Jean-Marie Carzou örmény származású dokumentumfilm-rendező Örményország, 1915: a népirtások mintaképe című könyvében eredeti dokumentumok, többnyire akkori diplomáciai források alapján kommunikációs szempontból „tökéletes" és „sikeres" népirtásnak nevezi az örmény népirtást.
A könyv Mehmet Talaat, a Fiatal Törökök belügyminiszterének szerepét elemzi, aki egy személyben találta ki az örmények népirtásának tervszerű végrehajtását és tagadta ugyanolyan tervszerűen magát a népirtást. A Talaat által kitalált hazugságok a mai napig iránytűnek számítanak a török belpolitikában: hazaárulással vádolnak minden olyan véleményt, amely az EU-tagságra pályázó Törökországban az egyértelmű történelemi tényekre hivatkozik, és ezek elismerését sürgeti a kormánytól. Törökországban büntetőjogi eszközökkel lépnek föl azokkal szemben, akik a hivatalos állásponttal szembehelyezkednek. A Talaattól örökölt rendszerben a népirtás tagadása maga a nép-irtás szerves része volt, mert Talaat végig tartott attól, hogy nem lesz elég hosszú a háború, vagy megmozdul a nemzetközi közvélemény, és a nyugati hatalmak a keresztény kisebbség megmentésére sietnek.
Ahogyan a híres német geopolitikus, Clausewitz írta, „a háború nem más, mint a béke folytatása más eszközökkel", a Talaat által fejlesztett kommunikációs politikában a népirtás tagadása a népirtás más eszközökkel való folytatása volt.
„Tökéletes" végrehajtás
Talaatnak csaknem teljes titokban sikerült másfél millió honfitársát (ezt a becsült szám örmény forrásokból származik, máshol 600-800 ezer áldozatot említenek) tervszerűen kiirtatni az első világháború során, 1915 és 1917 között.
A „tökéletes" népirtást „tökéletes" jogi háttérszabályozás indította el. Talaat 1915. szeptember 9-én rendeletet hozott, melynek eredményeként: „Teljesen megszűnt az örmények joga a törökországi területeken élni és dolgozni; a kormányzat minden felelősséget biztosítva elrendelte, hogy még a gyermekeik se maradhassanak a bölcsőikben."
Az örményeket minden gazdasági joguktól megfosztották: eladni és vásárolni is tilos volt számukra. A deportálásra váró örményeket különböző intézkedésekkel szigetelték el a többségi társadalomtól: javaikat, házaikat, földjeiket kitették a fosztogatók prédájának, vagy elkobozták. Sokan érdekeltek lettek az átlagnál gazdagabb örmények kifosztásában, deportálásában.
Minden török nemzetiségűt, aki az örményeknek bármilyen módon segíteni igyekezett, akár enyhíteni a szenvedésükön, törvényszék elé vittek vagy a helyszínen kivégeztek hazaárulásért (például aki vizet hozott a menetelő csoportoknak). A deportált örményeknek fogalmuk nem volt arról, hogy mi is vár rájuk, mi a deportálásuk tényleges célja. Annyit tudtak, hogy útnak kell indulniuk, és más vidékre kell áttelepülniük.
Az örményeket végül a pusztába deportálták, ahol „táborokba" szervezték, és lényegében halálra éheztették őket. A jelenségre ekkor még nem létezett kifejezés. Német diplomaták a feljegyzéseikben ekkor írtak először „gyűjtőtáborokról", azaz „konzentrationslager"-ről. A deportáltak akkor szembesültek a valósággal (hogy a megsemmisítésüket tervezik), amikor megérkeztek a „célállomásra", azaz a pusztába, a semmibe - már ha odaértek egyáltalán. Menetelés közben a rendőrök a lányokat eladták (felvetették velük a muzulmán vallást, majd háremekbe küldték őket), a férfiakat agyonlőtték, a kisgyermekek, az idősek útközben meghaltak. A deportálások gyorsítása céljából az embereket tömegesen teherkocsikba rakták.
Török siker a béketárgyaláson
A népirtás három éve alatt Talaat rendszeresen fogadta a különböző nyugati diplomatákat, beleértve a velük szövetségben lévő németeket, hogy megtárgyalja velük „az örmény kérdést". A német diplomaták végig a megértés („a török és az örmény faj nem tud egymás mellett élni, a gyengébbik fajnak pusztulnia kell" - jegyzi fel egy diplomata) és az aggodalom között vívódtak. Idővel egyre nyomatékosabban követelik Talaattól, hogy álljon le a deportálással. A belügyminiszter végig azon volt, hogy időt nyerjen. Különböző ígéretekkel biztatta a diplomatákat, hogy valójában az örmények jóléte érdekében intézkedik. A nemzetközi nyomás enyhítésére is szolgál az a hamis intézkedéssorozat, amely keretében meghozott utasításokat soha nem hajtották végre. A menetelő örményeknek például „kenyeret és olívát" rendelt, természetesen csak papíron. Talaat a külföldi delegációkat a deportálások helyszínén fogadta, hogy bizonyítsa, nincs szükség külföldi segélyekre (természetesen miután a telepről eltakarították a csontvázakat és egyéb nyomokat).
A versailles-i és trianoni békeszerződések után, a Németországgal szövetséges Törökország sorsát a sèvres-i békeszerződés rendezte. A török delegáció sikeresen bebizonyította, hogy a történelmi Örményországban immár mindenhol jelentős többségben élnek a törökök. Miután kiürítették az összes hagyományosan örmények lakta területet, meghiúsult az örmények reménysége, miszerint a béketárgyalások után, a szovjet forradalmat követően a császári Oroszországból kiszabadult örmény területtel egyesülve létrejöhet a független Örményország.
Hitler mintaképnek tartotta az örmények kiirtását, az 1921-ben egy örmény túlélő által meggyilkolt Talaatot 1943-ban a nácik hősként temették újra Törökországban.
