerte feleségét, a spanyol származású Miriam González Durantezt, akinek édesapja konzervatív szenátor volt Spanyolországban. Az újabb diploma után egy Financial Times-ösztöndíjat nyert, amellyel Magyarországon a privatizációt tanulmányozta. Clegg ezt követően Brüsszelben dolgozott tanácsadóként, majd 1999 és 2004 között EP-képviselő volt, ez után választották meg parlamenti képviselőnek Sheffield Hallam választókerületében. 2007-ben lett a liberális párt vezetője. Clegg a leginkább eurocentrikus az összes pártvezér közül; ellenezte az iraki háborút. A liberális pártelnök az egyedüli a pártvezérek között, aki ateistának vallja magát, gyerekei azonban katolikus hitben nevelkednek. Clegg ugyanakkor aktívan gyakorolja a transzcendentális meditációt: a Louis Theroux ismert műsorvezetővel és testvérével, Marcellel tett közös úton naponta kétszer húsz percre félbe kellett szakítani az utazást a meditáció számára.

Olvasson tovább: